Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Negyedik fejezet: Lakás, táplálkozás, ruházat
A Balaton-melléki lakosság néprajza. 187 ezen feküdtek aztán a főgerendák, s azok tartották a deszkapadlást, melyet felülről besároztak. A padlás maga a sövényházaknál, minthogy ezeknél külön kamra hely is ég nem volt, kamarául szolgált, oda került fel a gabona, a gazdasági szerszámok egy része. Ezek súlya bizony a mestergerendát gyakran kemény próbára tette s ha az már nagy időt ért meg, a szú is ette, meg is korhadt, bizony megtörtént, hogy megroppant, s ilyenkor egy erős faoszloppal, duczczal támogatták alá. Innen eredt az a balatonmelléki adoma is, a mely szerint az egyik polgár kérdi a másiktól: «Láttál-e már párduczot?» — «Nem én!» — feleli az.— «Gyere hozzám, nálam látsz!» Bevezeti társát a házába s megmutatta neki a gerendát tartó egy pár (vagyis két) duczot. A sövényháznak megvolt a maga eredeti fedélszerkezete is ; a csúcsfal és a tüzfai közepe előtt ugyanis egy-egy ágasfa fi) emelkedett fel s ez tartotta a háztető gerinczét képező ötélűre ácsolt szelement (g); az ágasfák tölgyfából voltak, a szelemen azonban hársfából, mert ez könnyebb, mint a tölgy. A szelemenre aztán 16. ábra. Házoromzatok a Balaton mellékén. ráakasztották a szintén hársfából való ragfa- vagy /éV/z’T/Æ-pàrokat (k), melyeket faszeg kapcsolt össze, s melyek egymástól egy arasznyira voltak. (A ragfa a mai tetőszerkezet szarufájának felel meg, csakhogy ezeket egymástól félölnyire rakják.) A ragfák alsó vége nem a koszorúfákon, hanem az ezekkel párhuzamosan haladó és a padlás főgerendáinak végén nyugvó vízvető- vagy sárgerendára (/) feküdt. A sövényfalú háznak nem volt külön jól kifejlett tornácza, hanem csak eresze (isztergye,' usztorja, üsztörje, ereszalja, ragalja), ezt pedig a padlásnak a koszorúfa és vízvető-gerenda közti része képezte. A ragfákat a léczek kapcsolták össze ugyancsak hársfából, a fedél nád vagy szalma, az ezek lekötéséhez szükséges gúzs rekettyéből, a csaptaid gyertyánfából volt. Ilyen még ágasfával ellátott sövényfalú házat mutat be 18. fényképünk Kőröshegyről. Az ágasfához hatalmas, erős, egészséges tölgyfa kellett; ha ez aztán megeve- sedett, megrokkant s a házat összedűléssel fenyegette, újjal kellett pótolni. Csakhogy a XIX. század közepe felé már azoknak a nagy erdőknek, a honnan ilyen ágasfákat lehetett vágni, végük volt, s ekkor lépett az ágasfa-szerkezet helyébe az ollófás szerkezet. Megvolt ez még a sövényházakon is, de alkalmazása inkább a
