A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 4. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)
Tuzson János: A balatoni fosszilis fák monográfiája
32 4. balatoni fosszili s fák monográfiája. 32 mai és jól megtartott állapotban fordulnak eló', s e flóra jellemző alakjai; és miután a Voltzia hungarica tobozpikkelyének meghatározott kövület némileg emlékeztet a Voltzia genusra, ennek következtében a meghatározást fentartandónak vélem, de csakis Voltzites hungarica (HR.) és Voltzites Böckhiana (HR.) nevek alkalmazása mellett. Hogy tényleg két különböző növényfajt képviselnek-e, az is nagyon kérdéses. Köztük csak a levelek nagyságában van különbség. Ez a különbség ugyan jelentékeny, de a mint az eredeti példányokon megállapíthattam, e fajok átmeneti alakokkal kapcsolhatók össze, sőt ugyanazon az ágon is a fiatalabb hajtások levelei kisebbek, mint az idősebb hajtásrészen levők (1. XXIV. tábla, 14. kép). Megjegyzem még itt, hogy a XXIII. tábla 1. képén, az ág csúcsához rajzolt gömbölyded, csúcsos képződmény semmi esetre sem tartozik ez ág csúcsára, hanem a kőzet egy alsóbb rétegéből való, kissé oldalt is áll es nem lehet megállapítani, hogy valami pikkely, vagy mag maradékát képezi-e. HEER felemlíti (p. 11), hogy a V. hungarica más, a Voltzia genus közelébe eső genushoz is tartozhatik, s továbbá (p. 12), hogy a mannsfeldi rézpalából származó, s az Ullmanniához sorozott Fucoides lycopodioides BRONGN. fajjal azonos is lehet. Ez alapon HEER valószínűnek tartja, hogy ez is Voltzia. A kővágószőllősi V. hungarica példányokat a BRONGNIART rajzával (1. II. tábla, 3. kép) összehasonlítva azt találtam, hogy mint a paleofitologia számos más hasonlata, úgy ez is igen bizonytalan, s hogy ha nem akarjuk feltételezni azt, hogy a BRONGNIART által lerajzolt széles tövű levelek nem ilyenek voltak, hanem vékony tűalakú levelek, vagy legalább is ilyeneknek az eltorzult maradványai, úgy alig van alapja a hasonlatnak. Hogy a Schizolepis permensis HR. fajnak milyen értéket tulajdonítsunk, arra nézve nem terjeszthettem ki vizsgálataimat, mert a HEER által lerajzolt (XXIV. tábla 11. kép) tobozpikkelyt, a HEER vizsgálati anyagában nem sikerült megtalálnom, vagy felismernem; csupán a XXIV. tábla 12. képén lerajzolt tűlenyomatot találtam meg, és ez olyan, hogy ebből még csak körülbelül sem lehet valamely növény mibenlétére következtetni. Lehet ugyan tűlevél maradványa, de egyéb is. Megjegyzendő itt, hogy a Schizolepis-nek tartott pikkely, a Voltzites ágak társaságában találtatott, (p. 13). Nevezetessége a szóban levő pikkelymaradványnak az, hogy a jurában és räthben előforduló Schizolepis genust, tudtom szerint egymagában képviseli a permben, a mi még kétesebbé teszi a meghatározás helyességét. 1 Különösen ilyen esetekben mégis csak behatóbban kellene eljárni a meghatározásban, illetőleg megnevezésben. A Carpolites-fajok, a mint HEER is felhozza, valószínűleg nagyrészt Ullmanniamagvak lehetnek. HEER hat fajt állapított meg belőlük. Az eredeti példányok olyan kétes kinézésűek, hogy bármit is állapítunk meg róluk, alig lehet az eredményt komolyan venni; maguk a képek lényegesen restaurált alakokat tüntetnek fel. Meg kell itt még említenem, hogy a HEER által Ullmannia Geinitzii-nak meghatározott tobozok, — jóllehet igen valószínű, hogy az illető leveles ágakhoz tartoznak, — miután izoláltan fordulnak elő s nem az ágakon, külön volnának fel1 Ez értelemben nyilatkozott SOLMS is (39 3 S). Leirásában különben a többi pécsvidéki növénymaradványokkal is részletesen foglalkozik. Adatai tárgyalásába bocsátkoznom azonban messze vezetne, s így csak utalok az eredeti közleményre (39 3 6 és 3 8).
