Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
264 A Balaton melléki lakosság néprajza. helyeket átborítván, hosszú időkig nem kellett a tőkén oly súlyos operatiókat végrehajtani, minők a csapos művelésnél évenkint előfordulnak.»1 A csapos fejmüvelést. a balatoni ember csak ott használta, a hol azt a faj megkívánta. Ilyenkor a fej tavalyi venyigéi közül 2—3-at visszametszett két-három- szemes csapra, a többit tőben levágta; a csapokból jött hajtásokból meghagyta azokat, a melyeken fürtök voltak, a többit lemetszette tőben ; az ugarhajtásokból annyit hagyott meg, a mennyi volt a termővessző, mert a következő évben azok lettek a termővesszők. Ilyen csapos fejművelést kívánnak a bákor, bálint, bajor, burgundi, szigeti, sárfehér, muskotály, oporto stb. fajok. IIa balatoni ember egyébkor is használt több csapos hosszú metszést, csak a kényszerűség vitte rá; ha nagyon felhalmozódott adósságát egy évben kellett kifizetnie, olyankor «ütötte csapra» a tőkét a több csapos hosszúmetszéssel — a mit kányave lid .mák nevezett — s ilyenkor tudta, hogy bőtermése lesz, de tudta azt is, hogy annak árát keservesen fizeti meg. vele szőlejét teszi tönkre, mert ilyen metszések után a tőke pár év alatt kiter- mette magát. Minthogy a bagolyfejes művelés csak az alacsonyabb fürtállás mellett megérő, vagyis alanttermő szőlőfajoknak való, melyeknél csak az agyszemek vagy épen csak a legalsó rügyek termékenyülnek meg, ellenben azoknál a fajoknál, melyek csak a második-harmadik szemtől feljebb termékenyítik meg a rügyeket s így az érés is magasabb fürtálláshoz van kötve, igen kevés vagy épen semmi termést sem hoz, ez utóbbiaknál a tőkét sarkokra nevelték. Ugyanis az egyéves megeredt venyigét a második évben simára visszametszették s az új hajtások közül a tőke erejéhez képest 3—I egyenlő növésűt meghagytak egymástól egyenlő távolságban. A következő néhány évben a 3—4 venyigét egyszemes rövid csapra metszették vissza s az így képződött csercsapok egymásra halmozódásából a tőke feje három-négy felé « sarok »-ra kezdett fejlődni s ha ezek a sarkok már 4—6 cm. hosszúságot értek el, rajtok a venyigéket tavaszon évenkint csapra metszették. Ennél a tőkeművelésnél tehát a fej nem gömbölyű, hanem 3 4 sarokra megy ki. Ez a 3—4 sarok tehát tulajdonképen nem más, mint ugyanannyi kis ezomb vagy szarv, melyek alacsonyan a föld felett a tőkenyakban egyesülnek, szellős fészket képeznek, miért is az ilyen tűkét kosarasnak mondják E művelés mellett természetesen a metszett csapok a sarkokat minden évben legalább nehány mm.-val magasabbra emelik; hogy ezek túlmagasak ne legyenek, a lefűrészelendő sarok tövéből ugarhajtást neveltek s ezt a következő évben csapra metszve a magasra nyúlt tőkerészt lefűrészelték. Ez a sarkos művelés a Balatonnak különösen somogyi részein járta s úgy látszik egész Somogybán el volt terjedve, mert már Gaál A. azt írja, hogy «Somogybán háromágú villa M’ formájú szarvastőkékkel karózatlan bokorszőlőművelést folytatnak» (i. h. 50 1.) A modern szőlészek a sarkos tőkeművelést, melyet tomaji metszésnek is neveznek, a Balatonmellék különlegességeként írják le, de mindig csak 3 sarokról szólanak,3 holott úgylátszik kizárólag a tőke erejétől függött, hogy 3 vagy 4 sarokra hagyták-e azt. A szerintük tisztán háromágú sarkos műveléssel szemben aztán külön írják le bakmetszés néven a négyágút, a balatoni sarok elnevezést a kar, szarv és bak elnevezésekkel helyettesítvén s míg a sarkos művelést különböző okoknál fogva elítélték, 1 2 1 Láczay László: A metszés kérdése; S.-A.-Ujhely, 1899. 18. 1. 2 Molnár, i. h., 328. 1.
