Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Ötödik fejezet: Mezőgazdaság
A Balaton-me 1 léki lakosság néprajza. 261 még egy Romaszőlő fajtát is s a mennyiben ez azonos volna a Tokaj-Hegyalján is élő, sőt válfajokban is tenyésző Rumonya szőlővel, mely Romániából származik, annyiban ezt is itt a balkáni eredetűek közt kell felemlítenem. A nyugoti eredetű szőlőfajtáknak ma már se szeri, se száma a Balaton mellékén, ezeket egyenkint nem sorolom fel, hanem csak azokat választom ki, a melyek már a XIX. század ötvenes éveiben, tehát a Balatonmellék szőlőművelésének átalakulása előtt általános elterjedésnek örvendettek. Ilyenek voltak az olasz rizling (= Molnár, I. 83.); a muskota vagy muskotály (— Muscat dunel, Molnár, I. 79.), az egyedüli franczia származású muskatály faj, mely hazánkban, többek közt különösen a Balaton mellékén is jobban elterjedt s bort is készítenek belőle; Halápi szagos vagy Halápi muskotály (= Molnár, II. 77.), kitűnő csemegeszőlő, mely a balatonmelléki Haláp községben Bogyaynál magból jött elő s így balatoni különlegességnek lehetne tartani, ha nem volna teljesen azonos a Muscat du Cher és a Muscato nero rosato nevű szőlőfajokkal; Molnárszőlő vagy Lisztes bajor (= Molnárszőlő kék, Molnár, I. 27.), mely jeles tulajdonai miatt a Champagneból terjedt el mindenfelé; Burgundi (= Molnár, I. 45., 46.) és 'Jakabszőlő (—Kék Magdolna, Molnár, II. 32.), mindkettő francziaeredetű, utóbbi korán érő és csemegeszőlő. A chasselas fajokat a balatoni magyar ember sasla vagy saslacz néven ismeri, ma igen elterjedtek, régen azonban csak egy fajtájuk volt a Balaton mellett, különösen Abrahámban s ez a svájczi eredetű Chasselas blanc volt; ez oly régen került ide s annyira meghonosodott, hogy egészen magyar nevet kapott, Tagyoni zöld-nek hívják a Zán- kával észak felől határos Tagyon községről. Igen régen művelik a Balaton mellett a spanyol Oportot is (Molnár, I. 31.). Az amerikai szőlők közül tudvalevőleg az Izabella (Molnár, 167. 1.) került először (1820-ban) Európába, az ötvenes években már a Balaton mellett is tenyészett s a legújabb időkig, a szőlőknek amerikai alanyokkal való felújításáig az egyetlen amerikai faj volt a tó mellékén. Ezeken kívül a Balaton mellékén feljegyeztem még nehány olyan régi magyar szőlőnevet, melyek ampelogpraphiai egyeztetése a rendelkezésemre átló eszközökkel egyelőre — legalább nekem — nem sikerült. Ezek a következők: Labacsszőlő, Szőkeszőlő, Aprószőlő, Zsiros fekete, Zsiroslevelü, Rakodin, Szarkaszemű, Fényes- szemű, Vörösvállas vagy Vörösszőlő, Vékonyhéjú vagy Gyengehajú vagy Nyárhajú. Ezek közé tartozik végül az a Balatonfekcte is, melyről Parragh azt írja, hogy Bogyay öt éven át kísérletezett vele, de sem gyümölcsében, sem borában nem felelt meg a várakozásoknak (i. h.) Ezekből láthatjuk, hogy a Balaton mellékén a régi szőlőművelés túlnyomó részében specziálisan magyar szőlőfajtákra terjedt ki s e tekintetben is tisztán magyar szőlőművelésnek tekinthető. Természetesen minden vidéknek megvoltak a maguk különleges szőlőfajtái, melyek az ottani talajon legjobban tenyésztek s melyek az illető vidék szőlőművelésében vezérszerepet vittek. A vidékenkint egykor legelterjedtebb szőlőfajok összeállítása ugyan nekem már nem sikerült, de Keleti szőlészeti statisztikájában telálunk néhány adatot a szőlőművelés teljes átalakulása előtti időből 1873-ból. így szerinte a legelterjedtebb fajok voltak: Csopakon: szigeti (fehér), sárfehér, kadarka a magyar, rizling, muskotály, burgundi és klaevner a külföldi fajták közül; Abrahámban: kadarka, bálint, cserbajor és íehérszőlő; Badacsonyban; szigeti, kéknyelű, sárfehér és zöldszőlő (Keleti, i. h. 75. 1.). Egy bizonyos, hogy a szigeti a sárfehér és juhfarkú mindenütt általános volt. A balatonmelléki szőlőművelésnek egyik sajátossága volt, hogy ezt a három
