Futó János (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 16. (Zirc, 1997)
GALÁCZ ANDRÁS: Mélységek és sekélyességek. A dunántúli-középhegységi jura kutatásának 125 éve
Jura-kutatások a legutóbbi időkben Az 1970-es évek második felétől egyre sokasodtak azok az eredmények, amik kétségbevonhatatlanná tették, hogy a középhegységi jura keletkezését nem lehet fixista, a mai elterjedést egykori keletkezési helyként tekintő ősföldrajzi megközelítésből rekonstruálni. Az Alp-Kárpáti-hegységrendszer nem egyszerűen gyűrt szerkezetű hegyvonulat, hanem egykori óceáni területek szutúrája. Az újabb faunisztikai vizsgálatok (GÉCZY 1976, VÖRÖS 1974), valamint a paleomágneses adatok (MÁRTON-MÁRTON-SZALAY 1978, 1981) arra utalnak, hogy a Dunántúli-középhegység mezozoós képződményei nem a mai területre benyúló keskeny tengerágban lerakódott üledékekből keletkeztek, hanem az egykori Tethys déli pereméhez kapcsolódó seifen („Adriatic promontory" - D'ARGENIO et al. 1980), vagy ettől többé-kevésbé független mikrokontinensen (VÖRÖS 1977) képződtek, s nagy horizontális mozgások révén csak a mezozoikum után kerültek mai helyükre (KÁZMÉR 1984; KÁZMÉR-KOVÁCS 1985). A nagyszerkezeti fejlődéstörténetre vonatkozó vélemények rendkívül alapos átnézetét adta FÜLÖP a Magyarország földtana könyvsorozat kezdő kötetében (1989). Kissé kényszeredetten, de itt már nem tekinthetett el a lemeztektonikai alapok elfogadásától, a középhegységi jurára tett utalásai pedig (p. 194) szakítást jelentenek korábbi nézeteivel. Ettől kezdve általános - és nyilvános - elfogadottságot nyerhettek azok a korábban erősen kritizált értelmezések is, amik a középhegységi szinszediment breccsákra vonatkoznak (GALÁCZ 1988 - idézi HAAS 1994), vagy a fejlődéstörténetről írottak (GALÁCZ-VÖRÖS összefoglalása és az Eperkés-hegy jurájának értelmezéséről a CSÁSZÁR G. által szerkesztett kötetben - 1989). A legújabb összefoglalásban (HAAS 1994) már nem szerepelnek a szigettengerre való utalások, a Középhegységen belüli jura partvonalak és azok szárazföld felőli, triász karbonátok alkotta sziklás zónája, sem a többi, korábban oly sokszor ismételt ősföldrajzi elem. A korábban más véleményt képviselő szerzőket minden bizonnyal az elmúlt 20-25 évben végzett munkák eredményei, a térképezések és a különböző célkutatások során felgyülemlett adatok, s valószínűleg a nemzetközi szakirodalomban egyre-másra feltűnő újabb érvek győzték meg arról, hogy túl lehet lépni VADÁSZ századeleji tevékenységéig visszavezethető következtetéseken. A 90-es években VÖRÖS A. vizsgálatai (1991b) meggyőzően bizonyították, hogy a középhegységi és az alpi jurában oly elterjedt hierlatz-mészkő nem partközeli, hullámveréses övben keletkezett karbonát, hanem olyan kőzet, ami nyílttengerben, tekintélyes mélységben (is), szinszediment tektonika eredményeként létrejött aljzategyenetlenségek környezetében felhalmozódott üledékből képződött. A törmelékes üledékanyag hiányát nem kell speciális, helyi viszonyokkal magyarázni, mert ma már szinte minden mértékadó ősföldrajzi rekonstrukció a Középhegység területét a lemeztektonikai modellek alapján szélesre nyitott Nyugati-Tethys pelágikus zónájába teszi. Maradt még számos vitatott kérdés. Nem tisztázódott a bakonyi mangánérc-keletkezés minden részlete, összefüggése az egyidős (kora-toarci) globális anoxikus eseménnyel. A nemzetközi irodalomban intenzív vita folyik a középső- és felső-jura Tethys-i radiolaritok képződési mélységének pontosításáról (lásd DE WEVER-BAUDIN 1996). Izgalmas kérdés lehet a középhegységi ammonitico rossóban is gyakori pelágikus stromatolitok mibenlétének felderítése. A Középhegység jura ősföldrajzi kapcsolatairól legutóbb megjelent munkák (VÖRÖS-GALÁCZ 1998, CSÁSZÁR et al. 1998) pontosították a Déli-Alpok, ill. az Északi Mészkőalpok felé mutató affinitást, a részletek kiderítése azonban még számos vizsgálatot kíván. A Dunántúli-középhegység jurájának kutatása tehát sem koncepcionális tekintetben, sem részvizsgálatok terén nem nevezhető befejezettnek. A most kezdődő 125 év geológiai tanulmányai legalább annyi érdekes tény felderítését ígérik, mint amennyi BÖCKH Jánost várta, midőn először érkezett a Déli-Bakony „kies" földjére.
