Futó János (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 16. (Zirc, 1997)

GALÁCZ ANDRÁS: Mélységek és sekélyességek. A dunántúli-középhegységi jura kutatásának 125 éve

désére emlékezve többször említette, hogy számos szakterületet illetően autodidaktaként kellett képeznie magát. Egyetemi tanulmányai alatt és azt követően is igazi nagy hatást a külföldi könyvekből elsajátított eszmék tettek rá. Kiemeli Johannes WALTHER munkáit. WALTHER egyik főműve, a magyarul is megjelent Geschichte der Erde und des Lebens (1908) röviden szól a jura fejlődéstörténetről is. A leírásból kitűnik, hogy mint a korabeli európai geológusok többsége, ő is úgy vélekedett, hogy a jura idején a mediterrán területek és az Alpok óceáni medencét alkottak, melynek sekélytengeri, szigetekkel tarkított, az északi kristályos tömegekről beömlő folyóvizek hatása alatt álló zónáját alkotta a mai Nyugat- és Közép-Európa. Ezeken a területeken két nagyobb transzgresszió mutatható ki WALTHER szerint: egy a doggerben és egy a tithon előtt. Mindkettő a mediterrán területek óceáni medencéjéből kiinduló tengerelöntés volt. VADÁSZ másik fontos ismeretforrása SUESS monumentális műve, az Antlitz der Erde volt (1885-1909). Ebben már szerepel a dél-európai jura ősföldrajz részletesebb ismertetése is, a korabeli felfogásnak megfelelő „Keleti szárazulat" említésével. A „Keleti szárazulat" (Orientalische Festland vagy Insel) POMPECKJ (1897) nevéhez fűződik (2. ábra), de a magyar szakirodalomba korábban, MOJSISOVICS (1880, p. 178) közvetítésével került, aki viszont PETERS gondolatának továbbfejlesztéseként említi. PETERS (1863) szerint a Balkánfélsziget keleti fele a liászban szárazulat volt, amit a pécsi és bánáti kőszenes képződmények litorális jellege bizonyít. MOJSISOVICS szerint (i.m.) ennek a szárazulatnak a nagyobb északi, szerbiai és magyarországi részét csak a krétában öntötte el a tenger. Körülbelül ezek az ismeretek szolgáltak VADÁSZNAK alapul, amikor LÓCZY Lajos megbízására 1908-ban hozzákezdett a Déli-Bakony jura képződményeinek revíziójához, ami a Balaton monográfia-sorozat részeként három évvel később jelent meg (VADÁSZ 1911). A dolgozat bevezetőjében megemlékezik BÖCKH János korábbi alapvető művéről, s azt írja, hogy munkája „egyik örvendetes eredménye volt, hogy BÖCKH J. régi megfigyeléseit igazolta". Mindazonáltal a feldolgozásban számos helyen korrigálja BÖCKH észleléseit és kritizálja következtetéseit. Ezek közül különösen feltűnő az az igyekezet, amivel cáfolja BöCKHnek a felső-doggerre vonatkozó megállapításait. BÖCKH János valóban nem sok tényre támaszkodhatott, amikor a Déli-Bakony középső-jura képződményeiről információt próbált szerezni. Mindössze egyetlen, a szentgáli Gombás-puszta mellett törmelékként talált kődarabra hivatkozott, amiben ^osidonomya alpina GRAS." példányokat vélt felismerni. VADÁSZ dolgozata rétegtani részében hosszasan, paleontológiái fejezetében pedig még terjengősebben igyekszik cáfolni a kagyló BöCKH-féle meghatározásának helyességét, s végül arra a következtetésre jut, hogy a kérdéses Posidonomya aP radiata GOLDFUSS fajba tartozik, és a felső-liász aljára utal. VADÁSZ így vélte alátámaszthatónak azt a gondolatát, hogy a dogger idejére a Déli-Bakony (is) szárazulattá vált. Nem kétséges, hogy szeretett mesterének, KOCH Antalnak az Eszaki-Bakonyról tett megállapításait szándékolta a teljes hegységre általánosítani. Nem zárható ki azonban egy másik motívum sem. VADÁSZ egész életében ellenszenvvel viseltetett BÖCKH János iránt. Az antipátia kölcsönös lehetett. VADÁSZ déli-bakonyi vizsgálatainak eredményeit 1908. december 2-án mutatta be a Földtani Társulat KOCH Antal elnökletével tartott szakülésén (lásd Földtani Közlöny, 1908, 28. kötet, pp. 696-698). Az előadásban ismertetett munka - a kivonat szerint - olyan volt, „mely javítja és erősen kibővíti a déli Bakony jurájáról Böckhnél lévő adatokat". A vitát a jegyzőkönyv publikált változata nem örökítette meg, de hogy mi történhetett, arról képet kaphatunk VADÁSZ egy későbbi emlékezéséből. Az eseményt így eleveníti fel (1960b, p. 227): „Böckh János, a földtani intézet akkori kiváló szervezőképességű, nagytudású, de ellentmondást nem tűrő kényúrként viselkedő igazgatója 1908-ban, a Déli bakony jura rétegeire vonatkozó előadás elhangzása