Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Hatodik fejezet: Halászat
336 3. Balaton-melléki lakosság néprajza. felét kapta, de, amennyiben ő maga is részt vett a halászatban, még egy rendes legényrész is jutott neki. Ezenkívül szokásban volt, hogy a lékelők, ha a jég vastag volt, a rendes legényrészen kívül fejenkint még egy font süllőt kaptak, ha — fogtak. Ma már a népnek ennyi kedvezmény sem jut. Mióta az egész tavat egyetlen társaság bérli, kevesebb, de nagyobb hálók dolgoznak s több része van a munkában a gőznek, mint az embernek. A bér határozottan magasabb, de semmi járulék nincsen hozzá, sem napi, sem vacsora-halat a halász nem kap. Ezek a napszámosok már nem is halászok, hanem munkások, s az öreg Szintén uram, Fonyód egyik- legrégibb halásza, az új rend ellen zsörtölőzve megvetéssel jelentette ki: «hej uram, ma már kanászok meg lovászok — a halászok» ; a mi nemcsak úgy értendő, hogy a mai halászok kanászok- és lovászokból lettek, hanem úgy is, hogy az egykori halászok inkább elmentek kanásznak, lovásznak, semhogy az új állapotokba beletörődjenek. Láttuk, hogy a bérviszonyok megállapításakor arról is gondoskodtak, hogy a halász a zord idők beálltával csizmát és sapkát kapjon. A zsidó bérlők általában humánusak voltak s noha erre szerződés őket nem kényszerítette, egyébként is iparkodtak a halász sokszor keserves munkáját könnyíteni; a halászok különösen az esős őszi időtől szenvedtek sokat az éjszakai halászatokon. A tihanyi bérlő az állandó munkásoknak kezdetben csuklyás szűrt adatott, de ez nehéznek bizonyult s a halászt munkájában feszélyezte. A nyolczvanas évek végén aztán a bérlő meghonosította a csirádét, a mi nadrág és felöltő volt, át nem ázó lagos vászonból s a mely sajátos nevével együtt csakhamar elterjedt az egész Balaton mellékén. A balatoni halászhajók. A Balaton legősibb hajója a bődön vagy bodon volt s régi időben még a nagyszerszám kezelésére is azt használták. A bodonhajóknak napja ma már leáldozott, még van belőlük néhány, de csak a kis halász birtokában s mi is ott fogunk vele részletesebben foglalkozni. A bodont a nagy szerszámok kezelésénél a nyolczvanas évek folyamán teljesen kiszorították a Komáromban készült deszka- vagy lentahajók s az 1900. évig ezek voltak használatban. Ott, a hol a partra halásztak, mint p. o. Balatonfő-Kajáron, a hol t. i. a háló egyik végének a kötelét a parton tartottak, elég volt egy hajó is. Ennek volt fara, fartőkével és deszkával, mely a kormányos helye ; a fartőkén volt a kormány szeg és a kötélvezető, két bevésés vagy pedig két Inizószeg a kormány számára, mindkettő arra való, hogy a tanyavetésnél a kötél biztosan járhasson. A vágott farral szemben van az éles orr, ennek is volt orrtőkéje és deszkája, mely alatt az orrban a kenyér és gunyapakkoló hely volt; az orrot kívülről pléhburkolat vette körül, hogy a macska (horgony) ne rontsa; az orrba szeget vertek be s arra húzták iá a kalodát vagyis a kötélvánkost, a két bevéséssel, ha erről az oldalról kellett a a kötelet felszedni. A hajó lapos fenekére két oldalt két szánkódeszkát szegeltek fel, hogy mikor a hajót a partra húzzák, a föld ne szagassa annak fenekét. A hajó vázát, dongáit vagy bordáit a bókonyok képezik s ezekhez szegelik a hajó oldalát képező deszkákat. A hajó külső és belső peremét a szegefenyő tartja, melynek külső felét a hajó prém-, perém-, vagy habvető-jének (Herman szerint pörfá-jának) nevezik. A hajó belső berendezésére ilyen: A fartőke előtt van egy ülődeszka a paráslegények számára; ezután következik a léhésdeszka (Herman szerint: hálópad), melynek a far felé eső felére a háló van felfágyva, míg az orr felé eső felére a kötél van felfejve ; azután következik megint egy ülődeszka az alinasok részére, majd a csiga, melynek vastengelyén kívül négy szarva van, a melyekkel a csigát
