Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
.1 Balaton-melléki lakosság néprajza. 265 a bakmetszést ma már, igaz, csak a legújabb időkben s különösen oltványszőlők metszésénél, — ami a régi balatonmelléki szőlőművelésből csaknem teljesen hiányzott, — a legmelegebben ajánlják,1 a mi ismét tudományos alapon való utólagos igazolása a Balatonmellék hosszú tapasztalás útján kifejlett régi szőlőművelése helyességének. Volt azonban a sarkos művelésnek egy függeléke, melyet joggal támadtak meg a tőke túlságos kihasználása vádjával. Minden második harmadik évben ugyanis a tőke legerősebb sarkán bővebb termés elérése czéljából szálvesszőt hagytak, melyet vízszintesre fektetve vagy karóhoz vagy a szomszéd tőke sarkához kötöttek s a kötés feletti hajtásait levágták. E kikötés azért kellett, hogy a szálvessző merevebb maradjon, a szőlőt jobban megérlelje, mert a vízszintes fekvésben a nedv lassabban kering s jobban megoszlik a szemek közt. Az ilyen szálvesszőt a következő évben teljesen levágták. Az ilyen vesszőt a Balaton mellett darabvesszőnek, az eljárást magát szálvesszözés nek vagy pip asz árazásnak mondják. A sarkos művelés, mint említettük csapos metszéssel van összekötve ; a csapok az egyes fajták szerint 1—-3 szemesek lehetnek így pl. a bajor- és szigetinél 2-3 szemes, a sárfehér- és juhfarkunál 1 szemes csapra metszettek. A nyár folyamán aztán a termőhajtások fattyúhajtásait kitörték, az ugarhajtásokat pedig — melyek a következő évben már termőhajtások — megkurtították. A metszés ideje alatt végezték a döntést és bujtást, meg az oltásokat. Ha idősebb szőlőkben, hol a szaporításnak más módját alkalmazni úgy sem lehetett, egy területen több tőke kipusztult, ezek pótlására döntöttek, vagyis egy idősebb és erősebb tőkét 3—4 szál venyigével egy nagyobb árokba döntöttek, s a venyigéket ott húzták fel az árokból a felszínre, a hol az a hiány pótlására szükséges volt. Az öreg szőlőknek döntés útján való ezen újítását a modern szőlészet elítéli, de a Balaton mellékén a döntést más okból is alkalmazták. A hosszas tapasztalás rávezette a gazdát arra, hogy némely szőlő csak döntés után ad elég termést ; tapasztalta pedig ezt épen a szigeti fajon, mely mint tudjuk a Balatonmellék főfaja. A modern szőlészet aztán megmagyarázta, hogy ez azért van, mert a szigeti gyér gyökérzetű faj, a tőkéhez aránylag kevés gyökeret ereszt; épen ezért az adott esetben elismerte a döntés helyességét, sőt szükségességét s így újból igazolta a balatoni szőlőgazda eljárását. De épen azért, mert a döntést a gyérgyökérzet okolja meg, a döntésnél nagy kímélettel kellett eljárni; ez pedig, úgy látszik, nagyon is hiányzott a Balatonmellék régi szőlőművelésében, mert Gaál A. keservesen panaszkodik a döntésnek Somogybán divatos barbár módjáról : «Akár ásóval, akár vermelő vagy írtókapával gödröt ásnak a tőke mellett; a tőkének e gödör felé terjedő gyökereit mind elvagdalván, mikor már a gödör egy arasznyi mély és oly hosszú, hogy a tőke belefér: azt a szó teljes értelmében belenyomják s ha túloldali gyökere akadályozza, azt is elvágják, néha még derékban el is törik s úgy teszik a gödörbe, nehány vesszejét a földből, melylyel befödik, kiértetvén. S ebből kell új tőkének lenni !» (i. h. 34 1.). Ha fiatalabb szőlőben itt-ott elsatnyult a tőke, s már csak egy sarok hajtotta a szőlőt, vagy egy-egy helyen kapálás közben két tőke közt a harmadik kitörött, a szomszéd tőke egy vesszőjét lehajtották a földbe ásott árokba s végét egy vagy két szemmel a pótlandó tőke helyén a felszínre húzták s karóhoz kötötték. A míg ez a vessző meggyökeredzett s megerősödött, az anyatőke táplálta s csak ezután Szilárd Gy.: Szőlőművelés és borkezelés könyve; Budapest, 1898. 63., 64. 1.
