Dejtéri Borbás Vince: A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei II. kötet - A Balaton tónak és partjainak biologiája. 2. rész: A Balaton flórája. 2. szakasz: A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1900)
1. rész. A Balaton növényzete általában
105 Parti növény alakulása víziből biologiai alapra. A Veronica-nak tetőfüzéres Pseudo-Lysimachium csoportjában megint vannak vízmellékiek, melyek tetőző virágfürtjökkel a Mentha spicata-nak felelnek meg ( Veronica maritima, V. glabra, V. elatior). A vízmelléki füvek termetének kifejlődésében tehát, a mint látjuk, ugyanaz az egységes alapterv uralkodik, de más-más nyilatkozata van, kiváltképen az eltérőbb génuszok között. A rokon családok génusza és faja ugyanannak az őstypusnak más-más nyilatkozata, szétágazása, más-más korbeli megjelenése és továbbfejlődése. Néhol az alapterv kirívóbb, másutt rejtettebb. A Balaton s hazánk egyéb vizeinek a partján a vízbeliből szárazföldivé való alakulás még több más világos példával is nyilatkozik. A megfejtésnek nehézsége csak az, hogy a kezdet ismerete nélkül nem tudjuk, melyik az eredeti typus, vájjon a vízi, avagy a szárazföldi virágzó növény volt-e az első földünkön, a melyből a továbbfejlődés megindult. Nekem azonban palaeontologiai és növénysystematikai alapon valószínűbbnek látszik, hogy előbb vízi virágzó fü volt, s belőle alakult a szárazföldi; de meg kell engednem, hogy az idők s a természet változandósága során szárazföldi fűből is válhatott vízbeli. A vízi növények közt van ma is a legtökéletlenebb virágzó, a békalencse, s a növényvilág legalacsonyabb foka, a moszat, szintén vízi növény. A vízbeliből parti alakká változásnak még néhány jellemző példája szembetűnő a Balaton mellékén. Egy része valóságos kéttermetü, kétlaktú vagy háromtérbeli, a mely a földben gyökeresedve a vízhez is, a levegőhöz is czélszerüen tud hozzásimulni, más része felemás, vagyis más a levele a vízben, más a szárazon; némelyik egyéb jellemző biologiai viselkedésével tűnik ki. Ezeknek nagyon csodálatos alkalmazkodó képességűk van. Ilyen 1. a Polygonum amphibium, vagyis kéttermetü göcsfű vagy keserűlü, mely ma is vízi és parti fű, az utóbbi alak gyakoribb és bővebben nő, a vízi varietas fltútans lehet a megvénhedett és pusztulóban levő őstypus. A P. amphibium életviszonyát már LINNÉ kifejezte a következővel: «stupenda metamorphosis plantae ex solo : in siccis erecta, scabra, tristis, in aquosis natans, glabra et laeta» (bámulatos e növény átalakulása a talaj szerint: a szárazon egyenes, érdes és szomorú [színre nézve homályos], vizes helyen úszik, szőrtelen és elevenszínű). 1 LINNÉ typusa a var. terrestre LEERS (Fl. Herbornensis, 1775. 99. old.); a vízparton merev-szárú, szőrös-érdes, a tövétől kezdve leveles, levele lándsás, jóval keskenyebb, mint a vízi alaké, hosszan kihegyesedik, kurtanyelü, mind a két lapja borzas, jó merev, úgy hogy a vízparti kardoslevelüekkel meglehetősen harmóniái (26. old., a 28. ábra szárának a csúcsa (c) ide tartozik). A vízi testvére (var. fluitans L., FI. Suec. 1755., 129. old.; var. natans MOENCH) pár lépésnyire tőle, a víz szinén nyújtózkodik, csak vagy öt levele van, a többi tönkre ment, alsóbb czikkeiből gyökeret bocsát, levele hosszas, az alja szívformára kimetszett, 2—3-szor szélesebb, mint a parti alaké, csúcsa felé kevésbbé hegyesedik, hosszú nyele van, mind a két lapja kopasz, mint a Nymphaea Lotus var. thermalis-é, a szine sima, fénylő. Szára hosszasága a víz mélységétől függ, de mély vízben nem nő, a Balatonnak csak a szélében lehet látni (28. ábra alsó, fekvő része). E két szélsőséget több eltérés köti össze, s pedig az apadó vízben, a vizes 1 Fl. Suecica II. 1755., 129. old.
