Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 1. (Zirc, 1982)
DR. KROLOPP ENDRE – DR. VÖRÖS ISTVÁN: Macro-Mammalia és Mollusca maradványok a Mezőlak-Szélmező pusztai tőzegtelepről
volt nyoma. A mezőlaki előfordulás így faunatörténeti és ősföldrajzi alapokon nehezen magyarázható. Mindenesetre úgy tűnik, hogy nem ez az egyetlen adat a fajnak hazánk holocén üledékeiben való előfordulására. Nemrégiben ugyanis Szigliget környéki fúrások ugyancsak tőzeges üledékéből, továbbá Marcal-parti hordalékból olyan csigahéjak kerültek elő, amelyek minden valószínűség szerint ugyanezt a fajt képviselik. A kérdés végleges eldöntéséig csak annyi állapítható meg, hogy a Marstoniopsis scholtzi az óholocénban még tagja volt faunánknak. Miután pedig idősebb képződményeinkben nyoma sincs, előfordulása a holocénnek egy rövid szakaszára korlátozódik. Hogy északi elterjedési területe felől hatolt-e be a Kárpát-medencébe, vagy délkeleti irányból érkezett hozzánk, arra nézve egyelőre nincs adatunk. Mindenesetre figyelembe kell vennünk azt a jelenséget, hogy a vízimadarak a csigákat vagy petéiket nagy területeken széthurcolják és ilyen módon eredeti areájuktól távoli vidékeken való felbukkanásukat okozhatják. A költöző vízimadarak északról dél felé tartó vándorlása tehát ennél a kis termetű (3 mm) csigánál a meglepő előfordulás egyik magyarázata lehet. A mezőlaki Moíiusca-fauna mennyiségi viszonyainak megismerése érdekében az anyag egy részéből kvantitatív feldolgozás készült: db % Pisidium milium HELD 20 1,9 Pisidium sp. indet. 123 11,7 Valvata eristata MÜLL. 455 43,2 Valvata pulchella (STUD.) 8 0,8 Viviparus concectus (MILL.) 4 0.4 Marstoniopsis scholtzi (A. SCHM.) 26 2.5 Bithynia tentaculata (L.) 78 7.4 Bithynia leachi (SHEPP.) 60 5,7 Lymnaea stagnalis (L.) 4 0.4 Stagnicola palustris (MÜLL.) 13 1.2 Radix peregra (MÜLL.) f. ovata (DRAP.) 3 0,3 Physa fontinalis (L.) 2 0.2 Planorbarius corneus (L.) 1 0.1 Planorbis planorbis (L.) 27 2,6 Planorbis carinatus (MÜLL.) 4 0.4 Anisus vortex (L.) öl 4,8 Anisus vorticulus (TROSCH.) 15 1.4 Anisus spirorbis (L.) 2 0.2 Bathyomphalus contortus (L.) 94 8.9 Armiger crista (L.) 14 1,3 Segmentina nitida (MÜLL.) 7 0.7 Hippeutis complanatus (L.) cfr. 10 1,5 Acroloxus lacustris (L.) 26 2,5 1053 . 100,0 9. ábra — Abb. 9 1— 3. Valvata cristata MÜLL. 10 X 4— 6. Valvata pulchella (STUD.) 7 X 7— 8. Bithynia tentaculata (L.) 5 X 9—10. Bithynia leachi (SHEPP.) 5 X 11—12. Cochlicopa lubrica (MÜLL.) 5 X 13—14. Marstoniopsis scholtzi (A. SCHM.) 10 X 15. Marstoniopsis scholtzi (A. SCHM.) 15 X