Bauer Norbert (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 15. (Zirc, 1996)

KENYERES ZOLTÁN - BAUER NORBERT: Egyenesszárnyú (Orthopteroidea: Saltatoria) kutatás a Balaton-felvidéken

tai után vált ismertté a növénytársulás - egyenesszárnyú közösség korreláció (NAGY 1944, 1947). GAUSZ (1969, 1971) az Alföldön végzett kutatásai alapján egyes növényzeti típusok egyenesszárnyú fajegyütteseit adja meg. Számos orthopterológus hazai kutatásainak több mint ötvenévnyi tapasztalatára alapozva RÁcz (1998a) elkészítette a Kárpát-medence fau­na- és közösségtípusainak áttekintését. A kevés Dunántúlra irányuló kutatás közül kiemelkedik NAGY Tihanyi-félszigeten vég­zett munkája (NAGY 1948), melynek eredményeként a félsziget a Balaton-felvidék, sőt az egész Bakonyvidék orthopterológiai szempontból legjobban ismert részévé vált. Az 1962-ben elindult intenzív és szervezett Bakony-kutatás eredményeként a Bakonyi Természettudományi Múzeum (BTM) rovargyűjteményébe került állatok determinálását és rendszerezését RÁcz és VARGA végezték a hetvenes évek elején. Az említett két kutató ma­ga is folytatott vizsgálatokat elsősorban a Tapolcai-medencében, a Badacsony déli részén, valamint a Bakonyalján. A korábbi gyűjtések, illetve saját kutatások eredményeként szület­tek meg RÁcz István tollából a „Bakony-hegység Orthopteráinak vizsgálatából levont állat­földrajzi következtetések", majd „A Bakony hegység egyenesszárnyú faunájának alapveté­se" című cikkek (RÁcz 1973, 1979). A címben jelölteknek megfelelően a közlemény - a felvetődő, a szűkebb témán túlmu­tató gondolatoknak nem kisebb jelentőséget tulajdonítva - a Balaton-felvidék egyenesszár­nyú faunájával, továbbá a fauna ökológiai, állatföldrajzi összefüggéseivel foglalkozik. A Ba­laton-felvidék területének értelmezése a különböző tudományterületek gyakorlatában el­tér. PÉCSI természetföldrajzi tájbeosztása a Balaton-felvidéket három részre tagolja: Badacsony-Gulács csoport, Balaton-felvidék és kismedencéi és a Vilonyai-hegyek (PÉCSI in MAROSI-SOMOGYI 1990). A növényföldrajzi értelmezés szerint a Balaton-felvidéki flórajá­rás (Balatonicum) magába foglalja a PÉCSI által ide sorolt tájakat, valamint a Keszthelyi­hegységet is, a Tapolcai-medencét ugyanakkor nem. Az állatföldrajzi beosztás szerint a Keszthelyi-hegységet külön kistájnak tekintjük (PAPP 1968). Jelen közleményben a Balaton­felvidék fogalmát állatföldrajzi értelemben használjuk, a tájfelosztásban pedig PÉCSI neve­zéktanát követjük. A Bakony-hegység orthopterológiai kutatása továbbra is számos megválaszolatlan kér­dést rejt magában. Mindez fokozottan igaz jelen közlemény által célzott faunakistájra a Ba­laton-felvidékre, ahol eddig csak kis számú gyűjtés történt. Jelen dolgozatban összegezni kí­vánjuk a Balaton-felvidék eddigi egyenesszárnyú-kutatásából származó eredményeket, az adatokból levont állatföldrajzi, ökológiai következtetéseket, továbbá vázoljuk a Bakonyvidéken (Bakony-hegység, Balaton-felvidék, Tapolcai-medence tanúhegyei, Ba­konyalja) és a Dunántúli-középhegység egyéb területein általunk kezdett orthopterológiai vizsgálatok főbb célkitűzéseit és megválaszolásra váró kérdéseit. A közleményben - a korábbi eredmények mellett - szerepelnek ezen sorok íróinak az utóbbi években a Balaton-felvidéki kismedencék területén és a Balatoni-Riviérán végzett gyűjtéseinek adatai is. Terület és módszer Az állatföldrajzi áttekintéshez kiindulási alapnak PAPP „A Bakony-hegység állatföldraj­zi viszonyai" című munkáját tekintjük (PAPP 1968). A Bakony a Magyar-Középhegység vagy Ősmátra (Matricum) dunántúli részének nyugati felét alkotja, tehát nem önálló állatföld­rajzi táj, hanem a Pilisicum faunajárás része. A Bakonyicum faunatáj öt faunakistájat szám-

Next

/
Thumbnails
Contents