Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
262 A Bu hit on-ív fi lléki lakosság néprajza. fajt, a szigetit, a sárfehért és a juhfarkét mindig keverten ültette. Ha az öreg szőlőgazdákat kérdezzük, mért teszik ezt, többnyire azt felelték, hogy a bor érdekében, mert a három szőlő leve együtt adta a legjobb balatoni bort. Némelyek azonban azt is megjegyezték, hogy a sárfehér egymagában igen rosszéi terem. Már most a tudományos alapokra fektetett modern szőlészet a nyolczvanas években kimutatta — az érdem a magyar Molnár Istváne — hogy a sárfehér egymagában azért nem terem, mert virágját elrúgja s ennek a rúgásnak az oka pedig az, hogy némely fajnál s így épen a sárfehérnél is a virág még a termő kifejlődése előtt hullatja el himporát s így a saját porzójával meg nem termékenyülhet, hanem kénytelen azokkal a vele szomszédos másfajú virágokkal megtermékenyülni, melyek himporukat épen a termő kifejlődésekor hullatják el. Sőt vannak fajok, így pl. a szigetinek rongyos változata is, melyeknek ez állandó tulajdonságuk. (Molnár, i. h. 24. 1.) A nép az okot persze meg nem állapította soha, de az eredményt látta, s hosszas tapasztalás útján rájött arra, hogy a hol a sárfehér keverten van a szigetivel és juhfarkúval, ott a sát fehér is terem ; az ültetéseknél aztán alkalmazta is ezt a tapasztalást, a miért aztán rá is fogták, hogy szőlőművelése — primitiv, szőlejében fajzavar van, fajbort termelni nem tud. S a vádak elhangzása után évtizedek múlva a tudomány igazolja a balatonmelléki régi szőlőművelés egyik sarkalatos törvényét. A nép azt is észrevette, hogy a rongyos szigeti sohasem, kevert szőlőkben sem termékenyül meg kellőképen, ezt tehát következetesen és mindenütt irtotta s a modern szőlőművelés is óva inti a gazdát e fajtól, melynek irtását maga is csak tanácsolhatja. Térjünk át immár magának a szőlőművelésnek időrendben való megvázolására. A szőlőgazdának az év első két hónapjában alig volt dolga; ha a tél enyhe volt, a föld nem fagyott meg s azt hó nem borította, trágyázott. A trágyázást a Balaton mellékén soha sem végezték czélszerűen. A somogyi ember érett gané helyett csak szalmatörekkel javította szőlője földjét, hogy a trágya büdös ízét és szagát a szőlő gyümölcse, majd bora meg ne kapja; persze arra nem gondolt, hogy bora azért fanyar és ganészagú, mert a bokorkötésű és karózatlan szőlő önsúlya alatt a földre rogyott s a fürt egy kis eső segítségével ott tapadt össze a ganéval s hogy a tisztaságáról egyáltalában nem híres szüreten «minél rothadtabb, földesebb és ganéjosabb volt a fürt, annál biztosabban jutott a cseberbe, mert a napszámos vagy pénzesszedő csak a javát ette meg, s így bizony a fürtre ragadt ganéjt is kisajtolták.» (Gaál, i. h. 17. 1.). A szüretek tisztasága ugyan ma már sokat nyert, de a felületes trágyázás máig is megmaradt; belátták ugyan, hogy nem szalmatörekkel, hanem állati trágyával kell a földet táplálniok, de azt még mindig a talaj felszínére, a tőkék közé hintik el; a trágyázás ezen balatonmelléki módját szemetelésnek nevezik s a szőlészek szerint igen helytelen, mert így a viz a trágyát lemossa az aljba s mert a felszínen hagyott trágyának épen a gyomok veszik leginkább hasznát. Márcziusban, a mint az idő engedi, megkezdődik a szőlőművelés első főmunkája, a kikapálás, a mikor is a gazda kikapálja, kiszabadítja, kinyitogatja, ki- pirgátja vagy pirkálja a tűkét, vagyis a földet a tőkéről és a tőke mellől elhúzza két oldalra s tányért csinál körűié, hogy metszhessen. Nehány napra ezután következik a metszés. A balatoni nép babonája azt tartja, hogy hold úján metszeni nem szabad, mert különben a venyigét nyáron megeszi a szú s akkor sok fattyút és csiatagot hajt a szőlő; a fattyú a tüke sarkai mellől, a csiatag a füke alól tör elő.
