Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)

DR. SZABÓ ISTVÁN: A Keszthelyi-hegység növényvilágának kutatása

Keszthely Általános Gimnáziumának Herbáriuma 10-12 000 lapjának némelyike az 1820-as évekből ugyancsak Wierzbickytől, Szenczytől és Huttertől származik. Tekintélyes részét az 1880^as években Németh Dezső biológia tanár gyűjtötte (PRISZTER 1959). Priszter ugyanitt megemlíti még a Balatoni Múzeum 33 kötetből álló exsiccátáját, Soó Rezsőnek 1928-31 közötti kb 1600 lapjával. Maga BORBÁS (1900) mintegy 1000 Keszthely környéki edényes taxont sorol fel (a helo-és hydatophytonokat csak indokolt esetben számoltam közéjük). Elődei munkáit kritikusan forgatta (ld. Jósával és Sigmonddal kapcsolatos megjegyzéseit i. m. 307-308. p.), a nagy úttörő és kiváló elbeszélő lelkesedésével írott fejtegetései már túlhaladottak, az ,,Ösmátra" elmélet és némely más kivételével, számos taxonját azóta revideálták, de balatoni növényföldrajza és flórája egészében remekmű, és részleteiben nagyon értékes megjegyzéseket tartalmaz az utókor számára. Tudatában volt munkája jelentőségének: „A földkerekség tavai közül alighanem a Balaton lesz az első, melynek virágzó növényzete ily terjedelmesen van ismertetve." „Keszthely vidékének flórája a balatonparti községeké közt leggazdagabb és legváltozatosabb, hazánk flóráját jellemző vezérnövénye elegendő számú, általában a talajromlás, az éghajlati változás és száradás nem annyira kirívó, mint másutt" — olvashatjuk később (BORBÁS 1900). Másik megállapítása, „minthogy a Balatonmellék flórájának irodalma, kevés nagyobb közlésen kívül, inkább elszórt apró adalék. . ," szinte a mai napig igaz maradt a Keszthelyi-hegység vonatkozásában. RÉDL (1942) flóraműve csak a szűkebb Bakony kiváló feldolgozása. FEKETE (1964) „A Bakony természettudományi kutatásának eredményei" könyvsorozat nyitó kötetében, a szerkezeti arányokhoz ragaszkodva fogalmazta meg a Keszthelyi-hegység alapvető, pontos, földrajzi szemléletű, fitocönológiai-növényföldrajzi jellemzését, mint a Bakonyhoz (földrajzilag és növényföldrajzilag) tartozó tájegységét (BULLA 1928, 1962, SOÓ 1960, 1964). PAPP (1965) bakonyi növénytani bibliográfiájának lezárása óta sem született még meg a Keszthelyi-hegység önálló növénytani leírása. Ennek, az igényeket maradéktalanul kielégítő, megvalósítására ma még nem vállalkozom. Boros, Boros-Vajda florisztikai és bryológiai, Soó, Zólyomi, Jakucs, Pócs, Debreczy florisztikai, növényföldrajzi, cönológiai, Tallós, Priszter, Máthé, Németh, Papp, Simon, Baksay, Gayer, Melkó, Kevey, Csapody és mások florisztikai és taxonómiai, Papp, Kovács-Priszter, Szabó, Csiby-Tóth természetvédelmi indíttatású, az irodalomjegyzékben közölt tanulmányai, ,A Bakony természeti képe" kutatási programban összegyűlt, sok esetben publikálatlan adat (pl. Galambos és Facsar munkája) azonban kényszerített egy, a Keszthelyi-hegység növényzetét leíró, önálló tanulmány elkészítését segítő és serkentő cikk megírására. A Keszthelyi-hegység természetföldrajzi jellemzése A Keszthelyi-hegység a hazánkat átívelő középhegységi rendszer, közelebbről a Dunántúli-középhegység nyugati, utolsó láncszeme. Sajátos, elkülönült helyzete ellenére szerkezetileg a Bakonyhoz tartozik (BULLA 1928), ahhoz a Sümeg-Tapolcai-hát és a Tapolcai-medence mélybe zökkent triász képződményei kapcsolják. Tipológiai szempontból MAROSI-JUHÁSZ-SZILÁRD (1984) három kistájra osztja fel (2. ábra). Déli lejtőit, a „Keszthelyi-rivierát" a Balaton medencéjéhez sorolják, amely fölött szigetszerűen emelkedik ki a pannóniai környezetből a Keszthelyi-fennsík szabálytalan négyszög alakú tömege. Ez a lepusztuló, egyenetlen dolomit tönk a Vári-völgy által két részre tagolódik: a keleti, tömegesebb részre - a hegység legmagasabb pontjaival (Görbe-tető 447 m, Láz-tető 428 m, Nagy-hegyestű 411 m . . .) és a nyugati részre - Meleghegy (418 m). Púpos-hegy E-ra tekintő szakadékos oldalaival. Harmadik kistája a TátikaKovácsi-hegy bazaltcsoport, melyet Keletről Szebikén, Sarvalyon és a Láz-hegyeken túl a kies Uzsa-völgy (Lesence-völgy), Északon a Marcal medencéje, Nyugaton a Kelet-Zalai-dombvidék D-cc hosszan lenyúló Zalavári-hátsága határol. Tátika romkoszorúzta bazalt kúpja (412 m) tájképileg uralkodó. A Kovácsi-hegy CHOLNOKY (é. n.) szerint a legszebb bazaltmeza. A bányaszegte Láz-hegyek déli szútje a Tapolcai-medencére jó kilátást nyújtó Kő-orra (408 m), amely alatt ott kanyarog Zsid medencéjét a tapolcaival összekötő út szerpentinje. A hegység névadója és központi települése a D-i lábainál elterülő kisváros, Keszthely, melynek ősi magva az ugyancsak róla elnevezett halomgerincen vezető út mentében alakult ki. A Keszthelyi-hegység középhegységi domborzati képe poligenetikus fejlődés eredménye (MAROSIJUHÁSZ-SZILÁRD (1984), Fő építőkőzete a lepusztult, összetörve lesüllyedt permokarbon rögökre települt felső triász fődoiomit. A középső és az alsó triász rétegek szintén nagy mélységbe vannak lesüllyedve. A felső triászt még veszprémi márga és edericsi pados mészkő jellemzi (PÄLFFY 1981). Morfogenezisének alapjait LÓCZY (1913) és BULLA (1928) jura-kréta kori erős törésekben, vetődésekben keresi, melyek következtében a mai Keszthelyi-fennsík táblás rögvidék lett. Ilyen tektonikus vonalakban jött létre a Vári-völgy, a Vállusi-árok és a Rezi-Fagyoskereszt depresszió.