A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 13. (Zirc, 1994)

KUTASI CSABA: Futóbogarak (Coleoptera, Carabidae) Litér környékéről

További bakonyi adata egy Tóth által tévesen P. melas-nak határozott példány É-Cuha lelőhelyről, valamint Vilonya, ahol a Külső-hegyen sziklagyepben lévő talajcsapdával fogtam. Lelőhelyadatai és gyűjtésem alapján, meleg- és szárazságkedvelő (xerofil) erdős-sztyepp fajnak tekintem. Pterostichus leonisi APFELBECK, 1904 (4. színes kép) Nedvességkedvelő faj, amely mocsaras tópartokon fordul elő (KIRSCHENHOFER 1989). CSÍKI (1908) Magyarország bogárfaunája című munkájának I. kötetének 5. füzetében szerepelteti a fajt, Hercegovinából, Montenegróból és Görögországból említi. A faj hazai elterjedése nem tisztázott. A Magyar Természettudományi Múzeumban egy példánya található a Kiskunsági Nemzeti Parkból (Pálmonostora, Péteri-tó, nádas). A Dél-Dunántúl mocsaras-erdős tájain, elsősorban a síkvidéken elterjedt, ahol rostálással és egyeléssel gyűjtötték (HORVATOVICH 1992a). A Bakony faunájára új faj, Literről, a Bendola-patak árteréről parttaposással került elő. Synuchus vivalis (ILLIGER, 1798) Szórványos elterjedésű faj, mely leginkább a Középhegység és az Alföld egyes helyeiről ismert. Zömmel kis példányszámokban került elő. Egészen különböző élőhelyeken is megtalálható: bükkösben, mocsaras erdőben, száraz gyepben és mezőgazdasági területen egyaránt gyűjtötték (SZÉL 1996). A „Die Käfer Mitteleuropas" ökológia kötetében (KIRSCHENHOFER 1989) xerofil fajként szerepel. TÓTH (1973) euroszibériai, montán, hypothermofil fajként jellemzi, amely főleg bükkösökben fordul elő. A Bakonyból az alábbi lelőhelyeit ismerjük: Bakonysárkány, Zirc (TÓTH 1973), továbbá Veszprémvarsány (Malom-hegy, gyertyánostölgyes) és Sóly (Sólyi-erdő, fenyves széle). Gyűjtötték kérgezéssel, korhadt fából, kövek alól, valamint talajcsapdával. Europhilus fuliginosus (PANZER, 1809) - Füstös kisfutó Hazánkban viszonylag ritka és szórványos előfordulású faj, melyet leginkább nedves és mocsaras erdőkben (vízparti égeresben) gyűjtöttek, sík-, domb- és hegyvidéken egyaránt. Előfordulásainak zöme háborítatlan, természetközeli élőhelyekre esik (SZÉL 1996). Legközelebbi adatát a Pannonhalmi-dombvidékről ismertük, az állatföldrajzi Bakony (PAPP 1968) területéről 1996-ban került elő a csopaki Kerekedi-öbölből és a kádártai halastavak partjáról, mindkét esetben parttaposással gyűjtöttem. Valószínű, hogy a további kutatások során elő fog kerülni a Balaton-felvidék több pontjáról. Cymindis variolosa (FABRICIUS, 1784) Pontusi, szárazság- és melegkedvelő faj, dolomitlejtőkön, kövek alatt akadhatunk rá (TÓTH 1973). Közép-Európa déli részén és a Földközi-tenger vidékén elterjedt (CSÍKI 1908). HORVATOVICH (1974b) - a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteménye alapján - a gyakoribb Cymindis fajok közé sorolja. Lelőhelyadatait ismerjük a Nyugat-Dunántúlról: Fertő, Sopron, a Dunántúl déli részéről: Pettend, Villányi-hegység (Nagyharsány), a Bakonyból: Berhida, Kádárta, Nagyvázsony, Tapolca (Zala-Tapolca), Tihany, Zalahaláp, Zánka, Budapestről (Budai-hegyek) és környékéről: Esztergom, Isaszeg, az Alföldről: Hortobágy, Nagyszénás. Vilonyán a Külső-hegyen (sziklagyep, lejtősztyepp) talajcsapdával gyűjtöttem a P. incommodus-sza\ együtt.