Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hetedik fejezet: Lakodalom, keresztelő, temetés
396 3. Balaton-melléki lakosság néprajza. A kereszteléssel általában sietnek s a keresztelés körüli szokásokban a katho- likusok és reformátusok teljesen eltérnek egymástól. A katliolikusoknál csak egy keresztapát és keresztanyát (komapárt) kérnek fel; ezek eljönnek a gyermekért s ezekkel a szavakkal viszik el keresztelni: «Po- gányt viszünk, keresztényt hozunk». A pap a gyermeket megkereszteli, miért is neki 30—40 kr., a tanítónak 5 kr. jár. Mikor a keresztelőről visszatérve, beállítanak a szülőkhöz, ezt mondják: «Pogányt vittünk, keresztényt hozunk». Ilyenkor aztán van egy kis áldomás, pörkölt, kalács, bor, a miről még a szülő asszony gondoskodott előre. Ezután nyolcz napig a keresztanya főz a betegágyas asszonynak. A keresztapa vásárkor, bucsújáráskor kisebb ajándékokkal szokott megemlékezni keresztfiáról vagy keresztleányáról, de valami nagyobb keresztajándék adása nincs szokásban. A reformátusoknál 15—20 pár komát is felkérnek s lehetnek azok legények is, leányok is. A keresztelés maga csak a legszűkebb családi körben történik meg, de néhány héttel későbben, mikor az anya már egészséges, gyakran azonban csak hónapok múlva, a mikor épen a gazdának módja van rá, nagy keresztelő-ünnepséget — paszitát — tartanak, melyen a komák mind résztvesznek s a gyermek számára pénzt is adnak komaajándékba, kiki annyit, a mennyi módjából telik. Úgy látszik, a paszita szokása légen megvolt a katliolikusoknál is. A vörsi r. katholikus anyakönyvben ugyanis Kövér János plébános 1815-ben azt írja, hogy Domaniczki jÁNOS-nak, a ki 1720—1724-ig volt plébános Vörsön, megtalálván írásait, azokban «vannak némely különösségek, melyek az akkori idő szokásira mutatnak, így P- °- a kereszteléskor a keresztszülőkön kívül említtetnek adstantes in ceremoniis vagy testes: a mi kétségkívül a születésen és újraszületésen való örvendezésre mutat, mint valaha örvendeztek Ker.-Szent-János születésén. Ezen örvendezők számára készült azután a paszita, vagyis az örvendező lakodalom, a minek itt már ma csak a neve van meg, de az öreg Tsinát György sokszor emlegette». Ezek szerint tehát a XVIII. század elején a paszita a katliolikusoknál még megvolt. Mikor a fiatal anya már annyira van, hogy csecsemőjével először a templomba mehet, azt úgy mondják, hogy kiavatják. A keresztnevek adásában ugyanazt a jelenséget észleljük a Balaton mellékén is, mint a magyarság más vidékein, hogy t. i. minden faluban van 5—6 kedvelt név s a gyermekeket erre keresztelik meg. így a Balaton mellékén általános fiúnevek: József, jános, István, Ferencz, Gábor, Imre, Lajos, Károly, Gyula, Sándor, Antal, Mihály; női nevek: Mari, Erzsi, Teréz, Róza, Anna, Karolin, Lidi, Eszter, Vera, Juli, Zsuzsi, Zsófi. Ezek az általános elterjedésűek. Voltak esetek, hogy egy- egy faluban oly kevés keresztnév volt forgalomban, hogy utóvégre is a pap kény- szerített a népre új neveket, megkeresztelvén a gyermeket arra a szentre, a kinek a napján épen született. A fürdőhelyek vidékén, B.-Füred, Siófok, Kenese stb. körül a fürdővendégek egy-egy úri keresztnevét kapták fel s különösen a kis lányokat arra keresztelgetik ; így azután sokszor a legsajátságosabb nevek egész bokrétája kerül össze az anyakönyvekbe. A keresztnevek kedveskedő vagy kicsinyítő ferdítései és rövidítései nem térnek el azoktól, a melyek az ország más részeiben is divatosak s a Balaton mellékén mindössze Aszófőn és Örvényesen hallunk olyanokat, melyeket első pillanatra alig ismerünk fel, második hallásnál azonban már tudjuk róluk, hogy a kereszt
