A Balaton tudományos tanulmányozásának eredményei I. kötet - A Balatonnak és környékének fizikai földrajza. 1. rész: A Balaton környékének földrajzi leírása, orografiája és geologiája. Függelék: A Balatonmellék palaeontológiája 3. kötet (Kiadja a Magyar Földrajzi Társaság Balaton-Bizottsága. Budapest, 1911)

Jaekel Ottó: Placochelys placodonta a Bakony felső triászkorú rétegeiből

43 Placochelys placodonta J aekel. tájhoz tartoztak, szintén mutatják ezt a négyszögletes mélyedést (2b, 3a ábra). Ugyanilyen eredetű a fognyúlványnak vett csigolyarészen az V. tábla lg. ábráján látható, inkább tojásdadalakú kisebb mélyedés. Ezek a szekrényszerű bemélyedések is bizonyítják az 1—3. ábrán feltüntetett csigolyáknak egy tájhoz való tartozását és így nyaki csigolyavoltukat igazolják. Ezek a «szekrényalakú mélyedések» egészen a csigolyatest közepéig érnek, és bátran feltehetjük, hogy tartalmuk a gerinczvelővel állott összefüggésben. Megjelenésük azonban oly idegenszerű, hogy hozzájuk hasonló kifejló'désű csigolyaalakokat sehol sem tudtam találni. Az erszényesek ágyéki tájékán a csigolyatesten ugyan szintén előfordulnak nagyobb hátoldali mélyedések a neuraliscső alatt, de ezek nem zárt alakúak. Másrészt pedig ezekkel a «szekrényalakú» mélyedésekkel nyilván egyértékűek azok a mélyedések, melyek a hátsó csigolyákon, miként azt a 4b és 5. ábra mutatja, felülről behatolnak a csigolyatestbe; ezek azon ismert két csatornával egyértékűek, melyek a Plesiosauriusoknál a csigolyatesten merőlegesen áthaladnak. Továbbá azt hiszem, hogy a háti csigolyáknak azon fajta mélyedéseit, melyeket itt a Placochelys-nél (V. tábla, 6a ábra, VII. tábla, 10. ábra) és teknősök thecalis csigolyáinál találunk, élettani szempontból egyenlően ítélhetjük meg (30. ábra). Morphologiailag azonban a Placochelys elülső nyakcsigolyáiban a csigolyüröknek szigorúan derékszögű szekrényformája unicum marad, melyet magánosan előforduló Placodonta-csigolyák nemének meghatározására is felhasználhatunk. Az V. tábla 2. és 3. ábráján bemutatott csigolyák közül az egyik kétségkívül az epistropheus lehet, mert mindkettő közvetlenül a nyakszirt mellett feküdt. Az V. tábla 2. ábráján bemutatott csigolya a fognyúlványhoz a legközelebb feküdt, ezért jogosan epistropheusnak tekinthetjük. Törési felületen (2. ábra), mely a csigolyatestet felső és alsó félre osztotta, a chorda-csatornának tölcsérszerű tágulása látható; utóbbi a fognyúlvány hátoldalán levő és az 1 d ábrán látható csatornával közlekedik. Az V. tábla 3. ábráján felülről, oldalról és hátulról bemutatott csigolya, melynek «szekrény»-alakú mélyedese az lg és 2b-xe\ jelzett csigolyákhoz képest még valamivel tágasabb, harmadik nyakcsigolyának vehető. A mondottak tekintetbe vételével a Placochelys három első csigolyájának rekonstruált képét a 29. és 30. ábrán érzékítem. A leírt csigolyáknak közös jellemvonása még az is, hogy felső ívszáraiknak tapadási felülete a csigolyákon széles és az elülső perem felé erősebben hajlott, azonban olyan külön harántnyúlványok (proc. transversi; diapophyses) mint a minőket a hátsó csigolyákon találunk (4c és 5. ábra) ezen csigolyákon nem fordulnak elő. Hátcsigolyának tartok három tökéletlenül megtartott csigolyát, melyeken minden hiányosságuk mellett is fontos tulajdonságok észlelhetők és melyeknek összefüggése a hátpánczéllal világosan látható. A legteljesebben maradt meg a VII. tábla 10. ábráján látható csigolya, melynek csigolyateste (W) még a felső ívszárakkal (Ob), egy bordával és a hátpánczéllal (Dp) összefüggésben áll. Jóllehet ezeket a részeket nem sikerült tökéletesen kiszabadítani a kőzetből, s részben csak keresztmetszetük állott rendelkezésemre, mégis sikerült lényeges alakbeli viszonyaikat tisztázni. Az a csigolyatest, melynek oldalnézetben (10£ ábra) gyöngén amphicoel felülete van s egy középső harántnyúlványnak (diapophysis) nyomát sem mutatja (10. ábra), ferdén át van metszve, úgy hogy a baloldali képen a csigolyának nagyobb része, jobboldalt pedig a csigolya elülső peremén áthaladó metszet van ábrázolva. Míg itt a csigolya fala csak alacsony, addig a csigolya