A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek
177 a mellképen is le van tördelve, de annyi meglátszik így is rajta, hogy idősebb nó'vel van dolgunk. A ruházatából, mely a felső testét takarja, alig vehető ki valami, csak a bal kéz felső karján tűnik szembe néhány ránéz, melyek nyilván a köpenyhez tartoznak. A jobb kéz, mely könyökben meghajtva keresztben fekszik a mellén, egy talpas poharat fog a fülénél. _______ _______A Balaton környékének archaeologiàja. 215. ábra. Római sírtábla Paloznakról. A minő oszlopot láttunk Csopakon, olyan két csonka római oszlop áll Paloznakon is, Diószeghy JózSEF*házánál, a kapu két oldalán a kerítésfalon felállítva, melyekről nem tudták nekem megmondani, hogy honnan valók, mert már nagyon régen ott vannak, de valószínűleg szintén a Malomháton találták. Arra a római helyre, melynek nyomai Balatonlovas szomszédságában található, Romer vezetett rá ; mint ugyanis A Bakony 188. lapján közli, a lelkésztől, a ki őt kísérte, hallotta, hogy a káptalan malma körül gyakran találnak római maradványokat. A káptalani malom a falutól délre folyó Séd mellett az első malom és a mellett, az országúttól délre enyhén emelkedő magaslaton, mintegy három hold területen, csakugyan láttam szórványosan heverő római tégladarabokat, a melyek megerősítik azt, a mit Romer hallott, A Balaton tudom, tanulmányozásának çrçdmçnyei. III. köt. I. rész. 2. szak, 12