A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek
178 A Balaton környékének archaeologiája. Csak a Veszprémmegyei Múzeumi Bizottság 1900. évi jelentéséből szerezhettem tudomást, hogy Lovas község határában — tehát közelebbi meghatározás nélkül — egynéhány népvándorlásköri sir került elő és azokban ezüst és bronzmellékletek voltak. Paloznak és Alsóörs között, Bezerédy Miklós püspök szőlejében — mint azt Romer az Arch. Értesítő 187ó. évf. 176. lapján (V. ö. 61. 1.) írja — találtak egy római ckszerszekrcnyt (scrinium), melyet a püspök magának megtartott s a mely még 1881-ben, legalább Hampel (Arch. Értesítő 1881. évf. 144. 1.) szerint Bezerédy püspök tulajdonában volt. De később Véghelyi Dezső veszprémmegyei alispánhoz került, Véghelyi halála után pedig az özvegyétől a Nemzeti Múzeum vásárolta meg (Rég. Napló 67/1899). Laczkó jegyzékében (Balácza 11. 1.) azt az új adatot találjuk, hogy a ládácskát Péller Pál veszprémi kanonok vette ki egy téglából épült sírból, melyben egy csontváz is feküdt. A ládika hossza 23 cm., magassága 9 cm. Fedele és feneke hiányzik, egyik hosszoldala különvált, a másik, a vas-zár nyomaival, a mely tehát a homloklap volt, ép és a keskeny oldalak darabjai fecskefarkalakú beékeléssel vannak vele összekötve. A deszkalapokból szegek állanak ki, melyekkel a ládikát borító bronzlemezek oda voltak erősítve. Ezek trébelt domborművekkel vannak készítve. Erről a ládikáról röviden megemlékezett már Hampel az Arch. Értesítő imént idézett helyén és Engelmann a Mitteilungen des kais. deutschen arch. Instituts : Roemische Abteilung XXIII (1908) 357. lapján, mindketten azzal a megjegyzéssel, hogy a felcsuthival teljesen megegyezik. Pedig a képek a mi ládikánkon mások. Csak legújabban közölte Supka Géza ezeket és a Kelettel bizonyos vonatkozásba hozva írta le («Motivumvándorlás a korábbi középkorban» czímű dolgozatában) az Arch. Értesítő XXXIV (1914) 11—12. lapjain. Ha újra közlöm a képeket (216. ábra), azért történik, mert a ládika publikácziója ennek a munkának volt fenntartva és régóta előkészítve Nem is azok az illusztrácziók vannak itt kiadva, melyek Supka dolgozatában szerepelnek. A mellső hosszoldallapon (a felső ábra) egymás mellett négy egyes alakot látunk, melyeket egymástól astragalospálczák választanak el. A legkönnyebben felismerhető balról számítva a negyedik alak, t. i. Apollo, a mint jobb felé fordulva ül és maga előtt a lantot tartja, melynek húrjain jobbkezével játszik. Ruházatán feltűnők a ránczok, melyekkel lábai vízszintesen körül vannak csavarva. A három nőalak, melyek az első három mezőt betöltik, Apollo mellett csak a Múzsák lehetnek : a legelői álló a két kezében egy-egy fuvolával csakugyan Euterpe, a következő, a ki kezében oszlopra támaszkodó tragikus maszkot tart, Melpomene, a harmadik — hiányos fenntartása miatt — közelebbről nem határozható meg. A két első Múzsa ruházatán is ugyanazok a typikus ránczok vannak, mint Apollónál. Apollótól jobbra, attól gyöngysoros pálcza által elválasztva, két gyöngysorkeretű és egymás fölött álló körben egészen azonos kép van : Bellerophon a Pegasus hátán, a mint lándzsájával az alatta szaladó Chimaerát — ezt a háromfejű szörnyeteget — leszúrja. Ugyanezt a képet látjuk a ládika hosszoldalát borító lemez (alsó ábra) közepén, szintén gyöngysoros körben, de sokkal nagyobb alakban és azzal a különbséggel, hogy Bellerophon itt hátranéz. A Pegasusnak nincs szárnya, hanem a
