Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
272 A Balaton-melléki lakosság néprajza. gondot. Erjesztő kamarája kevés termelőnek van. Az első erjedés után rendszerint még édesek maradnak s a következő évben csendes utóerjedésen mennek át, kivévén a gyöngébb minőségűeket. . . . Általában deczember—-márcziusban fejtik le első ízben a borokat. A fehéreket az első évben 1—4-szer, a vöröseket legtöbb helyt csak egyszer, néhol kétszer fejtik le», (i. h. 565. h). A mesterséges borok közül Kővágó-Örs és Badacsony környékén az ú. n. főtt ürmösi készítik úgy, hogy a legédesebb fehér mustot kazánban felére, vagy rosszabb években harmadára lefőzik, miközben többször lehabozzák.1 A már kisajtolt és lecsepegtetett törkölt persze szintén felhasználták; mindenekelőtt kézzel apróra elzsurmolták, aztán félfenekü torkos hordóba rakták, jól letiporták, tetejét karvastag törkőtömő durunggal megverték, hogy a hordócsinnál levegőt ne kapjon, mert akkor elpenészedik, végül lesározták polyvás vizes sárral tenyérvastagon, hogy ereje el ne menjen. Mintegy egy hónappal későbben, mikor a törköl már jól megforrott, pálinkát főztek belőle. A csak egyszer lefőzött pálinkát vatykának, a kész pálinkát krebulának, a szeszfőző helyiséget kukollának nevezték. A Balatonmellék régi szőlőművelésének és borászatának e vázlatos képét nem fejezhetem be a nélkül, hogy meg ne említsem, hogy a régi balatoni embernek bizony ebből a munkájából nem sok haszna volt; a gazda nem kereskedelemre, hanem a maga használatára termelt s borát a gazdasági életben abszolút tétlenségre kárhoztatott télszakán maga itta meg. Ez még nem lett volna baj, de hát magyar ember magában nem iszik s ha a gazda kiment pinczéjébe, meghívta szomszédjait, atyafiait, komáit, s úgy mentek együtt pinczeszerezni. A pinczéig azonbai> sok állomás volt, más pinczéje előtt, ha ott volt a gazda, nem mehettek el köszöntés nélkül, s ha sok volt az ilyen állomás, sokszor az egész társaság ittasan érkezett meg a pinczéhez. Hamarosan előkerült a mécs, kiki megkereste háromlábú pmczészeri székét, a gazda elővette a hébért vagy lopót, s megtöltötte a vatalét, a mit haza szánt. A vatalé vagy vatallér vagy csobolyó amolyan kétfenekű lapos dobalakú fertályakós hordócska vagy csutora, a minek két fülén zsineg ment át, s annál fogva hordták benne a bort haza. Az otthonlevőkről azért kellett előre gondoskodni, mert senki sem tudta a pinczeszer végét. Akkor aztán a gazda megigazította a kármentőt, s csapról töltögette meg a gyöngyösnyakú (fodrosszélű) icczés üveget, a csaposkorsót vagy épen a vászonkorsót. A vászonkorsó vászon (piszkos) fehér volt s horvátok árulták; ebben szokták a borf felmelegíteni s mikor jó forró volt, paprikát dobtak bele s az úgy hevítette az embernek a belső részit, mint a pálinka. Ez az ivás pedig belenyúlt az éjszakába, eleinte még birálgatták, szidták a bort, elnevezték azt mexikóinak, ha olyan savanyú volt, hogy megszöktek tőle (dehogy szöktek !), vagy megmondták, hogy hányemberes, hogy t. i. hány ember tartja a vendéget, hogy belétölthessék, leszólták a színét (a faluszemesi bort máig is tetűszínűnek csúfolják), az izmát (= zamat)-ját, hanem azért mindig púpos (teli) volt a pohár; későbben elmaradt az adomázás; azt az ének váltotta fel, majd berekedt a torok, megnehezült a nyelv s a végén csúfosan berúgtak valamennyien. Bizony nem egy akadt, a ki a maga lábán nem bírt hazamenni, de ezekről is előre gondoskodtak; ott állott a falhoz támasztva a ragancs vagy cserén, a szőlőműveléshez való trágya1 Balaton-melléki borok elemzését közlik Keleti (i. h. 142. 1.), Molnár István: Okszerű borászat népszerű vezérfonala; Budapest, 1877; Csanády és Plósz (i. h.); Matlekovics Sándor az ezredéves országos kiállítás nagy jelentésében, stb. : e helyütt elegendőnek tartjuk ez elemzésekre csak utalni.
