A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek
d. Balaton környékének archaeologiâja. 19 kétségtelen, hogy ott kellett magukat a bronzeszközöket készíteni. De öntőmintákat ritkán lehet találni. Szóládon eddig bronzleletre ugyan még nem akadtak, de Schuch szerzett onnan egy öntőmintát (21. ábra), még pedig egy teljeset, meglévén mindkét fele, melyek egy 17 cm. hosszú, egyszerű, levélkalakú, tokos lándzsavég kiöntéséhez kellettek. 1903-ban Szóládon, ugyancsak Hunyady József gróf birtokán, a falutól keletre húzódó domblánczon szöllőforgatásnál aztán újabb régiségek láttak napvilágot, melyek szintén Schuch Károly-hoz Kéthelyre kerültek. Kohlbach Bertalan, mint kaposvári gymnasiumi tanár akkor ott járt a helyszínén, de már az ásatást nem láthatta. Mindazonáltal észleleteit s a mit hallott, közölte az Arch. Értesítő XX1I1 (1903) 413—-116. lapjain. A sírok — mint írja — nagy területen fordultak elő és voltak elégett és eltemetett holtak. A leletek közt volt — úgymond — egy tokos bronzvéső, aztán a lelt csontvázak számához képest aránytalanul sok korsó és tál és egy nagy, vörösre égetett fedőtégla, a melyről nem mondja ugyan, hogy római, de más nem lehetett. Hacsak sírokat találtak, úgy nyilván ezen tégla egy téglasírhoz tartozott. Hogy a sírok a római korból valók, annak bizonyságául már Kohlbach hivatkozik Faustina érmére és még két más darabra, egy átlyukasztott ezüstdarabra és egy rézdarabra, melyek közelebbről meg nem határozhatók. Ezt bizonyítja természetesen a Kohlbach által felemlített agyagmécs is, melynek fenekén FORTIS bélyeg áll s egy másik mécstöredék. Akadtak aztán — mint Kohlbach leírásából kitűnik —- még más tárgyak, melyek nem mind római eredetűek, de ő azokat is leírja. Magam már ScHUCH-nál láttam ezen újabb szóládi leleteket és a legérdekesebb darabokat egy csoportképben (22. ábra) mutatom be. Ezek az edények — mint első tekintetre felismerhető — határozottan rómaiak s a legszokottabb typusokat mutatják. Legalul a középen két üveg áll, egy karcsú, hosszú vékonynyakú, kistestű (1) és egy nagyobb öblösebb, de szintén magas nyakkal ellátott palaczk (2), jobbra-balra egy-egy tál vagy tányér (3. 4) ; a középső sorban balra szélül van egy szürkeszínű tál (5), olyan alakú, a minő a rendes terrasigillata tálaké szokott lenni, de díszítése mindössze egy körben futó bemélyített vonalból s ez alatt egy sor benyomott levélből áll, aztán a középen két fazék (6. 7), majd egy magas agyagpohár (8), melynek oldalfalai hosszában be vannak nyomva és legszélül jobbra egy füles köcsög (9). Legfölül középen egy magas fazék (10) látható, melynek egyedüli díszítményét a hasa körül bemélyített gyűrűvonalak képezik, tőle jobbra egy kis csupor (11), balra pedig egy kétfülű kis bögre vagy pohár (12), a legérte- kesebb darab, a mennyiben felső részén kidomborodó levélékítményekkel van ellátva s különben is a legfinomabb agyagkészítmény. Kohlbach említi még. hogy ugyanott két bronzkarpereczet találtak, amolyan búbos karpereczeket, melyeket a ketta ékszerek közé szoktunk számítani. Az egyik, melyet képben (23. ábra) is bemutatok, ép, a másik összetört, de teljesen összeállítható. Mindegyik hat-hat belül üres búbból áll, úgy hogy a karperecz mindegyik felére három búb jut. A két fél — mint Kohlbach leírja — igen egyszerű, de ügyes szerkezettel csukódik: «az egyik fél egyik vége görbült, vékonyabb, tömör, 2* 23. ábra. Kelta bronzkarperecz Szóládból.
