Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
340 A Ba laton- in éllé ki lakosság néprajza. istáp járja, s a somogyi oldalon fel Fonyódig ez mindenütt így van. Az északi szélen csak a balatonfő-kajáriak mondják istápnak az apacsot. A keresztkötél szót Herman csinálta; semmi esetre sem népies, Herman ugyan az összegezésben (403. 1.) a szót felveszi s nem jelzi csillaggal, annak jeléül, hogy az nem általa alkalmazott, hanem népies mesterszó, de viszont a mesterszótárban nincs bent. Annyi bizonyos, hogy e szó a Balaton mellett nem él a nép ajkán s a balatoni halász azt általánosan kengyelnek nevezi, egyedül Kenésén volt a neve más, t. i. nyakló. Az alin és felin elnevezés megvolt a balatoni gyalmoknál is, sőt a balatoni halász még finomabb megkülönböztetéseket tett s azokat a párás hálóra is alkalmazta. így az Si kötéldarabot segédis lingnék, az Szm kötelet szájmadzagnak nevezi. E párás hálóval a pós elnevezés is elterjedt, de azt helyenkint pőrsnék mondják így Kenésén és Tihanyban is. A para és az ólom a Balaton mellékén a hálón szintén új dolgok voltak, melyek ugyancsak a párás hálóval terjedtek el, az igazi balatoni hálón, mint azt látni fogjuk, a párák helyett gyékény, az ólom helyett kövek voltak. Az ólom különben az alsó inon nem egyformán van elhelyezve, a zsák torka előtt ölenkint, a szárnyak dereka táján már csak másfél ölenkint, az apacs felé pedig két ölenkint van egy-egy ólom. Ha a párás háló egy-egy szárnya rövid, akkor megelégszenek egy lógóval is, a mely annak felét jelzi. Herman e szót leírásában (250. 1.) lógó, mesterszótárában lógós (811. 1.) alakban írja; a Balaton mellett a lógós alak van elterjedve; Kenésén azonban nyekleeznek és csilincsctnknak hívják. Ha a háló nagy, három lógót is alkalmaznak s ilyenkor a középsőnek a neve gyei vagy f.sz; ha hálóhúzáskor a halászok az egyik oldalon egy ilyen lógóst vagy gyeit elértek, akkor átkiáltottak a másik oldalon húzóknak, s ha azok a húzással még nem értek oda, bevárták őket, hogy a háló egyenletesen emeltessék ki. A gyalom kátáját a balatoni ember szakasztozsdknak nevezi; az mindig hegyes farokban végződik s a zsáknak ez a hegye a tulajdonképeni szaggató. Hogy a zsák torka a viz alatt nyitva maradjon, az igazi párás hálón a szájat felül a tutaj, egy jó darab fa, alul a iorokolom tartja nyitva. A speciális balatoni halász ezeket az elemeket sem tűrte így meg; olyan hálót a melyen a tutaj egy darab fa alakjában meg lett volna, egyáltalában nem találtam, olyan hálót pedig a hol a torokólom meg volt, csak egyet láttam Balatonfő-Kajáron. A tutaj helyett általános a torokgyekény, mely nagy gyékénykötés, melyet Balatonfő-Kajár magyarjai török- gyékénynek, Tihany halászai bikagyékénynek (Herman szerint bikatutajnak) neveznek. Hasonlóképen a torok alján a torokólom helyett torokkövet vagy monykövet kötnek s ez azért jó, mert a hálót jobban húzza le s a hínár így a torkot nem csavargatja. A törökkő és monykő a Balaton mellett általános elnevezés, csak Balaton- Füreden nevezték azt keresztkőnek. Ilyen volt a balatoni bérlők gyalma általánosan; óriási nagysága, iparszerű felszerelése s úgy télen, mint nyáron való alkalmazása mindenkor élesen megkülönböztette az igazi balatoni gyalomtól, melynek fajtáit — ismervén immár a gyalom részeit — a következőkben rövidebben ismertetjük. A Balaton törzsökös nyári kerítőhálója a gyékényes volt (70. á.). Ez csak 140 m. hosszú, zsákja táján 3 m. széles volt, szerkezetben miben sem különbözött a párás- hálótól, csak mesterszótára és felszerelése volt más. Volt tehát apacs helyett I istópja, ennek kengyele; a hálószál nyaknak felina, alina, utóbbi azonban nem volt kettős,
