Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 2. (Zirc, 1983)

LÁZÁR PÉTER: Adatok Sümeg környéke apróemlős-faunájához bagolyköpet-vizsgálatok alapján

2. ábra: A pangóvizes helyek jellemző társulása a nádassal, fűzligettel tarkított zsombékos (Caricetum elatae) Abb. 2: Die charakteristische Assoziation der Gebiete mit stockendem Wasser der mit Schilf, Weidenauen gemischte Moorböden (Caricetum elatae

) 3. ábra: A csalit járó pocok (Microtus agrestis) hazai elterjedése, kiegészítve a sümegi adatokkal (pontozott terület) — SCHMIDT nyomán Abb. 3: Die Verbreitung der Erdmaus (Microtus agrestis) in Ungarn ergänzt mit den Angaben aus Sümeg (punktiertes Gebiet) — nach SCHMIDT A csalitjáró pocok (Microtus agrestis) észak- és nyugat-európai elterjedésű faj. Hazánkban a délnyugati peremrészeken került elő;, 16 helyen köpetből, csapdával pedig 5 ponton sikerült megfogni (3.ábra). Sümegen KISS találta meg 1974-ben a II.pontról származó bagolyköpetben (KISS szóbeli közlése). Ezzel az eddig ismert elterjedési határa módosult. Nálam minden nagyobb mennyiségű gyűjtésből előkerült 0,5—5,3%-ban. Az egész anyagra vonatkoztatott aránya nem éri el a 2%-ot. A csalitjáró pocok faunisztikai értéke miatt védelem alatt áll. Az eddigi köpetanalízisek azt mutatják, hogy amikor a mezei pocok %-os aránya csökken az erdei fülesbagoly táplálékában, domináns szerepét az egerek (Musidae) valamelyik nagyarányú elszaporodásra képes faja veszi át. (SCHMIDT 1972: A mezei pocok arányának csökkenése nem feltétlenül valamely másik faj túlszaporodását jelzi, hanem az állományok stabilitását is jelentheti). A gyöngybagoly táplálékában az egerek csak mint járulékos elemek szerepelnek. A legritkább egérfajunk a pirók egér (Apodemus agrárius) elterjedését mutató ponttérképen az Észak-Dunántúl SCHMIDT nagyszámú vizsgálatai ellenére,is fehér folt maradt. Régebbről két adatunk is van a Balatontól északra. Az egyik VASÁRHELYI-től származik, aki a IV. gyűjtőhelyemtől alig néhány kilométerrel nyugatra, Türjén találta meg a pirók egeret 1939-ben. Ugyanebben az évben közöl egy adatot SÓLYMOSI, aki a Eertő-tó melletti Nagylózson vélte felfedezni ezt a ritka fajt. Az utóbbi adat valószínűleg