Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 2. (Zirc, 1983)

DR. TAPFER DEZSŐ: A héja (Accipiter gentilis gallinarum Brehm) és a karvaly (Accipiter nisus nisus L.) a Keleti-Bakonyban (1944-1980)

fészken tartózkodik és takargatja, védi fiait. A héjahím zsákmánnyal táplálja őket. Öreg erdőt járók adata, hogy ha ilyenkor a néhány napos fiókás tojót kilőtték a fészekről (ezt 6 milliméteres „kisgolyós" fegyverekkel többször meg is tették) a fiókák nem pusztultak el azonnal és a hím csak hordta hűségesen nekik a zsákmányt és csupán melléjük dobta a fészekre. Azonban etetni nem etette őket. A néhány napos ifjú héják nyomorultul elpusztultak a bőséges zsákmánytól körülvéve, mert egyedül még nem voltak képesek a hozott zsákmányt széttépni. Normál esetben a második hét vége felé már a tojó is hordja a zsákmányt, sokszor mindketten olyan sokat, hogy a lassan növekvő héjafiókák egyszerűen nem tudják azt mind elfogyasztani. Naponta 3—5 etetés is van egy héjapárnál, sok táplálékmaradvány szétszórásával. Mintegy hathetes koruk körül a fiatalok először kiülnek a fészek körüli, szomszédos ágakra. Szinte „családiasán" egymás között, nagyon erős rövid vijjogó hangokat ismételve — talán szinte „beszélgetést" hallottam tőlük néhányszor ilyenkor. Pár nap múlva már repülnek és mintegy még július közepéig is a fészek közelében maradtak a Bogrács-hegyen. Ê rövid „összetartás" után azonban a területüket itt is és másutt is elhagyták és messzire szétszéledtek. A karvaly-fészekaljak megfigyeléseimben olykor elérték az öt tojást is (pl. Gaja). Kettes fészekalj is volt, valószínűleg fiatal tojónál (egyszer a Duzzogó-fürdőnél). Négynégy fiókát több helyen rendszeresen felneveltek a múltban. Oldalról-fentről nézve (egy szomszéd közeli fenyőről a Duzzogónál) szép színű, kékeszöld alapon rozsdavörösen pettyezett-foltozott tojásaikat láttam május második felétől. Csak a karvalytojó kotlik, bár a vélemények megoszlanak, később megfigyelhető sajátságosan gyakori tojásforgatásuk, a teljes fészekaljnál. Ezt 20—30 percenként végzik. Az ötödik hét elején kelnek a karvalyfiókák. Szép vastagon fehérpelyhesek és a tojó-fióka (vagy fiókák) már az első hét végén nagyobb (ós súlyosabb). A negyedik hét végén hagyják el a fészket. Fenyvesben pár napig kiültek a szomszéd, nagyjából vízszintes fenyőgalylyakra. A felnőtt karvalycsalád nagyon zajos volt, néhány esetben pl. zárt kis erdőből (Duzzogó) messzire, árulkodóan kihallatszott a vijjogásuk. Ligetes, feketefenyős erdőfoltokban (1960 júliusában) még napokig megfigyeltem egy karvaly-család laza együttrepülését is. (Iszkaszentgyörgy). A fenyőcsúcsok, a tisztások felett héjaszerűen repültek: erőteljes szárnycsapásokkal, sebesebben, majd vitorlázva, közel vízszintesen, lassan kissé süllyedve. Majd tovább, ismét szaporább szárnycsapásokkal. Ez a repülésmód a karvalyoknál is nagyon jellegzetes. A hím karvaly — ellentétben a héjával — ügyesen tovább tudja etetni fiait a tojó esetleges pusztulásakor. Táplálkozásukban a verébnagyságú (énekes) madarak dominálnak. Egyes vizsgálatok és adatközlések szerint ez az arány az 50%-ot is meghaladja. Az általam csak ritkán talált zsákmány marad ványaikban széncinege, tarkaharkály, seregély, énekesrigó és veréb tollmaradványokat ismertem fel. A bakonyi telek folyamán általam gyakran látott karvalyok sokszor a lakóházak közvetlen közelében a sövényekben tanyázó nagyszámú házi és mezei verebeket támadva inkább északabbról (már a Kárpátokból is) jött vendégeink lehettek. Iszkaszentgyörgyön pl. a fenyősűrűségek majdnem tökéletes időjárás-védelmet jelentettek számukra. A közelből ilyenkor az erdei fülesbaglyok is szinte csapatosan húzódtak sok napon át a kisebb fenyvesekbe. A megtalált és ellenőrzött egyes karvalyfészkeknél rágcsálómaradványokra soha nem bukkantam eddig. Néhány adat szerint nem éri el nálunk a 2%-ot sem a rágcsálótáplálék. A fészkeknél többször megfigyelt 3 (vagy 4) fiókájuknak nyolcszor—tízszer is hoztak táplálékot. A kistermetű madárzsákmányok meghatározásos megfigyelése eközben gyakorlatilag nem sikerült. Tollmaradvány-megfigyeléseimet összefoglalva már közöltem. A hetvenes években az egyik június vége felé voltak a leghangosabbak iszkai lucfenyős fészkelőhelyükön: a már csaknem kirepülő fiatalok és az ugyanoda visszatérően fészkelő öregek. Vijjogásuk magas hangszínezetű, éles. A költéskor felriasztva azonban néhányszor teljesen hangtalanul repültek el. Teljesen ellentétesen az ekkor a közelben fészkelő kábákkal! Ezután pedig sohasem csaptak vissza támadóan (és vijjogva), mint a kabasólyom (Iszkaszentgyörgynél feketefenyős erdőfoltok, közös fészkelőhelyeik voltak és szinte egymás mellett lehetett őket tanulmányozni). Felnőtt karvalyaink táplálékszükséglete a. tojónál 3, a hímnél 2 veréb nagyságú, vagy annál nagyobb, mintegy seregély nagyságú madár. Érdemes még a zsákmányszerzésükkel kapcsolatban megjegyezni, hogy sok éven át a tavaszokon, a fiókanevelés idején soha nem