Bauer Norbert (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 15. (Zirc, 1996)

JÓZAN ZSOLT: Újabb adatok a Bakony kaparódarázs faunájának (Hymenoptera: Sphecoidea) ismeretéhez

lyeken kívül a Balaton-felvidék jellegzetes agrárökoszisztémáira (kisparcellás szőlők, parlagok stb.) és a települések belső területeire is. A faunisztikai feltáró munka eredménye 169 faj 3028 példánya. Ezek közül 27 faj a Bakony területéről még nem volt ismert. A már publikált adatokkal együtt (BENEDEK 1979, JÓZAN 1989) a hegységben összesen 199 Sphecoidea fajt sikerült megtalálni, a hazánkból ismert fajok 68%-át (1., 2. táblázat). E fajszám jelentős volta más területekkel összehasonlítva tűnik ki igazán: Bükki Nemzeti Park 53, Kiskunsági Nemzeti Park 158, Duna-Dráva Nemzeti Park 168 faj. Továbbra sem került elő néhány olyan faj, melyeket főképpen az Eupannonicumból ismerünk (Stizus, Stizoidea, Sphecius, Entomosericus fajok). A Dolichurus és Tracheliodes fajok előfordulására számítani lehet. A ritka, színező faunaelemekről a következő fejezetben jellemzést adunk. Az Ammoplanus wesmaeli GiR. Magyarország faunájára újnak bizonyult. A BENEDEK (1979) által figyelembe vett faunakistájakon előkerült fajokat — a már publikáltakkal együtt — mi is táblázatba foglaltuk (1. táblázat), feltüntetve a gyűjtőhelyek számát is. Az előkerült fajok alcsaládonkénti megoszlása a 2. táblázatban található meg. Az egyes területeteken előkerült fajok számából, alcsaládonkénti megoszlásából messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, mert a gyűjtések a Bakony déli részére súlypontozódtak. Továbbra sem ismerjük kielégítően a Déli-, Keleti- és az Eszaki-Bakony kaparódarázs faunáját. A Benedek által elkülönített Balatoni-Riviéra faunakistáj nyugati határa (Kiliántelep) valójában meghosszabbítható akár a Keszthelyi-hegység keskeny part menti övezetéig is. A xerotherm sziklagyepeket, lejtősztyep fragmentumokat a tó északi partja mentén húzódó hegylábi övezetben szinte mindenütt megtalálhatjuk. Összefüggően Balatonfűzfőtől Badacsonyörsig, majd Balatonedericstől Cserszegtomaj ig. Ehhez csatlakoznak mozaikosan a Tapolcai-medence tanúhegyeinek déli lejtői. A lelőhelyeket az összehasonlíthatóság érdekében továbbra is a Benedek által bevezetett módon soroltuk be a Balatoni-Riviéra és a Balaton-felvidék faunakistájaiba. A számos újabb faj előkerülése módosította az egyes kistájak fajainak ökofaunisztikai jellegük szerinti megoszlását. A Balatoni-Riviéra területén néhány szűk völgy is található. Itt több nedvességkedvelő faj került elő, ám az eremophil fajok részesedése alig csökkent, a nedvességkedvelőké néhány százalékponttal emelkedett. Emiatt az eremophil fajok túlsúlya néhány tizeddel csökkent. A Balaton-felvidék fajainak megoszlása sem változott számottevően, pedig az ismert fajok száma mindkét faunakistájon számottevően emelkedett: 102-ről 154-re, illetve 83-ról 148-ra. Mindkét területen a xerotherm biotópok gazdag változatossága a stenök és euryök eremophil fajok túlsúlyát biztosítja. A Keszthelyi-hegységből ismert fajok száma megduplázódott, ám az ökofaunisztikai jellegük szerinti megoszlásuk tekintetében alig tapasztalható változás a Benedek által meghatározotthoz képest. Továbbra is igen kevés a stenök eremophil elemek száma, ami a kistáj magas erdősültségi fokával áll kapcsolatban. A Déli-Bakonyból előkerült fajok száma szintén jelentősen gyarapodott, a fajok megoszlásában szignifikáns változást nem tapasztaltunk (3. táblázat). A fajok állatföldrajzi jellegük szerinti megoszlásban a fajszám növekedése csak kismértékű változást eredményezett. A déli elterjedésű taxonok részesedése az egyes faunakistájakon - a Keszthelyi-hegység kivételével - 1-2 százalékponttal csökkent. A széles elterjedésű (holarktikus, palearktikus, nyugat-palearktikus) fajok esetében jelentősebb növekedést csak a Balatoni-Riviéra esetében tapasztaltunk. A többi területen az eltérés nem, vagy alig haladja meg az 1 százalékpontot (4. táblázat).