Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 10. (Zirc, 1991)

DIETZEL GYULA: Új nappalilepke faj a Bakonyban. Adatok és megfigyelések a Colias erate ESP. (1804) bakonyi terjeszkedéséről (Lepidoptera, Rhop., Pieridae)

FOLIA MUSEI HISTORICO-NATURALIS BAKONYIENSIS A BAKONYI TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI 10-1991 ÚJ NAPPALILEPKE FAJ A BAKONYBAN. ADATOK ÉS MEGFIGYELÉSEK A COLIAS ERATE ESP. (1804) BAKONYI TERJESZKEDÉSÉRŐL (LEP., RHOP., PIERIDAE) DIETZEL GYULA Hárskút ABSTRACT: New Rhopalocera species in the Bakony Mountains (Hungary). Data and observations from Bakonyian spreading of Colias erate ESPER 1804. Lep., Rhop. Pieridae. - In the 1989-90'years, anew palaearctic Colias species had expanded it's area to Bakony zoogcographical range. This agressive Pierid during summer of 1990 hybridized with four other Colias species. The reason: the very uncommon females, probably in this year only. The erate's natural enemies, for the time being still absent. We have to account this situation, as dangerous factor, in the native agriculture. A Palaearktikum középső és keleti területein elterjedt fajt Esper a múlt század elején írta le Sarepta (Szovjetunió) környékén gyűjtött példányok alapján. Elterjedésének nyugati határa - a közelmúltig, - a Kárpátok keleti láncolatánál húzódott. Délen Északkelet-Afrikán át a Palaearktikum mérsékelt és mediterrán zónáján keresztül Japánig terjed. Európában még Bulgáriából, Görögország keleti feléből és Törökország ruméliai részéből volt ismert, beleértve természetesen a Szovjetunió mérsékelt és szubmediterrán régióit is. Nyílt területeket kedvelő, vándorhajlamú faj, nedvcsségigénye mérsékelt, szárazságtűrő képessége a Colias croceus és a Colias chrysotheme-é közé tehető. Tápnövényei valószínűleg lucerna és here félék. HIGGINS (1971) szerint, hernyója és tápnövénye még ismeretlen. A genuson belül, a morfológiai csoportszelekció alapján a palaeno-csoport tagja több mint 20 rokon habitusú Colias-fajjal együtt. Modifikációra hajlamos, amely szárnyalak, rajzolat és színezet tekintetében egyaránt tapasztalható. Arcájának keletázsiai populációi felé fokozatosan a hyale típusú rajzolat válik dominánssá, végletes habitusát ez irányban a Japánban élő ssp. poliographus MOTSCHULSKY-n illetve a Tajvan szigetén repülő ssp. form osa na SHORÖZU-n alakította ki. A bakonyi terjeszkedés üteme Az állatföldrajziig Bakonynak nevezett területre, a behatolás irányát tekintve csak feltételezésekre szorítkozhatunk, bár igen valószínűnek látszik, hogy a Balaton irányából, azt délnyugatról megkerülve érkeztek az első példányok. Az első hiteles gyűjtési adat a Tapolcai-medencéből származik (Tapolca, 1989. IX. 24. leg. Németh), amely mint később kiderült az év utolsó adata is lett egyben. A faj legközelebb 1990. június 20-án mutatkozott újabb bakonyi lelőhelyén. Az említett napon, egy már néhány napja repült, de ép hímjét fogtam a balatonaráesi Koloska-völgyben, a forrás dúsvegetációjú, belső, zárt rétjén. Tipikusan kóbor egyed lehetett, mert az elkövetkező időszakban tudatosan, de teljesen eredménytelenül kerestem a fajt (Tihany, Vászoly, Kab4iegy és a Déli-Bakony több pontján). Csak 10 nappal később június 30-án került elő újabb, teljesen leromlott példánya a vászolyi Bab-völgyből, ami azonban figyelmetlenségből adódóan elveszett. Újabb tíznapi hiábavaló kutatás következett és ekkor úgy tűnt, hogy legalábbis 1990 nyarán, - a faj nem lépi túl a Veszprém-Ajka törésvonalat. A teória végeredményben annyiban igazolódott, hogy a május-júniusi elsőgenerációs és bizonnyal jórészt még mindig bevándorolt példányok a Balaton-felvidéken rekedtek, viszont ennek egy kisebb része, majd utódai hajtották végre a radikális kitörést észak-északnyugati irányban. A július 9-én Hárskúton fogott 5 hím példány friss volt, viszont a kitörés alatt megtett út nyomai erősen látszottak az egyedeken.