Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)

DR. MARIÁN MIKLÓS: A Bakony herpetofaunájának múltja, jelene és jövője

Míg a triászból származó bakonyi álteknős maradványa legalább 180 millió éves, a másik igen régi kövület, a sümegi teknős (Senonemys sümegiensis BOHN.) kora „csak" mintegy 80 milüó évre tehető. Sümegen, felsőkréta szenonkorú mészkőben találta 1963-ban Kocsis Lajos. A leletet Bohn Péter tanulmányozta és ismertette (BOHN 1966). Szerinte valószínűleg ez a lelet a Magyarország területéről ismert legrégibb valódi teknősmaradvány. A lelet egy 34 cm hosszú, 31 cm széles, erősen lekérekített-ovális alakú hátpáncél (carapax) lenyomata. A páncél csontlemezei, a végtagok ízülési helyei, iü. a hátsó végtagpárt függesztő öve jól felismerhető. Anatómiai jellegzetességei alapján Bohn Péter a maradványban felismert teknőst a Chelonia rend Emydidae családjába sorolta. Az egyéb réteg-leletek alapján megállapítható, hogy az állat a krétakori tenger sekély parközeü vizében élt. A Senonemys sümegiensis-t a ma élő mocsári teknős (Emys orbicularis) távoli ősének tekinthetjük. E fajnak a Bakonyban, ül. a Balaton északi partján napjainkig tartó megszakítatlan előfordulása ugyan bizonytalan, de a Kis-Balatonban, a XVIII. század derekán még közönséges volt (ENTZ-SEBESTYÉN 1942). így joggal feltételezhetjük régebbi természetes jelenlétét a Balaton északi, északnyugati iszapos öbleiben, a befolyó patakok torkolatában a Bakony hegység lábánál is. Filogenetikailag érdekes összefüggésre mutat az a jelenség, hogy a ma élő mocsári teknős tojásából kibúvó, egészen fiatal ivadékának hátpáncélja hasonlóképpen lekerekített -ovális alakú, mint a sok milüó évvel korábban élt Senonemys sümegiensis carapaxa. Míg a triászból származó bakonyi álteknős és a kréta-kori sümegi teknős sok mülió évesek, a Bakony többi lelőhelyéről előkerült kétéltű-hüllő maradványok kora csak néhány tízezer év, mint a pleisztocénből fennmaradtaké, vagy mindössze pár ezer évesek, mint a holocénből származók. Ezek már némi fényt derítenek a Bakony jelenlegi herpetofaunájának kialakulására, sőt annak változására is. Utóbbiakból mutatok be néhány leletet a következőkben. A földtörténeti negyedkor, a kvarter pleisztocén korszakában éltek azok a herptiliák, amelyeknek maradványai az Észak-Bakonyból, a Bakonybél melletti Szárazgerence-barlangból kerültek elő az 19501953-as években. Varrók Sarolta ásatott itt és számolt be kutatásának eredményéről (VARRÓK 1953). A pleisztocén-korú barlangi üledék alsó, szürke rétegében Bufo bufot és Lacerta agüist talált. A felső réteget alkotó vörösbarna barlangi agyagból pedig Pelobates fuscust, Bufo bufot, Bufo vúidist, Rana temporariat és Rana agiüst(?) hozott felszínre. Varrók Sarolta szerint ezek a fajok eljegesedési időszakban, mégpedig a Würm I. glaciáüsban kerültek a barlangi üledékbe. A pleisztocén rétegben fekvő felső, jelenkori, holocén korú fekete erdei humuszrétegből Pelobates fuscus, Bufo bufo, Bufo viridis és Rana temporaria került elő. A Száraz-Gerence-barlangból kimutatott fajok a környék mai herpetofaunájának elődeit képvisebk, azzal a jelentős különbséggel, hogy a Rana temporaria ma már nem él ezen a területen. Ugyancsak Varrók Sarolta tárta fel 1953-ban a Tönkölőshegyi-sziklaodút. Itt a legalsó, sárga rétegben Bufo bufot és egy Rana faj töredékét találta. A középső barna és a legfelső, fekete humuszrétegből egyaránt a Bufo bufot mutatta ki. A barna varangyot itt is pleisztocén-korszaki Würm I. glaciális-korúnak tartja. A dudari ördögük-barlangban Varrók holocén üledékben Bufo speciest talált. A Keleti-Bakony keleti szélén fekvő Rigó-lyuk-barlangban Kordos László 1976. évi ásatása, majd az eredmények közlése (KORDOS 1984) nyomán adatokat kapunk néhány herptiüa faj korai újholocénkori előfordulási viszonyaira. A bodajki Gaja-patak szurdokában fekvő Rigó-lyukban a leletek 1,5 m vastag barlangi üledékből kerültek elő. A legalsó, vörösbarna rétegből származó maradványok sem idősebbek a történeti ókornál. A herpetofauna változását jól tükrözi az egyes taxonok gyakorisága. A békafajok száma a fiatalabb rétegekben növekszik, a Rana esculenta, a Rana temporaria és a Pelobates fuscus fajok egyedszáma a felszínhez közeledve egyre gyarapodik. Az ásatás tanúsítása szerint a Rana temporaria a Keleti-Bakonyban is élt, akárcsak az Északi-Bakonyban. Mégpedig a pleisztocénben és a holocénben, egészen az emberiség történelmének ún. „római koráig". Geológiai mértékkel mérve tehát nemrégen halt ki a hegységben. Ma a Bakonyhoz legközelebbi előfordulási helye a Soproni-hegység. A hüllők közül két gyík-faj került itt elő. Egyedszámuk a fiatalabb rétegek felé haladva csökken. Úgy tűnik, már a rétegek keletkezése korában megkezdődött a napjainkban tapasztalható arány kialakulása: ma több kétéltű faj (és jóval nagyobb egyedszámban) él a Bakonyban, mint hüllő species és egyed. A föltárt rétegek mindegyikében, és aránylag nagy számban, talált az ásató különböző nyakörvös gyík (Lacerta) fajokat. Az Anguis fragiüs maradványai is minden rétegből előkerültek. Kordos a faunaszukcesszióban a nyílt területek előretörésének — ugyanakkor az erdők csökkenésének - hatását látja megnyüvánulni. Feltételezését vagyis a kialakuló kultúrhatást, igazolni látszanak az ásatások amfibia-reptiüa leletei.