Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
A B a la ton-in e lléki lakosság néprajza. 343 hálót a léhésdeszkáról a terítsfára fágyták, közbe-közbe kitisztogatva gaztól, iszaptól. Ezalatt a laptáron két ember már a halat is kosarakba rakta, megmosta, faj szerint különválogatta s vitte a kunyhóba, a hol lemérik. Az asszonyok már várták a halakat, s kosarakba rakva fejükre tették s úgy indultak Balaton-Füred, Tapolcza, Nagy-Vázsony és Veszprém felé, hogy a piaczon vagy házról-házra járva adják el. A fogast, ha nagyobb, Bécsbe küldték. A húzás ezen most leírt módjánál tehát két hajó kint a nyilt vizen vetette ki és kerítette be hálóját. Hasonlóképen van ez a Balaton mellékén több helyütt is, így Kővágó-Őrsön is, a hol nincs is arra való talaj, hogy a hálót a partra kihúzhassák. A húzás egy másik módja az, melyet a balatonfő-kajári vizen Aligánál figyeltem meg, s melynek lefolyása a következő: A Romlás felett, a Vaskapu aljában a partba vésett kis halászkunyhónál van a háló kiterítve. A bokor kilencz emberből áll és csak egy csolnak van; erre felfágyják a hálót és a köteleket is, heten a csolnakra ülnek, kettő a parton marad s magával viszi a kötél egyik végét. A csolnak elhagyja a partot s kieveznek a kötél hossza szerint 200—500 ölnyire, folyton eresztve a kötelet. Mikor már tanyavetésre kerül a sor, vízbe dobják az apacsot, s a mint a csolnak halad, egyik legény az alint, a másik a parásint bocsátja utána, míg a kormányos arra ügyei, hogy a háló jó irányba terjedjen s a csolnakba belé ne akadjon. így egymás után eresztik ki a háló egyik szárnyát, majd a zsákot, majd a másik szárnyát, aztán az ennek apacsához kötött huzókötelet kezdik lepergetni a csigáról. Időközben lassankint a part felé húzódnak, s mire oda érnek, a huzókötél is végére ér; most a csolnakot hirtelen horgonyra vetik, négy ember a csigának áll, másik három átmegy a parton a kötél kezdő végéhez s kezdik a hálót húzni. Mind kisebb tér zárul be, a csigára mind több kötél pereg fel, a torokgyékény is közeledik, a parton huzó legények mind lejebb a csolnak felé húzódnak, már a Bitófán is alul kerülnek, végre összeérnek, de már akkor mindegyik csoport elérte a háló inát. Most mindenki talpra ugrik, ki térdig, ki ágyékig a vízben, s húzzák a hálót; a kormányos lábával, a míg lehet, az alint nyomja le, hogy a hal alul el ne menekülhessen; a fogott halat már várva lesi a sok gyerek, meg a fisérné, a kik legott kosarakba rakják s viszik kocsin és vasúton Székes-Fehérvárra. A húzás ezen módjánál tehát csak egy hajó van s a kötél egyik végét a parton két ember tartja, s így itt a partra halásznak. Ennek egyik változata az, melyet Herman Ti hányból ír le (299. 1.), a mikor t. i. a hálót a parton nem két ember tartja, hanem azt oda kimacskázzák, az egész bokor a csolnakra száll, kiereszti az első kötelet, a hálót, majd a másik kötelet; mire ez véget ér, ismét a parton vannak s két csoportra oszolva, kihúzzák a hálót. Végül az utóbbiakkal rokon a hálóhúzás negyedik módja is, mely tihanyi specialitás volt, a garda-halászattal függött össze s kotdzdsnak nevezték. Ennél az egész bokor kiszáll a tóra, az egy hegyenjáró kivételével, egyetlen csolnakán magával vivén a hálót és a köteleket is; a hegyenjáró a part egy magasabb pontjáról lesi, merre jelenik meg a garda, s ha a kellő pillanat megérkezett, a mit a hegyenjáró jelekkel ad a bokor tudtára, a nyilt vizen leeresztik a macskát az egyik kötéllel; a macskakötélhez nagy gyékénynyaláb van kötve és ez a kóta, ez mutatja meg — a viz színén úszva — azt a pontot, a mely felé a bokornak keríteni kell; a hegyenjáró újabb jeléből a bokor megtudja, merre kell kerítenie, mire nagy kört vág ki,
