Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
342 4 B a la ton-me I ló ki lakosság néprajza. Ezekben ismertük meg a balatoni nagy halászat főszerszámát a gyalmot kicsiny és nagy, téli és nyári, ősi és importált alakjaiban. A hálók készítésére, javítására, egymáshoz való toldására e helyütt kitérnünk nem kell, Herman O. azt kellőképen bemutatta írásban és képben; mindössze Herman egy adatát kell helyreigazítanunk. Szerinte a tihanyiak a helyben termelt kendert használták fel a hálókötésre, l ény az, hogy régen itt volt kendertermelés (ma már az sincs), de a tihanyi halászok erősen hangsúlyozták előttem, hogy azt a kendert hálóra nem használták, mert a a hálóhoz bácskai kendert hozattak, noha ez a legdrágább, de legerősebb is volt. Lássuk már most, hogyan folyik e szerszámokkal a halászat nyáron és télen. A higvizen Z'aló halászat. Alig képzelhető valami terhesebb a párás hálóval való halászati módnál. Nem egyszer vettem részt a halászatokban s mindig bámultam a balatoni halász biztosságát és kitartását. A halászat a bérleti rendszer meghonosodása óta éjjel történik s csak igen csendes és forró napokon, mikor a hal a viz színén tévelyeg, mennek nappal is vízre. Az éjjeli halászat a halászembert rövid idő alatt teljesen kiforgatja rendes életmódjából, mert nemcsak az éjjeli halászat maga rendkívül kimerítő, hanem a nappali pihenő is vajmi kevés. A halászkompánia Tihanyban délután két órakor lemegy a Láphoz; ott van a halásztelep, a bérlő házával és a többi halászati melléképületekkel együtt. Itt pihennek a halászok — ha ugyan hálójavítás nem akad -— 4—5 óráig, vagyis addig, míg a halászatra nem indulnak. Akkor aztán a terítsfáról leszedik a hálót, felfagyják -— vagy a hogy Meszes-Györkön mondják : felvondozzák — a dereglye léhésdeszkájára, megvizsgálják a csigát, felöl tik a czirádét s aztán elindulnak. A dereglyén, melyről a hálót eresztik, négy ember evez, egy kormányoz ; a laptáron három evez, egy kormányoz. Mintegy egy órai evezés után a kormányos «állj !»-1 kiált; a legények felhagynak az evezéssel, bevárják a laptárt, mely oda simul a dereglyéhez; a kishajósok átadják az egyik kötelet a nagy hajósoknak, a másik húzókötelet ráhurkolják az apacs kengyelére, a dereglye megindul, a hálót legott a vízbe fejik, miközben a kormányos arra ügyel, hogy nagy félkört írjon le. Ha nagy a sötétség, a laptáron ilyenkor már gyertya ég, hogy lássák a dereglyén, mely irányba kell menni. Mikor aztán a hálókötél százötvenöles fonala is lefogyott, horgonyt vetnek. Ezután kezdődik a húzás, vagyis a húzókötelet a csigával felcsavarják addig, míg az istáp ki nem bukkan a vízből; akkor hirtelen felszedik a horgonyt, a két hajó gyorsan közelít egymáshoz, egymás mellé simúl, a laptáros legényei azokat gyorsan összekötik, átugranak a nagy hajóra s kezdődik a háló kiemelése. A két szárny mindenik inán két-két ember dolgozik; az előlálló húzza, a mögötte álló íágyja a háló inát és a hálót, ideiglenesen csak a laptár vagy a csolnak szélére, rendezni most nem érnek rá, sietni kell a háló kiemelésével. Minél jobban közeledik a zsák, annál gyorsabban dolgoznak, s mikor az már csak kőhajításra van, a csolnak habvetőjén az evezőkkel is zörögnek, hogy a hal megriadjon, megtévedjen s a hálóba annál biztosabban beakadjon. Akkor aztán megragadják a zsákot s kiszedik és átrakják a zsákmányt a laptár supredlájába. Ezután a hálót újra felfágy- ják, a köteleket is átfejik, s ezekkel elkészülvén, felszedik a macskát s újabb tanyavetésre indulnak. Egy ily kerítés, a helyszínére való kievezést nem számítva, két teljes órát vesz igénybe s egy éjjel háromszor, legfeljebb négyszer ismétlik meg. Reggel 4—5 óra közt értük el a terítsfát, csolnakunk annak hosszában megállt, a legények a
