A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Frech Frigyes: Új Cephalopodák a déli Bakony buchensteini-, wengeni- és raibli rétegeiből

70 XJj cephalopodák a Déli-Bakony triaszrétegeiből. ancyloceras, hamites) bíró alakok is csak mint fenéklakók értelmezhetők, a melyek fogyatékos úszóképességüket megtartották, a nélkül, hogy kizárólag csúszó vagy turkáló életmódot folytattak volna. Míg QUENSTEDT és ZITTEL 1 csak azon ammoniták-zA tekintették beteges torzképződéseknek, a melyeknél a szimmetrikus, zárt spirálistól szórványos eltérések vannak, addig ez a magyarázat a hosszúéletű, alakgazdag csoportoknál (turrilites, scapJiites) lehetetlen. Itt valóban a mozgás módjának változása adja a természetes magyarázatot. Valószinűleg más úton magyarázhatjuk azon, éppen nem ritka példákat az ammoneák köréből, a melyeknél a kifejlett, azonban többnyire kicsinyen maradó héjak az egyidőben élő nemek embryonális jellegeit, különösen a varratban, néha a felnőtt alakon is megtartották. Ezeket az úgynevezett «embryonális típusokat» helyesebben mint a gátolt fejlődés példáit tekinthetjük. Az atavisztikus visszaütő alakok ezen gátolt fejlődésű példákhoz közel állanak. Csak ott ismeretesek ilyen gátolt vagy atavisztikus alakok, a hol az ammoneák elkülönülése gyorsan emelkedő vonalban halad; így a devonban: Prolobilcs KARP,

2 Pseudarietites FR.; triaszban: Proaviies ARTH.,

3 Lecanites MOJS., Isculites MOJS., Sphaerites ARTH., Nannites MOJS., Lobites HAU.; liaszban: Cymbites NEUM. (Agassicerasj, Tmacgoceras HYATT em. POMPECKJ és egy új alnem, a Prechiella PRINZ ; doggerben : Oecoptychius, Morphoceras; MAIMBAN : Sutneria ZITTEL ; krétában: a krétabeli ceratitesek példái triaszképű varrattal (Buchiceras, Tissotia, Pseudotissotia, Engonocéras, Sphenodiscus, Plesiotissotia stb.); csupán a visszafejlődött varratok tekintetében hasonlók az eddig tárgyalt alakokhoz. Egyébként nagy, sőt részben óriási alakokról van szó (Hoplitoides ingens KOEN. sp.), a melyeknek csúszó fenékalakok gyanánt (SOLGER

4) való értelmezése igen valószínű. POMPECKJ felfogása,

5 hogy a liasztipusok «szenilis, a gyors kihalás felé hanyatló ágai», nézetemtől inkább alakilag, mint tartalmilag különbözik. BUCKMANN hipothézise, hogy a nevezett nemek közül egyesek, a fejlődés kiindulópontjai, a legnagyobb mértékben valószínűtlen, a miként ezt POMPECKJ helyesen megjegyzi. Másrészt az a szóval való kifejezés dolga, hogy egy gyermekkori állásponton maradó alak öregnek jeleztessék-e. A visszaütő alakokról, milyenek a proavites, prolobites, lobites stb., a szenilis megjelölés ugyanazt mondja, mint az atavisztikus elnevezés. Ezek a gátolt vagy visszaütő alakok többnyire szórványosan találhatók

6 és az egyes termőhelyeken csak néha (krétában) gyakoriak. 1 Handbuch II, 482. és 440. oldalakon. 2 Prolobites delphinus, közeli rokona az aganides-nek, az oldalvarratnak csaknem teljes visszafejlődését mutatja az anarcestes stádiumáig; I'seudarietites nov. gen. a Prolecauites közeli rokona, kifejlett állapotában a 3—7 oldali elem helyett, a melyek egyébként a prolecanitinák-oe megvannak, csak egyetlenegy lapos oldalkarélyt láttat. Mindkét esetben a külső karély normális hosszaságát mindenesetre megtartotta. 3 Ennek a neve, már a föntebbi értelmezés szerint is, visszaütő alakra mutat. 4 Verhandlung des V. Internationalen Zoologen-Congresses, Berlin, 1902, 5. old., 1—8. táblák. 5 Neues Jahrbuch, 1901., II., 170. oldal. Megjegyzés. 6 Tehát különösen a lecanites, lobites és isculites csak egyes termőhelyeken találhatók néha tömeges fölhalmozódásban, pl. a Lobites pisum Sct.-Cassian mellett.