A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)

4. szakasz. A Balaton és vidéke a történeti korban. 1. rész: A Balaton a történeti korban / Makay Béla - I. rész. A magyarok bejöveteléig - III. fejezet. Avar-frank korszak

Avar-frank korszak. 65 „A 796-ik évben Károly, Pipin nevű fiát nagy sereggel küldte Hunniába,1 aki is előre­nyomulván azoknak híres helyéig, mely „Rinch“-nek1 2 (Ring = gyűrű, gyűr, győr) neveztetik, itt minden vezérük ismét meghódolt Pipinnek. Ez pedig innét visszatértében alsó Pannóniának (P. inferioris) azt a részét, mely a Pelissa-tó körül fekszik a Hrapa (Rába) folyón túl, egészen a Dráva folyóig és pedig addig, ahol a Dráva a Dunába folyik, birtokába vette és a hunok (avarok) és szlávok (de Sclavis) közül azon a vidéken még megmaradt népet tanítás és istenitiszteletben való részesítés végett Arno salzburgi püspök alá rendelte." 3 Hogy a névtelen író által „lacus Pelissa“ néven nevezett tó határozottan a Balaton, ezt a feljegyzésnek pontos helyrajzi adatai eléggé beigazolják.4 Természetes azonban, hogy a névtelen író inkább krónikás volt, mint geográfus, mert — jóllehet tiszta helyismerete van a Balaton fekvéséről, amennyiben megjelöli, hogy a tó az innenső Pannóniában fekszik — nagyságáról még sem emlékezik meg, valamint hogy a Fertőt, melynek vidékéről szól, figyelemre sem méltatja. A Balatonnak sem szentel — neve megemlítésén kívül — egy sort sem, holott a Balaton közvetlen közelében fekvő Zalavárról részleteket ír. Különben ez a közép­kor krónikásainak közös hibája. Hűen követték azt az elvet: „Ex toto aliquid, ex multo nihil.“ * * * Az avarok hosszas háborúskodások után 796-ban látszólag teljesen meghódol­nak a császárnak, sőt kedvéért az avar „Tudun“ (vezér) meg is keresztelkedik.5 A többször zavargó és hűtlenül lázongó avarok uralmának azonban Nagy Károly csak 803-, illetve végképen 811-ben vet véget. Elpusztítja a szó teljes értelmében annyira, hogy országukat — melyből a Duna-Tisza közé szorultak — „avar puszta- ságinak lehet nevezni, mint hajdan a boiokét „deserta Boiorum“-nak. Az elfoglalt és földig lerombolt avar földvárakkal mindenfelől összerabolt nagy értékű kincs jutott a frankok hadi zsákmányául. Egyszerre annyi arany és ezüst árasztotta el Frankóniát, hogy minden pénznek értéke harmadával csökkent. Második hasonló eset csak az amerikai nemes fémbányák felfedezése következtében állott be a pénz értékének történetében.6 A hosszantartó, irtó háborúban az avar nép javarésze, a nemesség elvérzett s a kietlen puszta avar birodalomban csak a földmívelő népet tehette már rabszolgá­jává a győzedelmes frank császár. A frank az elfoglalt avar birodalmat is „Mark“-okra osztotta. Ilyen „Mark­grafschaft“ őrgrófság lesz N. Károly utódai alatt a hajdani Pr. Valeria is, a Dunán­túlnak az a része, melynek központja a Balaton. Ebben az időben (830) tűnik fel Dunáninnen két morva-szláv herczeg, a Morván (Morava) túl székelő Mojmar és a 1 Az avarok a Vár (Uar) és Chun törzsből állván, a névtelen birodalmukat Hunniának nevezi. ! Annales Juvavenses Minores (816-ban írva). PERTZ-nél i. m. Tom I. Script. I. pag. 88—89. „796. (év) Pippinus in Pannonia ad Hringe (Hrunge).“ * Károly is megerősíti 803-ban. 4 Tomka-Szászky a Fertőnek tartja. L. i. m. Pars II. cap. II, ; I. 4. 1. 5 Annales Juvavenses Majores (Pertz i. m. Tom. I. Script. I. pag. 87 — 78). „A. 796. ad aquis. Hunni se dediderunt. Zotán baptisatus est.“ 6 Hunfalvy: Ethnographie von Ungarn. Budapest, 1877. 425. lap, 464. jegyzet. A Balaton tudom, tanulmányozásának eredményei. III. köt. I. rész. 4. szak. 6

Next

/
Thumbnails
Contents