Bauer Norbert (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 15. (Zirc, 1996)

JÓZAN ZSOLT: Újabb adatok a Bakony kaparódarázs faunájának (Hymenoptera: Sphecoidea) ismeretéhez

A Balaton-felvidék és a Balatoni-Riviéra Sphecoidea faunájának jellegzetessége továbbra is a stenoök eremophil fajok 10 százalékpont körüli, és a déli elterjedésűek 30-36 százalékpont közötti részesedésében nyilvánul meg. A széles értelemben vett Balaton-felvidék faunakistáj legjellegzetesebb társulásai a sziklagyepek és lejtősztyepek, melyekben értékes fullánkos fajegyüttesek élnek, köztük a Sphecoidea fajokkal. A leggyakoribbak a Sphecinae, Larrinae, Astatinae és a Philanthinae alésai ád egyes fajai, valamint az Oxybelus, Nysson, Dienoplus és Hoplisoides fajok. Ezt a faj közösséget találhatjuk meg a lejtőüledékekben kialakult feltárások és a löszpartok területén is. Igen ritka fajaik: Ammophila hungarica, Astata rufipes, A. costae, Liris nigra, Tachysphex grandii, Belomicrus italicus, Nysson roubali, Dienoplus tauricus, D. tumidus, Hoplisoidea fajok, Cerceris bracteata, C. stratiotes, C. tenuivittata. A Bakony homokterületeinek fajszerkezete hasonlít az előzőekben taglalt területekéhez. A legnagyobb kiterjedésű pleisztocén homokterület az Eszaki-Bakony hordalékkúpján található. Az itt élő fullánkos fauna rendszeres kutatása még nem történt meg. Kisebb pannon homoktelepek találhatók a Káli-medencében, Sümeg környékén és a Keleti-Bakony hegylábi övezetében. Homokfeltárások vannak a Tapolcai-medence tanúhegyeinek „szoknyáján". Homokkedvelő fajok élnek a Keszthelyi-hegység délnyugati szegélyén a dolomittörmelék feltárásaiban is. Jellegzetes fajaik: Sphex rufocinctus, Prionyx kirbyi, Ammophila terminata mocsary, Dryudella tricolor, Tachytes és Tachysphex fajok, Palarus variegatus, Miscophus concolor, Oxybelus fajok, Crabo peletarius, Cr. scutellatus, Nysson fajok, Brachystegus scalaris, Bembix és Bembecinus fajok. A mocsárréteken, patakparti magaskórós vegetációkban főképp a Crabroninae és a Pemphredoninae alcsalád tagjaival találkoztunk, továbbá a Lestiphorus és Gorytes fajokkal. Ritkább fajok: Psen ater, Mimesa, Rhopalum fajok, Lestiphorus bicinctus, L. bilunulatus, Crossocerus congener. A községek területén a kaszálógyep fragmentumokban, szegélytársulásokban, fásszárú növényzet lombozatán, az épületek falazatán, nádtetőkön, gerendákon és más fából készült építményeken szintén a Crabroninae és Pemphredoninae alcsalád fajaival találkozhatunk elsősorban, de itt élnek a Larrinae alcsaládból a Nitela fajok és a Solierella compedita. Külön figyelmet érdemel az a fajegyüttes, mely az utcafásításra alkalmazott hársfák - főleg a Tilia cordata - lombozatán található a levéltetű gradációk időszakában július-augusztus folyamán. Bőséges táplálékválaszték adódik ekkor a lárvák és az imágók számára egyaránt. A fajegyütteseket négy településen vizsgáltuk: Sáska, Monostorapáti, Diszel és Hegymagas (5. táblázat). Az adatokból látható, hogy a fajok 84%-a két alcsaládból való. Hegymagason a Psenulus pallipes, a másik három helyen a Crossocerus podagricus volt a domináns faj. Sáskán a Stigmus pendulus, Diszelen a Crossocerus elongatulus, Monostorapátin a Psenulus pallipes volt a szubdomináns. Mindegyik faj levéltetveket zsákmányol az ivadékainak és xylicol fészkelésű. Az előkerült fajok több mint fele levéltetű fogyasztó. Ha a példányszámot is vizsgáljuk, ezek aránya megközelíti az összpéldányszám háromnegyed részét (6. táblázat). A levéltetvek cukros váladéka igen erős attraktív hatására sok rovar gyűlt öszsze a hársfák lombján, közöttük légyfajok tömege. Az ezeket zsákmányoló darázsfajok példányszáma is elég jelentős. A példányok többsége a fában fészkelők (xylicol) közül került ki. A települések területén számos olyan faj is ismertté vált, melyeket régebben ritkának tartottunk, hazánkban csak néhány lelőhelyről ismertünk: Psenulus concolor, Pemphredon clypealis, Passaloecus clypealis, P. insignis, Polemistus abnormis, Ammoplanus wesmaeli, Crossocerus acanthophorus, Rhoplaum clavipes. Néhány közülük csak egy-két évtizede került elő Magyarországon.