Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
A Balaton-mei léki lakosság néprajza. 341 és szájmadzaga vagy átalja; a hálófal és istáp közt s égé dis lingje; a felinon a ráfűzött párák helyett isiingekkel rákötött Gy gyékénynyalábok, az alinon a rávert ólom helyett ugyancsak isiingeken függő lyukas terméskövek, lyukasztott tégladarabok vagyis H hálókövek; a hálószárny felét majd az alinra kötött nagyobb tégladarab a tnzsér, majd a felinra kötött nagyobb gyékényuszó felepóta jelezte; a hegyes zsák torkát felül a torok- vagy bikagyékény, alul a torokkő, monykő tartotta nyitva, melyek, mint láttuk, rákerültek az importált parahálókra is. Herman O., ki a Balaton halászatát akkor tanulmányozta, mikor az ilyen gyékényes hálók még használatban voltak, nemcsak a háló felszerelését mutatja be képben, hanem azokat a hálóköveket is, melyek a Balaton különböző vidékein alkalmazásban voltak, s melyeket az ide mellékelt ábrán csoportosítunk. A 72. számú tuzsér, tihanyi téglából van kitördelve; a 73. számú Kenéséről való termés hálókő; a 76. számú tihanyi monykő, egyszerű kantáros tégla; a 75. számú Balaton- Füredről származó rendes hálókő; az 74. számú torokkő, a 77. hálókő, mindkettő Keszthelyről s midkettőn az árkolás, a kötőzsineg — isiing — befogadására való ; a 78. számú tuzsér Keszthelyről téglából tördelve a kötésben árkolással; végül a 79. Tihanyból való avét (kopott) hálókő, mely eredetileg négyszögletes kúpalakú volt. Ennek a gyékényes »alomnak volt a Balaton mellékén még három alakja, melyeket Herman O. nem említ fel, melyek azonban nem egyebek, mint kisebb méretű másai a nyári gyalomnak vagy gyékényesnek. Ezek a lovas-, a gyalog- és a gátháló. Lovashálót Hellén és Eonyódon láttám, hossza 40 öl, egész szerkezete, teljes berendezése pontosan egyezik a gyékényessel. Fonyódon négy ember kezelte; kettő a parton maradt az egyik istáppal, a másik kettő bement a vízbe a másik istáppal; nyakig begázoltak s aztán nagy kanyarodással a part felé kerítettek vele. Lellén még egy ötödik ember is segédkezett, ki a zsákot igazgatta, hogy meg ne csavarodjék. Herman O. a gyaloghálót (a 285. 1.) ugyan leírja, de ez nem a balatoni, mert az általa leírt nem gyalom, mert nincs kátája, zsákja, míg a balatoni gyalogháló valóságos zsákos gyalom, csakhogy igen kis méretekkel; ez 10—20 öles, zsákja is megfelelően 1—2 öl, szintén lábon halásztak vele, de kezeléséhez elég volt két ember. Hívták gyalogvonyónak (Balaton-Berény) is. Szerkezete, berendezése egyébként teljesen egyezett a gyékényes és lovashálóéval. A gátháló sem más, mint a gyalogháló, csakhogy folyóvizén használták s méretei a folyó szélességétől függtek; így a Sión hosszabb kellett, mint a Lesencze és Tapolcza patakokon, a honnan szintén feljegyeztem. A hálóval a folyót keresztben elzárták, mindegyik végét egy-egy ember ragadta meg, húzták a viz után, hogy a viz ellenében úszó hal beleakadt, aztán az egyik ember csolnakra kelt, a hálót magával húzva, átkerített a tulsópartra társához, a hol aztán együtt emelték ki a prédát. Olykor — s ez különösen a Lesencze és Tapolcza patakára vonatkozik — az ily hálóhoz négyen is társultak s akkor két halász messzi lekerült a patakok mentén s a kifeszített s lassan lefelé haladó hálónak bukálóval kergette neki a halakat. A gyalomnak utolsó balatoni alakja a jég alatti téli halászathoz használt gyalom vagy öregháló s ez a törzsökös balatoni hálók között à legnagyobb volt, nagyobb volt a gyékényesnél, mert hossza mintegy 200 métert tett ki. Szerkezete, felszerelése tökéletesen egyezett a gyékényesével, de különbözött attól a kengyelhez csatolt kötélzete és az ehhez kötött vezérrúdja által, melyekkel alább a jeges halászatnál fogunk megismerkedni.
