A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 4-6. rész: A Balaton környékének csapadékviszonyai, növényfenologiai megfigyelésének eredményei, a Balaton vizének fizikai és chemiai tulajdonságai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1898-1911)
Cholnoky Jenő: A Balaton vizének fizikai tulajdonságai 4. szakasz: A Balaton jege
68 A Balaton jege. Megint a száradó agyagrétegre kell hivatkoznom, amely szintén összerepedezik, cserepekké hull szét és felgörbül minden darabja, mert sokkal kisebb a súlya, kisebb az átmérője, hogysem nagy feszültségek keletkezhetnének emiatt benne. Az olvasónak esetleg úgy tűnhetik fel a dolog, mintha önmagamnak ellentmondanék, mert azt mondottuk, hogy fagyáskor már minden egyes sótlan lemezkc összerepedezik hasonló módon, tehát már ilyenkor létrejöttek azok a repedések, amelyek az összehúzódással együtt járnak. Ez azonban csak látszólag ellentmondás, sőt éppen itt találjuk mindkét tünemény magyarázatának legékesebben szóló bizonyítékát. A tapasztalat ugyanis azt bizonyítja, hogy ha a fagyás első pillanatától kezdve állandóan csak hül a levegő, akkor jó vastag jégen sem képződnek nagy repedések. Ez azonban nagyon ritka eset. Általában az éjjeli fagyást nappal a hőmérséklet emelkedése váltja fel s ilyenkor, amint azt részletesen elmondottuk, a gyertyásodás parányi hasadékai alul is kiképződnek, ott is megtelnek sósabb vízzel s így a dilatáczióra alkalmas, ékalakú rések nem maradnak meg, hanem meglehetősen párhuzamos falú résecskékké tágulnak. Amikor aztán a jégben sokkal nagyobb hőmérsékleti gradiens keletkezik, mint amilyen fagyáskor volt, azonnal előállanak a nagy repedések. Már pedig a hőmérsékleti gradiens a jégben addig, amíg vékony, a gyors fagyás miatt nem lehet nagy, csak a vastag jégpánczélban nőhet ez igazán magas értékre. Láttuk, hogy a vastag jég felső rétegeiben minden erős lehűléskor sokkal nagyobb a gradiens, mint az alsóbb rétegekben. Világos tehát most már a dolog. Lagyáskor minden egyes kis lemezkével megesik az, ami a kész jégpánczélt darabokra szeldeli. A repedések nagyon keveset szűkülnek lefelé. 1901 februárius hó 4.-én vágtam ki a 41 cm. vastag jégből egy befagyott repedést. Ez felül 1 cm., alul 0"2 cm. széles volt. Nagyobb repedéseken azonban a falaknak ilyen konvergencziáját lefelé nem venni észre. Teljesen téves E. R. BucKLEY-nek az az elmélkedése, 1 hogy a tó jegében támadt repedések ékalakúak, amelyeknek alsó nyílása teljesen be van zárulva. Maga is megmondja, hogy ezt az elméletet a tapasztalat sem nem igazolta, sem meg nem döntötte, mert nagyon nehéz észlelni. Elméletének támogatására felemlíti, hogy vannak olyan kisebb repedések, amelyek nem mennek keresztül egészen a jégen, hanem annak csak közepe tájáig Magam is láttam ilyen repedéseket, de ezek mind régiek voltak, aztán újra befagytak s a jég tovább hízott: új rétegek fagytak a régi repedés alá, azt elzárva teljesen a víztől. Hogy csakugyan régibb repedések voltak, azt sok esetben könnyű volt beigazolni, mert a jégre hullott hó rétegei a repedések relativus korára nézve jó tájékozást nyújtanak. Ezer és ezer repedést figyeltem meg. Tátongó, 20—30 cm. széles réseket, meg hajszálvékony pattanásokat. De a fenn említett eset kivételével egyetlen egy esetben sem konstatáltam a repedések falának konvergencziáját lefelé, pedig figyeltem reá, mert magam is eleinte ebben a balvéleményben voltam. A számítás azonban meggyőzött róla, hogy ez lehetetlen. Olyan óriási nyíró munkát kellene végeznie a fagyásnak a vízszintes jéglemezkék közt, amit alig képzelhetünk el. Az erőtani 1 E. R. BUCK-LEY: Ice ramparts; Transactions of the Wisconsin Academy. Madison, 1901. Vol. XIII. part. 1. 141 etc. — A fennemlített jelenségről szól a 154. oldalon s vázlatosan feltünteti a XVII. táblán.
