Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Második fejezet: A helynevek
88 A Balaton-melléki lakosság néprajza. lába, feje, mejéke, környéke, mente, möge, széle, oldala, köze, eleje, vége. A hely megjelölésének egy másik módja a határozói forma, s az ilyen helynevekben fordulnak elő' a következő határozó szók : alatt, felett, alul, fölül, kívül, belül, föl, fölé, be, által, keresztül. A helynévadás forrásait és eszmekörét e csoportok kiválogatásával immár eléggé megjelöltük, s ezzel rámutattunk arra, hogy a nép a maga határában levő helyeket hogyan és miről nevezi el. Ezek után még egy kérdés maradna hátra és ez a helynevek kora. Már a csoportok felsorolásánál utaltunk itt-ott arra, hogy ez vagy ama csoport helynevei átlagosan és viszonylagosan régiebbek vagy újabbak, hogy a helynevek egysora ősi typusú stb. így p. o. a szomszédos községekről vett helynevek túlnyomóan az úrbéri rendezéssel egyidejüek s így 50—60 évesek ; a családokról vett helynevek, tekintve, hogy a Balaton mellékének' újabb benépesülése a XVIII. század elejére esik, átlagban 200 évesek, ezeknél régiebbeknek látszanak a személy (férfi) nevekkel jelölt határnevek, még régiebbeknek a —d-vel képzett helynevek. Ha ez adatok hozzávetőlegesek is, s abszolút értéket nekik nem tulajdoníthatunk, egyet kétségtelenül bizonyítanak és ez az, hogy a helynevek mai gyűjteménye a legkülönbözőbb korok maradékaiból kialakult mozaik. Ez egyes korok szétbontása és kimutatása annak, hogy mely helynevek melyik korból valók, a helynevek anyaga miként szaporodott fel idők folyamán, mikor, mivel s kiktől gyarapodott, mindez a nyelvész és történész dolga, a melyet azonban még sem ezen, sem más területen senki el nem végzett Magyarországon. A történeti adatok közlése annyit mégis megmutat, hogy e téren kellő nyelvészeti és történeti utánjárással eredményhez lehet jutni, mert 46 olyan helynevünk van, melyek kereszténységünk első századaiból okmányilag igazolhatók. Első helyen említem a Balaton és Zala neveket, melyek a magyarság megtelepedése előtti időkből igazolhatók s a következőkben felsorolom azokat, a melyek a XI—XV. századokban constatálhatók voltak : Akarattya, Apáti, Ábrahám, Becze, Berény, Bézseny, Bottyán, Császta, Csitteny, Diás, Ecsér, Eger, Fok, Fonyód, Fülöp, Gamás, Gám, Gyönköd, Gyugy, Hévíz, Hídvég, Hunta, faba, Jód, Kék, Kolon, Lábdi, Lesencze, Máma, Nezde, Nosztori, Oszlár, Péntekhely, Sághi, Sándor, Sásdi, Sió, Siske, Szántód, Tengerd, Törék, Vonyarcz, Zamárdi. Megjegyzem, hogy ezt az anyagot a történeti kutatás akkor vetette föl, mikor csak a lakott helyeket kereste, s lia a különböző s különösen a határjáró okleveleknek többi helynévi anyagát is feldolgozza, ez a jegyzék tetemesen ki fog bővülni. Az ethnographus előtt e történeti helyneveknek rendkívüli értékük van, mert, hogy ezek mind a mai napig fenmaradjanak, ezen a területen állandó magyar lakosságnak kellett élnie az első századtól az utolsóig, mely e neveket apáról fiúra adta tovább ; ez adatok tehát azt bizonyíták, hogy a magyar lakosság folytonossága az egész kilen ez század alatt meg nem szakadt, a tatárjárás, törökdulás megapaszthatta, ideiglenesen szétkergethette a föld népét, de meg nem semmisíthette s az új települések mindenkor a régi magyar lakosság maradékaihoz járultak hozzá, azt gyarapították, a helyneveket azoktól vették át és adták tovább örökül utódaiknak. Ha a helyneveket nemzetiségi szempontból vesszük vizsgálat alá, levonhatjuk azt a másik ethnographiai tanúságot, hogy a mennyiben a helynevek túlnyomó része tiszta magyar eredetű, a Balaton mellékén a lakosságban a magyarság mindenkor túlnyomó többségben volt. Idegen elemek konstatálhatók ; vannak szláv és német hatásra valló helyneveink, amaz elég sok, emez igen kevés; mindezek azon-
