Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Második fejezet: A helynevek
A Baht t on-ni éllé ki lakosság néprajza. 87 A népnevek meglehetősen ritkán vannak meg helyneveinkben; az angol egy angolkert révén fordul elő ; törzsökösnek látszik a tót és buger (= horvát), újabb eredetű a czigány, zsidó és csángó, a törökség emlékét őrzi a tatár, török, pasa, ősinek látszik a besenyő; kétes eredetűek : görög, rácz, szerecseny. A hét napjai közül kettő fordul elő helyneveinkben: a szerda és péntek, mely utóbbi a történeti ősi helynevek közül való. A katona-élet kevés nyomot hagyott helyneveinkben'; e csoportba mindössze azok tartoznak, a melyekben a huszár, had, kapitány és tábor szavak fordulnak elő. A helynevekben rejlő népetymologiának, a melyre Kunos J. oly szép gyűjteményt állított össze (M. Nyelvőr, 1884.), példát a Balaton mellékén csak kettőt találtam ; a német Lehen-ből született Lehelt és az Istvánfi-útjából lett Istenfia útját. Alaki magyarításnak látszik a Karánczó (Grenze, granicza). A —d - vel képzett helynevek közül a Balaton mellett a következőket találtuk : Cseréd, Fonyód, Gyönköd, Imréd, Jód, Kémlőd, Lábdi (régen Laad), Magyaród, Kömejed, Sajkád, Szántód, Tengerd, Tetéd. Szilády A. a —d képzővel képzett helyneveket ősieknek tartja (M. Nyelvőr, 1873. II. 104.) s tényleg Csánki adatai e helyneveknek mintegy felénél az ősiséget igazolják is. A békés földműves életében nagy esemény az, ha a határban valaki n e m természetes halált hal s azt a helyet, a hol valaki váratlan szerencsétlen- séggel elpusztul, a hol valakit megölnek vagy, ha gonosztevő, felakasztanak, éppen erről az eseményről nevezik el ; ide tartoznak azoknak a helyeknek nevei is, melyek a marhára nagyon veszedelmesek, a hol a marha elsüpped, megfullad s így abból a gazdának kára van ; ezekben a helynevekben a következő szavakat találjuk : akasztófa, bitfa, ölés, ölő, halál, ütő. A számnevek ugyan szerepelnek helyneveinkben, de gyéren s többnyire hossz- vagy területmértékkel kapcsolatosan ; ilyen számneveink : kettő (és pár), három, hét, nyolcz, husz, negyven, míg a helynevekben előforduló mértékek ezek: út, rend, hold és köböl. Jelentékeny szerepük van a helynevek közt a jelzőknek, melyek sokszor az objectumot jelző szó nélkül egymagukban is helynévül szolgálnak. A jelzők egy része tisztán a fekvésre vonatkozik s különösen ott van alkalmazásban, a hol több (rendszerint két) egynevtí objectumot kell fekvése szerint megkülönböztetni ; ilyenek : al- és fel- ; alsó-, felső ; belső — külső ; első —- hátulsó : közép, középső. — A jelzők egy másik része nem a fekvésre, hanem a nagyságra, alakra, minőségre stb. vonatkozik, s jellemző a nép gondolkozására, hogy ezek ellenkező értelmű párja ha nem is ugyanazon község határában, de területünkön feltalálható ; ilyen páros jelzők : meleg, hő (hé-) — hideg ; horgas, tekeres — igyenes ; keskeny — széles; rövid — hosszú ; keserű, sav any ó — édes ; öreg, nagy — kis, csirip ; öreg, régi, ó —- új ; nyugadó, nyugoti — kelő ; szép, arany, király — rusty a; sötét— világos ; száraz — vizes. — A jelzők egy harmadik kis csoportja mindenkor hegyekre vonatkozik, ezek: látó, belátó, les, ebédleső, őr, melyeknek tulajdonképen mindnek egy és ugyanazon alapértelmök van. — Olyan jelzők, melyeknek ellentétes értelmű párjuk nincs meg a helynevekben, a következők : kerek (karika, kerék), tiszta, vékony, ríkató, bell, hajgáló, czifra, derék, fingó, var sás, pipás, szellős (szeles), vészverte. A hely megjelölésének egyik módja az, hogy a helynév által jelölt nagyobb terület részét jelölik meg; így aztán egy hegynek, dombnak stb. lehet alja, föle,
