Futó János (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 16. (Zirc, 1997)
GALÁCZ ANDRÁS: Mélységek és sekélyességek. A dunántúli-középhegységi jura kutatásának 125 éve
telmezése körüli vitáktól! Száz éve ütköznek az érvek részletkérdésekről vagy általános, koncepcionális megítélések tekintetében. Az egyes vélemények mögött különböző szakmai kultúrák képviselői, nagyon eltérő személyiségek, nem egyforma iskolázottságú karakterek állnak. A különböző, nemegyszer ellentétes nézetek összecsapásai ma már jobbára csak a szakfolyóiratok, publikációk lapjain fennmaradt szövegekből rekonstruálhatók, de mivel e szövegeken nemegyszer átüt a személyes indulat, sejthető, hogy a vitáknak a maguk korában látványosabb megnyilvánulásai is voltak. Mint ahogy e sorok írója is tanúsíthatja: volt idő - nem is túlságosan régen - amikor a jura geológia néhány kérdése jelentőségén meszsze túlnőve elhagyta a tudományos vitáknak kijáró terepet, hogy olyan területeken jelenjen meg, ahol a szakmai véleményekben mutatkozó differenciáknak nem lehetne jelentősége. Ez a dolgozat a magyarországi jura formációkat bemutató kötet előszavának megírása során összegyűjtött irodalom egyfajta értékeléséből született. Közreadását az a szándék vezette, hogy tanulságul szolgáljon azon ifjabb kollégák számára, akik tanulmányaik során rendszerint a legújabb földtani ismereteket modern interpretációban, készen kapják. A gondolatok, vélemények azonban igen sok tényező hatása alatt születnek. Nem mellékes, hogy a szakmai neveltetés, a példaadó mester, az iskolateremtő tanár sokszor évtizedes, évszázados hagyományok nyomdokain jár. A hagyományokhoz való ragaszkodás nagyon fontos, pozitív eleme a tudományos gondolkodásnak. Néha azonban csak ballaszt, amitől érdemes időben megszabadulni. A Dunántúli-középhegység jurájáról alkotott földtani gondolatok alakulásának története alkalmas arra, hogy a geológiai koncepciók tudománytörténeti fejlődését illusztrálja. Remélem, mások is kedvet kapnak ahhoz, hogy tudományterületükről hasonló összesítéseket készítve ily módon is gazdagítsák a magyar földtani tudománytörténet ismerettárát. Középhegységi jura-kutatások a múlt században A Dunántúli-középhegység jura képződményeinek megismerése, és ennek alapján a fejlődéstörténet, az ősföldrajzi rekonstrukció attól számítható, midőn megkezdődtek az átfogó, nagyívű hazai térképezések. A Földtani Intézet megalakulásának évében, 1869-ben a Bakony földtani felvétele a legelső munkálatok között szerepelt. A Déli-Bakony geológiájának felderítése BÖCKH János feladata lett. A múlt század egyik legnagyobb magyar geológusa két szezont töltött a terepen, és a feldolgozást még évekig tökéletesítette. Munkáját két részben, 1873-ban és 74-ben jelentette meg. A Déli-Bakony geológiájáról írott monográfia precíz és rekonstruálható megfigyeléseken alapuló, máig érvényes megállapításokat tartalmazó mű, a hozzá kapcsolódó őslénytani munka pedig - különösen ami a triász paleontológiát és sztratigráfiát illeti - kiemelkedő nemzetközi jelentőségű volt és maradt. BÖCKH J. a Déli-Bakony geológiáját leíró művében (1874) a képződményeket időrendben taglalva részletesen szól a területen elterjedt liász kőzetekről, és megerősíti a korábbi adatokat (PAUL 1862, HANTKEN 1870) a doggerről, a szerinte „Klauszrétegeknek" megfelelő Posidonomya alpina-tartalmú vörös mészkő Szentgál melletti előfordulása alapján, majd tithon kőzetekről ír részletesen. Véleménye szerint (p. 34) annak, hogy nem minden jura szintet sikerült megtalálnia, az az oka, hogy a területen ezek fiatalabb képződményekkel (főleg lösszel) vannak fedve, s „ezen képletek tanulmányozására okvetlen a Bakony más részére kell fordulnunk" (p. 36)Nem kétséges, hogy BÖCKH a Bakonyban folyamatos jura üledékképződéssel, ennek eredményeként az Alpokból ismert tengeri kőzetek meglétével számolt. 1 A cikkben szereplő idézetek az eredeti publikációkból szó szerint, betűhíven átvett szövegrészek.
