Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
A Billaton-me 1 léki lakosság néprajza. 349 Ilyenkor kerül sorra a gemics, a melynek a görbe nyele megengedi, hogy vele messze benyúlhassanak a jég alá s megkeríthessék a vezért. Neve a Balaton mellékén többféle változatban van meg; Kenésén csak kereső; Tihanyban, Akaiiban: gemics; Kővágó-Őrsön, Salföldön: gémesé, gemicse; Vörs vidékén: gémese; Fonyódon: gémcsélő. Szerkezete sem mindenütt egyforma; Kővágó-Őrsön láttam olyant, mely pusztán csak egy darab görbe fából állott, minden vasalás nélkül (98. á.) ; Herman (388. 1.) olyat közöl, a hol a görbe fa végén vaskampó van (ÍOO. á.) ; Bogláron és Lellén pedig már olyat használnak, a mely végig tiszta vasból való (101. á.). A külső saroklékekhez jutva, ismétlik a fordítást, a mikor is a két vezért az F ajtólék felé irányítják. Innen kezdve már minden jelre nagyon vigyáznak s különösen ügyelnek arra, hogy a háló mindkét oldalon egyenletesen haladjon előre. Az ajtóléktől jobbra is, balra is a második léknél egy-egy ember áll s lesi a ezélát; ebből pontosan tudják, mennyire van immár a háló; ezt a lyukat azért czélásliknak (Akaiiban vargdsliknak) nevezik s mikor itt a ezéla megjelenik, kezdődik a bukáló szerepe. A bukdlólik íf-ben van; egy halász már készen áll ott; a likból a presznydt meg a zojt, a nagyobb és apróbb törmelékjeget kitisztogatta s így a lékben tiszta víz-felületet csinált. Kezében van már a bukdlo s úgy várja a czélásliknál álló halász jelét. A bukálló rendesen valami tölgyfa golyva vagy cserfa forrása, a mit kivájnak, nyélbeütnek s ha ezt üres felével a vízre vágják, nagyot szól (103. á.). Bad.-Tomajban, Tördemiczen, Fonyódon biikdló, Tihanyban bukálló a neve, Akaiiban buffolo, Bogláron és Lellén bukulló, Vörs vidékén bukló; Herman buffogatónak hívja. A Balaton északi részében egyáltatában nem használják, sem Kenésén, sem Balatonfő-Ivajáron, tehát nem okvetetlenül szükséges járuléka a téli halászatnak ; Tihanyban meg volt ugyan, de az utolsó években teljesen lemaradt. Mikor a czélás lyukban a halász már észre vette a ezélát, s így a háló szárnyai kezdenek egymáshoz közeledni, jelt ad a bukálónak, az kezdi a buffogatást, mindig erősebben és mindig gyorsabban vág a vízre, hogy a halak megriadjanak s elől, a háló két összehajló szárnya közt meg ne menekülhessenek, hanem hátra, a háló zsákjába szoruljanak. A míg a bukálás folyik, azalatt a vezér is az ajtólékhez érkezik, azt ott legott kiemelik, megragadják a kötelet, mindegyiket 5—5 ember s kezdik húzni, folyton nagyon ügyelvén arra, hogy a húzás mindkét oldalon egyenletesen haladjon. Hogy a két szárny, pontos összecsapását biztosítsák némely helyen — én Akaiiban és Vörsön láttam ezt — a bukálló és ajtólék között, az utóbbihoz jóval közelebb, mint amahhoz, még egy léket vágnak, a foglalóléket (85. á. //.), ezen bedugnak vagy két összeverő czövekh (Vörs) vagy a kétágú csáklyát s leszorítják a fenékig úgy, hogy a két szárny kötele e mögött vagyis a felvevő fej felé kereszteződjék. Mikor aztán a két istáp pontosan összecsappan, következik, a munka legnehezebb, de legkedvesebb része, a háló kiemelése. A kötél húzása mindannyiszor, a hányszor szükség van reá, a czibékkei történik. Ennek van nyele, egyik végén vellaya vagy csdklydja, másik végén vashegye, mely köpüsen van a nyélre szorítva, a köpühöz hozzáforrasztott vaskarika vagyis sasóka, ezen lóg a két sukkos vasldncz, végén vasforgón átfűzött l/2 sukkos kötéldarabon a terhelőből való hám (98. á.). Ez a czibék, mely mint a tihanyi articulusból láttuk, büntető szerszám volt, épen nem tihanyi specialitás; megvolt a Balaton mei-
