A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei III. kötet - A Balaton környékének társadalmi földrajza. 1. rész: A Balaton-mellék történelme (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1913)
2. szakasz. A Balaton környékének archeológiája. Lelőhelyek és leletek / Kuzsinszky Bálint - Lelőhelyek és leletek
134 A Balaton környékének archaeologiája. a mely a középső helyiségbe vezetett s ennek átellenében egy másik ajtónyílás, a mely ezt a beljebb fekvő helyiségekkel összekötötte. Ebben a középső teremben (6), a melynek, mint már központi fekvése is mutatja, legelőkelőbbnek kellett lenni, belől mind a két ajtó oldalán, az ajtó félfái előtt kiugró pillérlábazatok látszanak, egészen olyanok, mint az előbb leírt épületben és mást nem gondolhatunk, mint azt, hogy ezek is csak arra valók voltak, hogy ugyanolyan oszlopokat 174. ábra. A nagyobb római épület alaprajza (1:300). tartsanak, a minőkkel a másik épületben találkoztunk. Az ajtónyílásokból a küszöbkövek mind hiányzanak, de megmaradtak a hézagok a falban, melyek helyüket jelzik. Ilyeneknek ezen terem kétoldalán is kellett lenni, hogy a két szomszédos helyiség hozzáférhető legyen, de úgy látszik, hogy vagy nem voltak megállapíthatók, vagy nem tűntek szembe. Csak annak az ajtónak a helye bizonyos, a melyen át a jobb oldal felőli helyiségbe (8) kívülről is be lehetett jutni. Ellenben a másik oldalon fekvő helyiségben (7) ráakadtak a fűtőcsatornára, mely a közepén megy keresztül s a melynek az alsó végén feküdt, minden valószínűség szerint, a kemencze, míg a felső vége a fal tövében kétfelé ágazik.