A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)

2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Bevezetés

VI

A Balaton környékének archaeologiája.

világot. Bevezetésül leírja a pusztaszentegyházai római kerek épületet, a melyet szintén fölásott (45—47. 11.).

Arról ma már kár beszélni, hogy Lippnél másvalaki több szakavatottsággal vezethette volna az ásatásokat (96. 1.), az tagadhatatlan, hogy az ő munkássága terelte először a figyelmet Magyarország népvándorláskori emlékeinek gazdagságára és azok sajátos jellegére.

Körülbelül ugyanabban az időben egy másik helyi kutatója akadt a Balaton- vidék egy más kisebb vidékének Ádám IvÁNban. Neki is, mint a sümeghi reáliskola igazgatójának meg volt adva az alkalom, de csak a közeli római lelőhelyek érdekelték és nagyrészt beérte azzal, hogy a helyszínén tett megfigyeléseit közölje. Először az Arch. Értesítő XIV. (1880) évfolyamában adott hirt a Csehi falu keleti végén, az ú n. Keszthely-kútnál felfedezett római telepről (115.1.), bővebben szólt az Arch. Értesítő

II. (1882) évfolyamában „Sümeghi földalatti maradványok“ czím alatt a Berki malom mellett fekvő római villaépületről, a melynek vázlatos alaprajzát is adja. Ezután még csak az Arch. Értesítő IX. (1889) évfolyamában emlékezik meg a szigligeti Csonkatorony melletti római telephelyről (124. 1.).

A latin feliratok első szakszerű publikáczióját a Balaton vidéke MoMMSENnek köszönheti. A Corpus Inscriptionum Latinarum 1873-ban megjelent III. kötetében együtt van minden, a mi addig az irodalomból ismeretes lehetett, de először Mommsen kutatta fel és nem egyszer helyesbített formában újra kiadta a 4124—4145 számok alatt. Ezekhez járul a 3689 és 3692 számú két kékkúti sírfelirat, a melyeket a Nemzeti Múzeumban látott, a hol még az egyik lesenczetomaji oltárfeliratot (CIL.

III. 4129) találta. Több feliratos kőemlék a Nemzeti Múzeurpban akkor nem volt, a Balaton körül pedig Mommsen, úgy látszik, nem járt. A helyek, a hol a feliratos kövek előkerültek, be vannak írva azon térképen, mely a Corpushoz mellékelve van. Hogy a Balaton déli partján körülbelül egy római felirat sem akadt, az — úgymond Mommsen a XIV. fejezethez (Inter Dravum fluvium et Lacum Pelsonem) írt bevezetésben — onnan van, mert addig, míg Galerius császár a Kr. u. IV. század elején a Balatont le nem csapoltatta, erdők és mocsarak borították. A térképen feltüntetett utak az Itinerarium Antonini útvonalai : az egyik Sopianaeből (Pécs) indul ki s Mogentianaen (Keszthely) át vezet Savariába (Szombathely), a másik Mogentianaeből ágazik ki s a Balaton északi partján Nagyvázsonyon (Caesarianae) keresztül megy Aquincumba (Óbuda). A harmadik, mely észak-déli irányban Arrabonát (Győr) Sapianaeval kötötte össze, a Balatont északkeleti sarkán érinti és Öskü (Osones) táján metszi az előbbit. A határt Pannonia inferior és superior között úgy vonja meg Mommsen, hogy a Balaton déli partvidéke Felső-Pannoniához tartozott. A Corpus ezen 111. kötetében találjuk a katonai diplomákat is és ezek között XXXVI és XXXIX számok alatt foglal helyet a két balatonvidéki : a tótvázsonyi (162. 1.) és ösküi (196. 1.).

Még ugyanabban az évben, mint a Corpus III. kötete, jelent meg Desjardin- Rómer kiadásában a Magyar Nemzeti Múzeum római feliratos emlékeit ismertető díszmű. Ebben a szerzők természetesen szintén csak azt a három feliratot adhatták ki, melyek addig a Nemzeti Múzeumba kerültek és Mommsen is leírt. A kötethez azonban Römer is készített térképet Pannóniáról, mely az összes római lelőhelyeket (nemcsak a feliratokét) feltünteti és az útvonalaknál azt az eltérést mutatja, hogy Mogentianaet Fenékhez teszi, Veszprémet pedig Cimbrianával azonosítja.

Jöttek aztán egyesek Bécsből, kik az archaeologiai szeminárium tagjai voltak, hogy a magyarországi római régiségeket följegyezzék és az Archaeologisch-epigra-