Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Negyedik fejezet: Lakás, táplálkozás, ruházat
188 A Balaton-melléki lakosság néprajza. fecskerakásos és sártöméses házakra jellemző. A szelemen ennél is megmaradt, de azt nem az ágasfa, hanem az ollófa tartotta ; ez két erös fenyőgerenda volt, melyek töve az ollótartó gerendába (az első és utolsó főgerenda) volt bevésve s felső végük felé olyképen keresztezték egymást, hogy a szelemen — most már nem öt-, hanem csak négyélű — a szárak közé feküdt. Ezek az ollófák azonban tetemesen gyengébbek, mint a régi tölgy-ágasfa, s azért a szelemen alátámasztására a két végső ollófán kívül, minden közfal fölött is alkalmaztak egyet-egyet, s így a kétosztású ház szelemenjét három, a háromosztásúét négy ollófa tartotta. A mai modern fedél- szerkezeteknél már a szelemen teljesen hiányzik, a födél- vagy ragfákat a szarufák pótolják s ezeket nem fent, hanem derékban a kakasülő-gerendával kapcsolják össze. A házfedél legrégibb alakja a sövényháznál kontyos volt, vagyis négy dűlő oldala volt, mint az 19. fényképen bemutatott vörsi háznál is látható (16. á.: i.). Ez a fedélalak azonban a Balaton mellékén alig maradt meg néhány példányban, mert ott ma a nyerges fedél (két hosszú lejtővel, csúcs- és tűzfallal) az uralkodó. A kontyos és a nyerges fedél közti átmenetek azonban megvannak bőven az úgynevezett üstökös tető formákban, minőt 18. fényképünk is mutat Kőröshegyről, különösen a somogyi Balaton-parton ; ezeknél üstöknek nevezik a csúcsfalat borító tető megmaradt részét. Ezt az üstöket csípők tartják ; a csipő szintén ragfa, de rövidebb, mint a többi s kissé előre nyúlik. A mint a kontyos fedélből ez az üstökös fedélalak előállott, természetesen a ház héjjá (a padlás balatoni neve) elől nyílt lett; minthogy pedig a gazda azt így nyitva nem hagyhatta, a legtermészetesebb az volt, hogy a ház mellső falát kiépítette a szelemenig. Ha a ház fala sövényből volt, a háromszögű csúcsrészt is azzal fonta be, de mert a héjjnak nem árt, ha szellős, a sövényre már nem vert polyvás sárt, hanem úgy hagyta, a mint ez a 18. ábránkon és a 16. á.: 2. és 4. rajzán is látható. Majd deszkafal került a sövényfal helyébe (16. á. : 3.), s mikor ezeket maradandó kővagy sárfal váltotta fel (16. á.: 5 ), s az üstök is mind kisebb lett, míg végre semmi sem maradt belőle, kifejlődött a mai nyerges-fedelű, elül csúcs-, hátul tűzfalas házalak (16. á.: 6.). Ez az átalakulás természetesen nem történt egyszerre s e tekintetben klasszikus a badacsony-tomaji Papp Istvánné háza, melynél a szelemen mellső végét már a kőből épített csúcsfal teteje, derekát egy ollófa, hátsó végét pedig egy ágasfa tartja, s így egyetlen példányon mintegy száz év fejlődése tárul szemünk elé. De még a tisztán nyerges fedélnek is két alakja van; az egyiknél a fedél a csúcsfalon túl nyúlik s eltakarja a csúcsfal peremét, mely így a fedél alatt marad (16. á.: 6.); a másiknál a fedél nádjának vagy zsúpjának a csúcsfal von határt, ez a födél fölé emelkedik (17. á.); a csúcsfal ez utóbbi formáját a Balaton mellékén általánosan csipkének nevezik, nyilván azért, mert szélét lépcsőzetesen (csipkésen) rakott téglával szegik be, s ha a csúcsfal ilyen, nem a ház csúcsfaláról, hanem a ház csipkéjéről beszélnek, melyen szellőzőül rendesen egy-két ablakocska, csúcslik, van. Ha a csúcsfal a fedél alatt maradt, hogy a zsúpszalma elől le ne omoljon, azt valahogyan meg kellett kötni, s ezt vagy úgy tették, hogy a szalma szélét sörtére vagy csipkére kötötték (sörtézés, csipkézés), vagy úgy, hogy két, a szelemen felett egymást keresztező deszkával szorították le, mely nevében is megőrizte az 17. ábra. A «csipke».
