Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
yi Balaton-meJléki lakosság néprajza. 348 szabónak. A varga tehát a szabóval, a bőtök meg a két czélával járt együtt; hogy ma hosszabb köteleket használnak négy felosztással, természetes, hogy a hármas felosztással járó nevek mind jobban el-eltünedeznek, s míg a szabó nevet csak Fonyódon találtam meg, a varga névre is csak itt-ott akadtam reá. Ennek a huzókötélnek a másik végét a vezér vaskarikájába hurkolják bele. A vezér hatalmas és hosszú rúd s az vezeti az egész hálót. Hossza a Balaton mentén különböző, akkora mint egy dirib. Tihanyban p. o. 28, Fonyódon 23 lépés, a legrövidebb, a mit láttam, 16 lépés. Herman a vezér hosszát -— átlagosan — 20 méterre teszi. Nevezik vezérnek (Kenese), halászrúdnak (Tihany) és hosszúfának is (Balaton-Szt-György, Vörs). Az, a melyet Herman mutat be, három darabból van összeillesztve, az eleje és vége fenyőfából, középső része tölgyfából való; a három részt vasabroncsok tartják össze; a köteles vége vastag s az elöljáró vége felé fokozatosan vékonyodik (90. á.). Tihanyban rajzoltam le olyant, mely négy részből állott; volt vastag vége vagy hátulja, dereka, rudeleje és vékonycser-je vagy csikarja (91. á.). Bogláron és Hellén a vezérnek eleje és vége vékonyabb volt, ellenben a dereka vastagabb s így láttam ezt Akaiiban is (92. á.). A halászat azzal kezdődik, hogy a két vezért a bedöntőn a jég alá dugják, az egyiket AB, a másik AC irányában. A mint a rúd eleje a legelső léknél feltűnik, egy-egy legény kezébe kapja a rúdhajtót, azzal a lékbe nyúl, a rúdhajtó ága közé fogja a vezért és tologatja a maga irányában előre. Ez a rudhajtó, melyet Kenésén vezérhajtónak, Vörsön és vidékén fahajtó nak neveznek, s melyet Herman csáklya vagy vella név alatt mutat be, vidékenkint szintén különböző. így Tihanyban ez egyszerű vastag favilla, de az ágak belső felületét sima vaspánt béleli, hogy a vízben sikos fát könnyebben foghassa meg (94. á.). Akaiiban a rúdhajtó nem vasalt fa, hanem tiszta vas, farúddal, csakúgy, mint Kenésén is (95. ábra) ; ehhez hasonlót rajzolt le Herman is; de nála az ágak belseje még fogazott is volt, ilyent találtam én is Kővágó-Őrsön és Salföldön (93. á.), s ilyen typusú az is, melyet Bogláron es Hellén használnak, csak a vaságak hajlása sajátságos és a vezérnek az ágak közt való megrekedésére látszik számítani (96. és 97. á.). Mikor a vezér a rúdhajtó segítségével így lyukról-lyukra tovább halad, fokozatosan utána engedik a kötelet, majd a hálószárnyakat, végre bedöntik a gyalom zsákját is s ezzel a szerszám a jég alatt van. Mikor a vezér az ötödik likat is elhagyta, a lékben a rúdhajtó kampójával kiakasztják a háló kötelét, azt öt ember megragadja s kezdi húzni a hálót előre ; mikor a kötélnek már csak egynegyed része van hátra, az egész kötelet visszaeresztik a vízbe s azt most annál gyorsabban viszi elő a vezér, mert a háló a húzástól lendületet kapott. Ezt a húzást minden ötödik liknál ismétlik meg s azért, míg a többi likakat riidhajtólikaknak, ezeket Imzólikaknak. nevezik. Mikor a vezér B, illetve C-be érkezik, az AB, illetve AC irányból természetesen, a BD, illetve CE irányban kell téríteni. Ez ugyancsak a csáklyával vagy rúdhajtóval történik; e czélból azonban a szerszám rúdjának derekán egy faszeget vernek át, melynek mindkét vége kiáll; a rúdhajtó villájával erősen derékon fogják a vezért s aztán megragadván a riidhajiószeg két kiálló végét, erősen fordítanak rajta, míg a szükséges irányban nem kerül, a mikor is aztán csak úgy továbbítják D és E felé, mint azelőtt. Különösen a fordulók után s az ágakban meg szokott történni, hogy a vezér nem jelenik meg a likban, a mi azt jelenti, hogy az jobbra vagy balra eltévedt.
