Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 1. (Zirc, 1982)

DR. KROLOPP ENDRE – DR. VÖRÖS ISTVÁN: Macro-Mammalia és Mollusca maradványok a Mezőlak-Szélmező pusztai tőzegtelepről

A kiválogatott malakológiai anyagból az alábbi fajokat lehetett meghatározni: Pisidium milium HELD Pisidium sp. indet. Valvata eristata MÜLL. Valvata pulchella (STUD.) Viviparus concectus (MILL.) Marstoniopsis scholtzi (A. SCHM.) Bithynia tentaculata (L.) Bithynia leachi (SHEPP.) Lymnaea stagnalis (L.) Stagnicola palustris (MÜLL.) Radix peregra (MÜLL.) f. ovata (DRAP.) Physa fontinalis (L.) Planorbarius corneus (L.) Planorbis planorbis (L.) Planorbis carinatus (MÜLL.) Anisus vortex (L.) Anisus vorticulus (TROSCH.) Anisus spirorbis (L.) Bathyomphalus contortus (L.) Armiger crista (L.) Segmentina nitida (MÜLL.) Hippeutis complanatus (L.) cfr. Acroloxus lacustris (L.) Carychium minimum MÜLL. Succinea elegáns (RISSO) Cochlicopa lubrica (MÜLL.) Vertigo antivertigo (DRAP.) Vertigo augustior (JEFF.) Vallonia pulchella (MÜLL.) Zonitoides nitidus (MÜLL.) Euconulus fulvus (MÜLL.) Előkerült néhány kagylósrák (Ostracoda) teknője, egy halcsigolya, egy kisemlőscsigolya, fogtöredék, továbbá számos növénymag is. A Mollusca-íauna (9—10. kép) főleg vízi fajokból áll. Olyan együttest képvisel, amely sekély vizű, növényzettel dúsan benőtt élőhelyre utal. Álló- vagy legfeljebb lassan folyó vizet kell feltételeznünk, mivel egyetlen folyóvízi faj sincs a faunában. A kevés szárazföldi csiga erősen nedvességigényes, vízhez kötött, főleg a vizek partjain tenyésző vegetáción élő faj. Hasonló faunát ismerünk pl. a Sárrét területéről is (FÜKÖH, 1977). A mezőlaki Moíhisca-fauna túlnyomó többsége messze elterjedt, gyakori faj, amely hazánk, de általában Közép-Európa állóvizeiben, illetve azok partjain sokfelé megtalálható (PINTÉR et al. 1979, RICHNOVSZKY—PINTÉR, 1979, ZILCH— J

AECKEL, 1962). Egy faj azonban részletesebb ismertetésre szorul. A Hydrobia-félék családjába tartozó Marstoniopsis scholtzi (A. SCHM.) előfordulása az első adat arra vonatkozólag, hogy ez a vízicsiga (.9. kép 13—15.) az óholocénban Magyarország faunájának tagja volt. A faj mai elterjedése Európa északi részére esik (NDK, NSZK, Hollandia, Dánia, Svédország, Finnország, a Szovjetunió balti köztársaságai), de délkelet felé a Feketetenger medencéjéig és a Dnyeperig, a Volga középső szakaszáig és a Kaspi-tenger medencéjéig elér (ZILCH—JAECKEL, 1962, ZSAGYIN, 1952). Behurcolták Angliába is. Szubfosszilis adatok Dánia és Észak-Németország holocén üledékeiből ismertek, a felsőpleisztocénből pedig Észak-Németországból, Hollandiából és Angliából közlik (ZILCH—JAECKEL, 1962, BOETERS, 1973). A Marstoniopsis scholtzi tavakban, árkokban, folyók csendes vizű öbleiben él. Nagy ökológiai tűrőképességét jelzi, hogy sokféle vízi élőhely lakója és a vízmélység iránt sem érzékeny, mivel 13 m mélységben még megtalálták. A fajnak hazánk és a környező területek negyedidőszaki üledékeiben eddig nem