A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 13. (Zirc, 1994)

KUTASI CSABA: Futóbogarak (Coleoptera, Carabidae) Litér környékéről

Paloznak, Hajmáskér. Kutatásaim során Hajmáskéren én is gyűjtöttem, pontosan a berekaljai szántó szélén. Megtaláltam még a balatonfüredi Nagy-mezőn is. Harpalus dimidiatus (ROSSI, 1790) Erről a fajról az eddigi gyűjtések alapján azt mondhatjuk, hogy csak a Dunántúlon fordul elő és ott sem gyakori. Elsősorban meleg dolomit- és mészkősziklagyepekből került elő, legnagyobb egyedszámban a Mecsekből és a Bakonyból, valamint a Budai-hegységből (SZÉL 1996). Habár a területen magunk nem gyűjtöttük, mégis szükségesnek tartom a revízió utáni adatait közölni: Sümeg (Mogyorós-domb), Vállus (Láz-tető), Somlóvásárhely (Somló), Vinye Sándor-major (Cuha), Hódos-ér, Hajmáskér, Szigliget (arborétum), Pula. A Magyar Természettudományi Múzeumban az alábbi bakonyi adatok talhatók: Balatongyörök, Szentbékkálla (Veléte-hegy), Nagyvázsony, Zalahaláp, Kádárta. Harpalus tenebrosus DEJEAN, 1829 - Éjfekete fémfutó Szórványos előfordulású faj, melyet hazánkban a Középhegység (Bakony, Mátra, Bükk és a Zempléni-hegység), a Mecsek, a Nyugat-Dunántúl (Fertő), valamint a Dunántúlidombság meleg lejtőin és az Alföld kevés pontján (Tatárszentgyörgy, Kalocsa és Debrecen) gyűjtöttek, majdnem mindig kis példányszámban, rendszerint fénycsapda segítségével (SZÉL 1996). Gyűjtötték homokpusztán, püspökszentlászlói (Kelet-Mecsek) lelőhelyének környéken pedig bükkös, illetve gyertyános-tölgyes terül el (HORVATOVICH 1991). Legutóbb előkerült a Vértes peremvidékéről (Majkpuszta), homokos területről (KUTASISZÉL 1996). A példányok jelentős részét - a lelőhelyek alapján - az erdőssztyep zónában találták (SZÉL 1996). Bakonyi adatai: Fenyőfő (270 m), Fenyőfő (Kisszépalma környéke), Herend, Vászoly (Öreg-hegy) (RETEZAR-SZÉKELY 1996), Csopak, Tihany (TÓTH 1973), Alsópere (HORVATOVICH 1982). Szentkirályszabadján a Vörös-gödörnél kövek forgatásával sikerült gyűjtenem. A környéken lejtősztyepp terül el, melynek nagy részén birkalegeltetés folyik. Stenolophus steveni KRYNICKI, 1832 - Steven turzásfutója (4. színes kép) Pontokaszpi, közép-európai faj, amely hazánkban éri el elterjedésének nyugati határát. Legtöbb Kárpát-medencei lelőhelye Erdélybe esik. Magyarországon az alábbi helyekről ismertük: Siófok, Tihany, Zebegény, Öcs. Ezen lelőhelyek közül bizonyító példányt csak Zebegényből (Malom-patak) és Tihanyból találhatunk az MTM állattárában. Legfrissebb adata is 1962-re datálódott (TÓTH 1973). Minthogy az újabb kutatások során nem került elő a Vörös Könyv eltűntnek tekintette (VARGA-KASZAB-PAPP 1990). 1995-ben a Keleti-Bakony területén az Iszkaszentgyörgyhöz tartozó Cice-malomnál gyűjtöttem egy példányt. Patakparton, iszapos hordalék taposásával fogtam lótücsök (Gryllotalpa gryllotalpa) és Chlaenius festivus társaságában. Kádártán a Ferenc-forrásból eredő tó partján, valamint egy névtelen forrás által táplált tavacska szegélyén is gyűjtöttem. Hajmáskérnél a Veszprémi-séd egyik mellékágának dolomit sziklaletöréshez közeli szakaszán találtam meg. Legújabb előfordulásai megerősítik helyét faunánkban, azonban ritkaságát jelzi, hogy gyűjtőhelyeiről csak egy-két példányban került elő. Lelőhelyei meleg-száraz területek vízközeli régióira esnek, ahol vakondtúrásból, vagy a vastag iszapos hordalékból sikerült taposással megtalálni.