A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei II. kötet - A Balaton tónak és partjainak biologiája. 1. rész: A Balaton faunája, 2. rész: A Balaton flórája (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1903)
Istvánffi Gyula: A Balaton moszatflorája
I. PLANKTON-NÖVÉNYEK A BALATON VIZÉBEN. A növényi planktonra vonatkozó és itt közölt adatokkal éppen csak az alakok áttekintését óhajtom adni, mert a biologiai viszonyok kifürkészése nem egyes — habár még oly számos — kirándulások feladata, hanem az állandó limnologiai állomás munkakörébe tartozó és csak éveken át rendszeres módon folytatott vizsgálódás révén megközelíthető' magasabb feladat. Ellenére a vizsgálódás akadályainak, mégis arra törekedtem, hogy a lehetőségig sorozatos vizsgálati megfigyeléseket tehessek, s ha áttekintjük az itt közölt összeállítást, azonnal feltűnik az ó'szi periódus adat bó'sége, mert a munkabeosztás hivatalos elfoglaltságom mellett ekkor engedett csak több szabad idó't a tavi vizsgálatokra. A több éven át természetesen mindig nagyobb megszakításokkal — folytatott munkálat befejezése kívánatos lévén, még különösen a mult év ó'szét igyekeztem felhasználni, mikor is havonta többször rándultam le a tóra, hogy így a moszatvilág késó'i tenyészperiodusát szintén figyelemmel kisérjem Hivatalos elfoglaltságom a mult év ó'szén Kolozsvárra szólított ugyan, de ez sem akasztotta meg a munka menetét, mert kolozsvári tartózkodási helyemről is még valami négy kirándulást tettem a tóra, a Balaton-bizottság nagyérdemű és fáradhatlan buzgalmú elnökének szives előzékenységéből mindig rendelkezésemre állván a bizottság petroleum-motoros csolnaka. A mult évi utolsó kirándulások november hóra estek és éppen a planktonra nézve nem egy új adatot nyújtottak, ekkorra esett a Dcsmidiaceák fellépése s több, eddig nem észlelt fajnak, pl. egy, még eddig a hiányos anyag miatt pontosan meg nem határozható Desmidiaced-nak a fellépése. Épp ezen utóbb említettem megfigyelések mutatják a rendszeres vizsgálatok szükségét és eredményességét. Az 1893—1896 folyamán gyűjtött planktoni megfigyelésekből kitűnik bizonyos fajok állandó előfordulása; ilyenek a Navicula elliptica, Nitzschia sigmoids a, N. vermicular is, Suriraya splendida, S. elegáns, Cymatopleura elliptica, C. Solea, Fragilaria virescens, F. capucina, F. construens és új varietása trinodis, Lysigonium varians, Mclosira crenulata, M. distans, ezek a leggyakoribb fajok, s közülök megint a Melosirák, a Lysigonium és a Fragilariák válnak ki szaporaságukkal és állandóságukkal, ugyanezt tapasztalta különben OTTO MÜLLER a Berlin melletti Müggelsee