A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 2-4. rész: A Balaton hidrografiája, limnológiája és környékének éghajlati viszonyai (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1897-1918)
Cholnoky Jenő: A Balaton hidrografiája
A Bain ton hidrogra ti ája. 221 ZICHY FERENCZ gróf jelentésének legérdekesebb része — a melyet ZAWADOWSKI is közöl — a következő: „Ilyenkép készült Tolna, Fejér és Veszprém vármegyékben a száríttó tsatorna. a völgy közepén húzva — a vízfőből vagy forrásokból a vizet abba vezető egynehány kisebb óldalos ásott víz árkokkal együtt. És mivel az a kívántt foganatot nem okozhatta volna, ha tsak a Sió és Kapós folyóvizeket, mellyek Simontornyánál a Sárvizében rendetlenül ömlének, meg nem igazíttattak volna : ezen tzélból építtetett egy másik félre szorító tsatorna, melly az említett Sió és Kapós folyóvizeket Simontornyánál magában vévén, azokat amaz szárító tsatornába 22,000 vont ölnyi útnak elhalladása után önti. Az így épült tsatornáknak hossza összvesen 92,800 vont ölekre nyúlik, melyek közül a főbbek 9-től 5-ig. a többi kisebb mellékessek 4-től 3-ig, és kevesek 2 ölnyi középszerű széllességre terjednek; mélységeik pedig 24-től 9 lábig mérnek. Végre az említett félre szorító tsatorna mellett, ennek erősségére a völgy felül hosszában 22,000 vont öleket számláló töltés építtetett. Ezen Sárvizi igazíttásnak munkája vagyis az említett tsatornák építtése azon jóltevő következést okozta, hogy : a) A Sár-réte 5 melly az emberek emlékezetére vízzel elborítva, és így haszontalan lévén, öszvesen 69,805 holdnyit tészen, tökélletessen kiszáríttatott, és művelhetővé tétetett, úgy hogy a hirtokos Földes Uraknak, a kik önszorgalommal határaikban, a kiszáríttás után megmaradóit nád-gyökereket kiirtották, a reá fordított költségeket, a szénának, vagy a hol szántatik, mindennémű gabonának bőv termésével gazdagon visszafizeti. b) Hogy a fő kiszárittó csatorna által azon vármegyék, melyeken keresztül vezettetett, különösen pedig Veszprém vármegyének napkeleti része 20 mértföldnyi távozatra a Dunával kezesülésben jővén annál könnyebben és hasznosabban kereskedhetnek, mivel ezen tsatornának vize 500 mázsa terhet elbiró hajókat hordozhat; végre c) Hogy az említett Sárvízi kiszárittó és félreszoríttó tsatornák elkészülvén, és a Sió, Kapós vizeinek Simontornyán alul jobb lefolyás szereztetvén, ezen két folyóknak is igazítása nemcsak lehetségessé lett, hanem szerencsés foganattal nagy részént elvégeztetett, és ami még hátra vagyon, folytatatthatik. Látván, t. i. a Sárvízi kiszáríttásnak szerentsés foganattyát a Sió és Kapós vizeitől elborítva lévő földeket biró Uraságok, azon birtokaikat szintúgy hasznos földekké változtatni óhajtották, s ezen kívánságokat kijelentették, és e dolgot tovább szerivel megfontolván, 1821-ik esztendőben, ininekutánna az alolírottra a tárgyban is a Királyi Biztosságbéli hivatal kegyelmesen bízattatott volna, — hasonló társaságba, mint a Sárvízi eggyesülve, magok között ollyan szerződésbe, és hasonló feltételek és kötelezések alatt, valamint a Sárvízi Földes Urak öszveállottak. Mivel pedig ezen folyók igazíttása Veszprém, Fejér, Tolna, Somogy és egy részben Baranya Vármegyéket érdekelné, ezen megyéknek küldöttségei ugyanazon eggyességet és szerződést áláírták, és így ezen víz igazíttás is még 1821-ik esztendőben kezdetét vette: melly is kívántt előmenetellel folyamotban vagyon, és nagyobb részint végbe ment. Ezeknél tétettek a következendők : 1-ör mivel a Simontornyai tizenegy kerekű két malmoknak gáttya az egész völgyet, mellyben az említett Kapós és Sió vizek egyesülve folytak, bezárta és elszórította, a melly még fent állott, addig azon vizeknek igazíttásához fogni lehetetlen volt; azért az említett malmok (mellyeket anélkül is a többi Földes Urakra nézve, károsaknak elesmérni, és elrontattni kelletett volna) minthogy a tulajdonosnak az említett töltésnek fenn tartása miatt inkább kárára, mintsem hasznára voltak, az Uradalom önként megeggyezvén benne, mindenekelőtt elrontattak, és így a fentírtt töltést megnyitván, a vizeknek szabad folyás szereztetett. E meg-