A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 13. (Zirc, 1994)

VERESS MÁRTON - PONGRÁCZ IMRE - BEREZNAI CSABA: Néhány bakonyi hegy hajdani elborítottsági viszonyainak vizsgálata

Az egyes lávapadok belső felépítését a Kab-hegy esetében VADÁSZ (1951), VÖRÖS (1966), BALOGH et al. (1982) vizsgálták részletesebben. Feltételezéseik szerint a még mozgó lávaár felszínén gyorsan megszilárduló - az elillanó gázok miatt likacsos - kéreg hernyótalpszerűen, többé-kevésbé összetöredezve a lávaár alá kerül. így a felső 4-5 m-es salakos részt felváltó tömör bazalt alatt újra - a nagy nyomás miatt csak néhány dm vastagságú, erősen összepréselt, ellapított hólyagocskákkal teli - szivacsos bazalt található. Természetesen a vulkáni kürtő közelében a lávaárak alsó pereme nem lehet hólyagos, mert ide még nem kerülhetett a lávaár felszínéről salakos anyag. A vulkáni utóműködés során keletkezett a pulai gejzirit (JÁMBOR 1980, SOLTI 1981, KORPÁS 1983). Itt térünk ki a terület nem karsztos hajdani fedőüledékének problémájára. Ugyanis CSIMA-MÉSZÁROS (1979) és KORPÁS (1981) tagadják az oligo-miocén rétegek kifejlődését a területen. Megkíséreljük cáfolni ezt a nézetet; tehát bizonyítani, hogy a Csatkai Kavics formáció anyaga a Kab-hegy térségében is kifejlődött. Bár az is valószínűsíthető mint erre alább ugyancsak kitérünk - más, idősebb üledék fedte itt a térszínt. KORPÁS (1981) szerint az oligocén elejétől az alsó-miocén végéig létezett a „Balaton-Velencei-tavi paleogén-hátság" melynek határát az Ajka, Veszprém, Várpalota, Bicske közötti képzeletbeli vonallal lehet kijelölni. Szerinte a hátság - mint lepusztulási térszín - szolgáltatta a Csatkai Kavics formáció anyagát, így a Kab-hegy közvetlen környéke nem üledékbefogadóként, hanem üledékszolgáltatóként funkcionált. Ezért lehetséges, hogy a Déli-Bakony és így a Kab-hegy epigenetikus völgyei is ezen a nem karbonátos kőzetekből felépült területen fejlődtek ki. Ekkor a karbonátos térszínen a középső-oligocén-alsó-miocén időszak előtti fedettség viszonyai mutathatók ki. A fentiekből az is következik, hogy a terület epigenetikus völgyei (ha nem negyedidőszaki kőzeteken képződtek) kőzépső-oligocén-alsó-miocén korúak. A vizsgált területen a Csatkai Kavics formáció kifejlődését bizonyítja a Kab-hegy csúcsától ÉNy-i irányban 7-8 km-re, a Pat-6. jelzésű fúrásban megjelenő oligocén-alsó-miocén összlet. Terepbejárásaink során a terület D-i és ÉNy-i részén (Káváskúti-, Köves-, Farkas-árok környékén) változó méretű (kb. 1-10 cm hossztengelyű) kvarckavicsokat találtunk, melyek valószínűleg a Csatkai Kavics formáció anyagából származnak. Ugyanis az említett kavicsok azon völgytalpakon fordulnak elő, amelyek a Kab-hegy belsejéből indulnak. Ha elfogadjuk CSIMA-MÉSZÁROS (1979) és KORPÁS (1981) feltételezéseit, miszerint a Csatkai Kavics formáció csak az Ajka-Veszprém vonaltól É-ra fejlődött ki, akkor a fentebb említett összlet maradványai áthalmozódással kerültek az észlelési helyükre. Ez az áthalmozódás főként a Kab-hegy D-i lábaihoz - nehezen feltételezhető, hiszen a vizsgált terület - a jelenlegi magassági viszonyokat figyelembe véve - valószínűleg magasabban helyezkedik el, mint a tőle É-ra, ÉNy-ra lévő, az esetleges áthalmozódás anyagát szolgáltató térszín. így az áthalmozódást a Kab-hegy és a környező hegyek meggátolják. A vizsgált terület közelében mélyített Szg-10. és Gy-6. jelzésű fúrások (KORPÁS 1981) 75 százaléknál nagyobb kavics, konglomerátum arányt jeleznek a Csatkai Kavics formáció kőzetösszletében. így ezen területeken főként kavicsból álló összlet borította el az idősebb karbonátos kőzeteket. Ha figyelembe vesszük a kavicstakaró nagymértékű, gyors lepusztulásra való „hajlamát", s feltételezzük a terület középső-miocén (ottnangi-kárpáti) kiemelkedését, választ kaphatunk a Csatkai Kavics formáció településhiányára. A fentiek alapján, a karbonátos kőzetek fedőanyagának két lehetősége közül (a Csatkai Kavics formáció vagy a középső-oligocénnél idősebb vízzáró kőzetek), az előbbit tartjuk valószínűbbnek.