Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)

Ötödik fejezet: Mezőgazdaság

294

J. B a laton-in ellöki lakosság néprajza.

muinot — 5958 darabbal — Kiliti mutatja fel. A hol a Balaton mellékén a juhtenyésztésnek ma valamelyes jelentősége van, ott az kivétel nélkül uradalmakhoz van kötve; a nép iparszerűen nagyban sehol sem foglalkozik vele.

A juhfalkák a Balaton mellett rendesen 4—500 darabból állanak s fajra nézve általánosan a merino-juhot tenyésztik. A kosok szarvállása: pörge, táblás, vagy szorítás. Az egyes falkavezérek nevet is kapnak; ilyen falkavezérnevek : Sudár, Táblás, Pörge, Karcsú, Csákó, Huszár, Baka, Rigó. A vezéreken kívül még csak a gyeles, vagyis szelid, a juhászhoz közeledő jámbor nősténybirkáknak adnak külön édesgető neveket; ilyenek: Baris, Muczi, Samu, Sándor, Ránczos, Szarvas.

A juhokat aklon tartják, melyet a rekesztékek választanak el a szükségnek megfelelően kisebb-nagyobb részekre. A rekesztékek a sráglából és a sráglát tartó bakokból állanak. Az etetők kétfélék, vagy a fal mellett vagy középen állók, mely utóbbi esetben rekeszül is szolgálnak s a birka mindkét oldaláról eszik belőle. A fal melletti etető két hosszú durung közt létraszerűen elhelyezett fogakból áll, melyek egymástól oly távolságban vannak, hogy az állat orra oda beférjen; minden 6—8 fog után jön egy záp; a fogak hengeresek, vékonyak, a zápok szélesek és laposak. A fal és srágla közé tömik a takarmányt, míg a srágla előtti válúba az abrakot adják. A két dorong az etető homlokában végződik, a hol is végüket leczövekelik. Ha két ilyen etetőt hátával egymásnak állítanak, megvan a középső etető két sráglával és két válúval. Az abrak rendesen zab, a mikor a bárány enni tanul, kukoriczadara, később kukoricza és burgundi répa megvágva. A takarmány zab és bükköny, vagy lóher és olasz perje, a miket már vetéskor keverten egybevetnek, a bárányoknak luczerna. Ha legeltetésre kerül a sor, a bárányt lóherésen, a birkát réten legeltetik; a birka eszi a füvet, a tál mosó- és taraczkfüvet is, de nem nyúl a bihalsáshoz meg a rókahátú fűhöz. Ártalmas a juhnak, ha sokat eszik belőle a luczerna, lóhere, bükköny is, mert ezektől felfúvódik ; ha pedig mohón eszi a sok zöld füvet, megmohósodik vagy megmotoz vagyis torkán akad a fű.

Az akolba szoktatják össsze a már felnevelkedett bárányokat is; körülrekesz- tenek egy helyet s abba 10—15 bárányt eresztenek össze; ha ezek összeszoktak, újakat tesznek hozzájuk s a szám fokozatosan felemelkedik 60-ra, 100-ra s ezzel arányosan növelik az akolban elrekesztett részt is. Ez az összeszoktatás három hétig tart. Minthogy egy falkában csak egyféle juh lehet, külön nevelik össze a kosokat, az ürüket (heréiteket) és nőstényeket, külön az előhasiakat vagy harmad- füvűeket (ezek kétévesek a nemre való tekintet nélkül), a toklyókat (ezek egyévesek a nemre való tekintet nélkül), s végül a bárányokat (ezek még az egy évet nem töltötték be). Ezek szerint aztán a falkát is, a pásztort is kosos, ürüs, birkás, harmadfüves, toklyós, vagy bárányosnak nevezik.

Van azonban az akolban még egy kisebb különkerített hely, a hol a juhászat igen nevezetes és érdekes műveletei folynak, s ez a katroczsráglya. Ebbe teszik az olyan birkát, mely nem szereti a fiát, s a kettő addig marad ott együtt, míg össze nem szoknak. Ebbe teszik a csak most ellett gyenge bárányt is s csak, ha megerősödött teszik ki a csapatra. Ebbe teszik az olyan anyabirkát, a melyiknek megdöglött a fia s alája olyan bárányt tesznek, a melyiknek az anyja vagy tejetlen, vagy ereszkedett tőgyű, vagy kétbárányos (ikreket szült) vagy épen nem szereti a fiát. Hogy a birkaanya ezt az új bárányt magáénak elfogadja, annak is megvan a maga mestersége. A döglött báránynak ugyanis lehúzzák a bőrét tömlőre, s azt arra a bárányra húzzák, a melyiket az anyával elvádoltatni akarnak;