A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 13. (Zirc, 1994)

KUTASI CSABA: Futóbogarak (Coleoptera, Carabidae) Litér környékéről

Acupalpus flavicollis (STURM, 1825) - Vörösnyakú törpefutó Nedvességkedvelő, fotoaktiv, mocsárlakó (paludicol) faj. Mocsaras vízpartokon és erdőkben, tocsogós réteken fűcsomók alatt fordul elő (KIRSCHENHOFER 1989). Hazánkban többfelé elterjedt, így ismerjük az Aggteleki, a Kiskunsági és a Hortobágyi Nemzeti Park területéről, a Nyugat- és Dél-Dunántúlról, a Dunántúli-középhegységből pedig a Vértesből (KUTASI-SZÉL 1996) és a Bakonyból. Az alaposan kutatott Bükk-hegységből azonban nem került elő (SZEL 1996). Lelőhelyein Carici acutiformis-Alnetum-bó\ parttaposással, Cirsio-Festucetum pratensis-bő\ fűhálózással, továbbá mohából és szénakazal alól rostálással, kérgezéssel, valamint lámpázással gyűjtötték. TÓTH (1973) bakonyi alapvetésében nem említi. Bakonyi lelőhelyei: Pécsely (Babvölgy), Örvényes (Bánya-tó) (RETEZAR-SZÉKELY 1996), Balatonfüred (Kéki-forrás), Veszprém (Kádárta, halastavak). Valószínű, hogy a további kutatások során újabb bakonyi lelőhelyeit fogjuk megismerni. Acupalpus interstitialis REITTER, 1884 Ennek a melegkedvelő, pontusi fajnak hazai lelőhelyadatait Békés megyéből (Kétegyháza (ÁDÁM 1981 idézi SZÉL 1996), Bélmegyer, Gyula (ÁDÁM-RUDNER 1996)) Hajdú-Bihar megyéből (Sárrétudvari, Hajdúszoboszló), Szabolcsból (Szamosszeg, Balkány), a Dél-Dunántúlról (Dombóvár, Mánfa), a Mecsek-hegységből (Mélyvölgy, Misina), a Villányi-hegységből, a Kőszegi-hegységből, a Bakonyból, a Budai-hegységből, a Börzsönyből, (Zebegény) (HORVATOVICH 1981, 1989) és a Bükkből (Cserépfalu, Miskolc, Lillafüred, Szilvásvárad) (SZÉL 1996) ismerjük. Békés megyében Artemisio-Festucetum pseudovinae, Fraxinus-Ulmetum laevis és Peucedano-Asteretum sedifolii társulásokban talajcsapdával fogták (ÁDÁM-RUDNER 1996). A Bükkben Cuscuto-Calystegietum és Pulsatülo-Festucetum rupicolae társulásokban fűhálózással és egyeléssel kövek alól gyűjtötték (SZÉL 1996). A Villányi-hegységből ezüsthársas gyertyános-tölgyesből {Querco-Carpinetum tüietosum argenteae) (HORVATOVICH 1989) került elő. Magam Budapesten a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemnél, a Ménesi úton aszfalton fogtam, ezt az egyébként nedves, mocsaras helyeket kedvelő fajt. A Bakonyból eddig Pétről (TÓTH 1973) ismertük. Lelőhelyadatait áttekintve látható, hogy a Duna-Tisza közén, valamint a Dunántúl északi részén szinte alig gyűjtötték, egyébként az ország más tájairól, ha szórványosan és kis példányszámban is, de előkerült. HORVATOVICH (1981) szerint mezőgazdasági talajokban országszerte elterjedt, ezt SZÉL (1996) kétségbe vonja, melynek alátámasztásául HORVATOVICH-SZARUKÁN (1986) a hazai szántóföldi területek Carabida-faunájával foglalkozó közleményét hozza fel, melyben ez a faj nem szerepel. Uj bakonyi lelőhelyén (Liter), a Bendola-patak mellett, szántóföld szélén gyűjtöttem. Pterostichus incommodus SCHAUM, 1858 - Kerekhátú gyászfutó Előfordul Morvaországban, Magyarországon és Szlovákiában (FREUDE 1976). A faj élőhelyeit CSÍKI (1908) nem közli, a „Die Käfer Mitteleuropas" ökológia kötete (KIRSCHENHOFER 1989) szintén nem tárgyalja. TÓTH (1973) szerint hegyvidéki, nedvességkedvelő faj, amelyet erdőben, kövek alatt találtak. RETEZÁR és SZÉKELY (1996) szűktűrésű, szárazságkedvelő fajnak tartja. Hazai lelőhelyadatai nagyrészt a Dunántúlról származnak, ismerjük a Budai-hegyekből, Törökbálintról, Érdről, Visegrádról (CSÍKI, 1908), a Bakonyból (Balatonudvari, Vászoly (RETEZAR-SZÉKELY 1996), Tihany, Zirc), Fejér megyéből (Alcsút), a Pilis-hegységből, valamint Békés megyéből (Gerendás) (ÁDAM-RUDNER 1996) és a Nógrád megyei Legéndről.