Futó János (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 16. (Zirc, 1997)
GALÁCZ ANDRÁS: Mélységek és sekélyességek. A dunántúli-középhegységi jura kutatásának 125 éve
5. ábra: KOVÁCS Lajos (1955, 2. ábra) ősföldrajzi rekonstrukciója a dunántúli mezozoikumról a debreceni professzortól 1930-ban kapta a bakonyi jura kutatásának témáját (lásd NÉMEDI VARGA 1979). Az első időkben kisebb szelvényeket dolgozott fel, majd ammonites-paleontológiai tanulmányokat folytatott. A középhegységi jura általános kérdéseit az 1950-60-as években tárgyalta. Ősföldrajzi elképzelése (KOVÁCS 1955) PRINZ álláspontjához közeli. Az egész Dunántúlt geoszinklinálisként értelmezett tengeri területként ábrázolja jura ősföldrajzi térképén (2. ábra in KOVÁCS 1955), amiből a Vértes és a Pilis szigetként emelkedett ki, déli partja pedig a Dunántúl délkeleti sarkát érintette (5. ábra). Ez a partvonal a POMPECKJféle Orientális szárazulat északnyugati félszigetét rajzolja körbe, előterében a mecseki liász képződési területével. KOVÁCS szerint a tenger előrenyomulása a doggerben elborította az egész Mecsek-hegységet, s ekkorra a partvonal a Villányi-hegység zónájába tolódott. KOVÁCS (p. 68) túllép VADÁSZ koncepcióján: tagadja, hogy a liász tenger Középhegységen belüli tengerpartja az egész mezozoikum során állandó lett volna. Ami a részleteket illeti, véleménye TELEGDI ROTH 1934-es nézeteihez áll közel. KOVÁCS L. a bakonyi jura képződmények keletkezési körülményeit egészen sajátságos kiindulásból vizsgálta. 1957-ben megvédett kandidátusi dolgozatának 1963 és 1965 között publikált változatában (KOVÁCS 1963, 1965a, 1965b, 1965c, 1965d) a mások által a hazai és a nemzetközi irodalomban általánosan negligált ScHMiDT-féle modellt (1935, 1939) használja, ami a faunák, elsősorban az ammonitesek alapján következtet az egykori tenger oxigéntartalmára, átszellőzöttségére, vízmozgatottságára, és más, ún. „bionómiai" viszonyokra - figyelmen kívül hagyva a modern irodalmat, legfőképpen az 1957-ben megjelent Treatise-i (MOORE 1957). 1910-es években publikált szerzőkre hivatkozva az ammonitesek