Jankó János: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi és embertani földrajza. 2. rész: A Balaton-melléki lakosság néprajza (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1902)
Harmadik fejezet: A népesség száma és elemei
132 A Balaton-melléki lakosság néprajza. lakosság 88‘3%-át teszi s így csak 11'7% marad olyanokból, a kik az adófőkönyvbe bele nem kerültek, vagyis semmiféle adót sem fizetnek, s így a felvétel keretébe bevonhatók nem voltak. A 9811 családból 6055 vagyis 61*8°/0 a Balaton mellékén benszülött ősi, vagyis már legalább ÍOO éve megtelepültek maguk falujokban. A 61 8°/0 azonban csak átlagszám, mely községenkint igen változik s éppen azért igen érdekes, mert hiszen ez a szám fejezi ki legközvetlenebbül azt, hogy valamely község mennyire maradt meg tisztán földműves- vagy parasztközségnek, vagy a különböző okoknál fogva mennyire városiasodott az el; minél nagyobb e százalékszám, annál jobban őrizte meg a község a maga paraszt jellegét s minél lejebb száll az, annál városiasabb jellegű az. Már ezek alapján előre jelezhetjük, hogy a minimumnak a Balatonpart egyetlen városában Keszthelyen kell lennie, s tényleg a benszülött családok száma ott a legkisebb, összesen 33'7%-ot tesz ki. A benszülött családokra eső százalék még feltűnően csekély Boglárnál (35 7%) és Lengyeltótinál (36'1%); tényleg egyik sem tiszta földműves község, amazt a déli vasút megnyitásával a Balaton mellékére irányított somogyi gabonakereskedelem, emezt mint közigazgatási központot a sok és különféle hivatal tette városias jellegűvé. A Balaton mellékének tehát ez a három községe Keszthely, Boglár és Lengyeltóti határozottan városi jellegűnek mondható. Van ezeken kívül a községeknek egy sora, a melyeknél a benszülött családok százalékszáma nem oly magas (40-—60%), mint azt tiszta földműves természetüknél fogva feltehetnők, a minek különböző oka van. A községek túlnyomó részénél a fő ok az, hogy a földesúr birtokainak, szőlleinek (a zalai oldalon) megmunkálására kevés lévén a munkás, felfogadott, behozott — többnyire a közel szomszédból, ugyanazon megyéből — munkásokat, majorosokat, vinczelléreket, béreseket stb., s ezek, noha kezdetben talán adót nem fizető cseléd nép voltak, később magok is vásároltak kis darab földet s végkép megtelepedtek. Ilyenek különösen azok a községek, a melyekben nagyobb papi birtokok vannak, melyek fokozottabb művelése, gazdaságosabb kihasználása tette szükségessé a munkás kezeknek szaporítását s melyeken az egyház a katholikus munkásoknak idővel való megtelepedését egyébként is a fizetés körül nyújtott kedvezményekkel könnyíti meg. Ezen tisztán gazdasági okból származó újabbkori, főként a XIX. század második felére eső s az úrbéri viszonyok rendezése következtében szükségessé vált települések nagysága nyomta le a benszülöttek vagyis ősi családok százalékát a következő falvakban: Rendes, Yörös-Berény, Almádi, Egenföld, Endréd, Örvényes, Tör- demicz, Zamárdi, Alács, Keszthely-Polgárváros, Őszöd, Badacsony-Tomaj, Csopak, Aszófő, melyek tehát a benszülött családok alacsony százalékszáma daczára is földműves vagy parasztjellegű községek. A községeknek mintegy fele — az 51-ből 25 —olyan, a melyeknél a bevándorlás sokkal csekélyebb arányú mint az előbbi csoportnál s így a törzsökös benszülött családok a lakosságnak mintegy 60—80%-át teszik; ezek a községek a következők : Kiliti, Kőröshegy, Faluszemes, Lelle, Orda, Bal.-Keresztúr, Bal.-Szentgyörgy, Vonyarcz-Vashegy, Bal.-Ederics, Szigliget, Salföld, Kővágó-Örs, Szepezd, Zánka, Akaii, Udvari, Tihany, Bal -Füred, Kövesd, Paloznak, Lovas, A.-Örs, Bala- tonfő-Kajáp P'okszabadi, Siófok. — Végül a községeknek egy nem jelentéktelen sora, összesen 9, annyira tiszta földműves- vagy parasztfalu, hogy bennük a benszülött ősi családok száma még a 80'0%-ot j§ meghaladja; ezek: Szárszó, Csehi,
